SG.hu·

Még mindig sok a vezetés közben mobilozó

Egy amerikai felmérés szerint a legtöbb fiatal elismeri, veszélyes, ha vezetés közben telefonálnak vagy üzeneteket írnak, mégis, sokan megteszik. Ennek oka lehet, hogy közel minden második válaszadó ugyanezt látja szüleitől.

A Consumer Reports felmérése szerint tízből nyolc 16 és 21 év közötti amerikai fiatal elismeri, hogy kockázatos a volán mögött telefonálni vagy üzeneteket írni, olvasni. Ennek ellenére 29 százalékuk a lekérdezést megelőző egy hónapban olvasott vagy írt SMS-t vezetés közben, 47 százalék pedig telefonált is kihangosító vagy headset használata nélkül. A felmérés szerint meglehet, hogy a fiatalok szüleiktől látják a rossz példát, 48 százalékuk ugyanis jelezte, látta már, hogy egyik vagy mindkét szülője telefonált, miközben vezetett.

A kutatásról beszámoló Reuters idézi az amerikai útbiztonsági hivatal, a U.S. National Highway Traffic Safety Administration adatait, amely szerint 2010-ben több mint háromezren haltak meg az utakon olyan balesetekben, amelyet a sofőr figyelmét elterelő tényezők okoztak. A hivatal saját kutatásai szerint a 18-20 év közöttiek azok, akik a legnagyobb arányban részesei olyan baleseteknek, amelyek telefonálás miatt következtek be.

Az országban 37 állam törvényi szinten tiltja, hogy mobiltelefon vagy más eszköz billentyűzetét használják vezetés közben a sofőrök, míg tíz tagállam - Kalifornia, Oregon, Washington, Nevada, Nyugat-Virginia, New Jersey, Maryland, Delaware, New York és Connecticut - területén tilos telefonálni vezeték nélküli eszköz vagy kihangosító használata nélkül.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szombi2012. 05. 16.. 21:46||#2
Vezetés közben telefonálni lehet hogy balesetveszélyes.
DE: "telefonálás közben vezetni" meg lehet, és meg KELL tanulni!

Én gyakran vezetek így, és semmivel nem veszélyesebb mintha nem lenne a kezemben
a telefon. Érzem az autót, a telefon(de még az evés/ivás sem) nem köti le
a vezetéshez szükséges figyelmemet. Ilyenkor sokkal veszélyesebb ha folyton
azt kell figyelnem, nem-e áll a sarkon rendõr! Ez már tényleg veszélyes!

Kis gyakorlással elérhetõ hogy telefonálás/evés/ivás/cigi közben a vezetés
minõsége ne romoljék. Ehhez az kell hogy a vezetõ érezze, mi a fontosabb:
Egy lecsöppenõ fagyi, lehulló hamu, kiöntött ital, leesett csipsz pillanatok
alatt elvonhatja a rutinos vezetp figyelmét is! Ezekre fel kell készülni,
és érezni kell hogy a dolgok nem úgy vannak mintha az irodában vagy étteremben ülne.

Míg vezetek, elég sûrûn használom a telefont, de inkább a jobb kezemet
használom és csak oda-odapillantok mikor pl. kikeresem a telefonszámot.
A többit kézzel, vakon végzem el, és még odapillantok hogy biztos jó számot
hívok-e fel. Egy egyszerû keresés vagy SMS írás lehet hogy 5x tovább tart, de biztonságos!
© hunwhite2012. 05. 15.. 10:25||#1
Hát igen! Van aki telefonálás nélkül is potenciális veszélyt jelent az utakon! Hát ha még telefonál is közben.....