Szekeres Viktor
2 kaliber - Jó képregényfilmek is vannak
Denzel Washington és Mark Wahlberg szétcsap a rosszfiúk között, ahogy azt kell, miközben jó dumákat és remekül megszerkesztett akciójeleneteket láthatunk.
Hogy tetszett a 2 kaliber?
Vannak filmek, melyek akkor a leghatásosabbak, ha az ember semmit sem tud megtekintés előtt a történetükről. A 2 kaliber talán ilyen, mert bár némi előtudással is majdnem ugyanúgy működik a film, mint anélkül, mégis kár azért, hogy a film első (két) nagy csavarját már az alaptörténet ismertetésekor, minden reklámban ellövik. Persze érthető a dolog, hiszen azért teszik ezt, mert el kell lőni, másképp nem megy, ezekkel a húzásokkal adják el a filmet. De ettől még sajnálatos, hiszen így többség nem fog nagyon meglepődni 20-25 perc elteltével. (Persze azért nem kell világrengető csavarokra gondolni.)
Mindössze arról van szó (igen, mi is ellőjük az első poént), hogy a 2 kaliber gyújtogató és bankrablásra készülő két rosszfiúinak egyikéről kiderül, hogy beépített rendőr. Majd pedig a másikról is kiderül, hogy nem drogdíler, hanem beépített ember. Így a gengsztersztorinak induló történet teljesen másba vált át, egy menekülésbe, mely során hőseinket több oldalról is fel akarják koncolni egy meglehetősen nagy pénzösszeg miatt.
A képregény alapján készülő mozit az izlandi Baltasar Kormákur rendezte, s bizony a végeredmény ugyanúgy nagyon erős, bár nem kiemelkedő, mint eddigi filmjei többségénél. Hihetetlenül konzisztens, megbízható filmesről van szó, az IMDb olvasói osztályzatai szerint legutóbbi 8 rendezése mind a 6,4 és 7,0 közé esett a 10-es skálán - épp a tavalyi, egyébként teljesen rendben lévő Csempészek a leggyengébb, míg a 2 kaliber áll legjobban.
Persze közel sem egyszerű film a 2 kaliber. Először meg kell barátkoznunk azzal, hogy Mark Wahlberg tapló karaktert alakít (bűnözőként), valamint Denzel Washingtont sem látjuk gyakran ennyire laza szerepben. Szerencsére mindezt nagyban segíti az, hogy a két főszereplő között kiváló az összhang, zseniális dumákat nyomnak, Blake Masters valóban dolgozott a szkriptjén, ami manapság nem túl gyakori Hollywoodban. A két főszereplőnek tehát elhisszük, hogy bűnözők, s azt is, hogy a törvényt szolgálják, kár, hogy az összhatást a kissé esetlen mellékszereplők és a túlságosan is tipikus rosszfiúk valamennyire lerontják.
Az viszont mindenképp javít a végeredményen, igaz egyben nehezebben befogadhatóbbá teszi a 2 kalibert az átlagnéző számára, hogy a film annak ellenére vicces, hogy nem jópofizik, inkább amolyan karcos, nyers módon humorizál. Mondjuk a mexikói környezetben nem is menne másképp, jó látni, hogy egy izlandi rendező képes egy ennyire poros, "izzadós" filmet csinálni, a teremtett atmoszférát szinte tapintani lehet, még a kilencedik során szélén is, a lépcső mellett.
A 2 kaliber profi munka, nagyon jól össze van rakva, s biztos, hogy inkább az idősebbek, a húszon, a harmincon túliak fogják élvezni De nem is baj, hogy nem lett annyira tinikompatibilis, hiszen így terepet kaptak benne szokatlanabb poénok és ötletek is. Azonban igényesség ide vagy oda, valami megfoghatatlan ebből a Kormákur-filmből is hiányzik, mint a többiből, például a Csempészekből, s ezért nem biztos, hogy helyet kap az év legjobb "kommersz" filmjei között.

|
2 kaliber (2 Guns)
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 109 perc 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Baltasar Kormákur forgatókönyvíró: Blake Masters zeneszerző: Clinton Shorter operatőr: Oliver Wood producer: Andrew Cosby, Randall Emmett szereplők: Denzel Washington (Bobby) Mark Wahlberg (Stig) Edward James Olmos (Papi Greco) James Marsden (Quince) Paula Patton (Deb) Bill Paxton (Earl) |