Berta Sándor

Adatokat adott el a holland kormánynak a TomTom

A navigációs készülékeket gyártó cég információkat adott el a holland kabinetnek. A fájlok a helyi rendőrkapitányságokra kerültek, amelyek felhasználták azokat a traffipaxok elhelyezéséhez.

A TomTom NV komoly kritikával kénytelen szembenézni, miután kiderült, hogy a holland rendőrség a cég HD Traffic rendszeréből származó felhasználói adatok segítségével meg tudja állapítani, hogy általában hol hajtanak a megengedettnél gyorsabban a vezetők és ezért hol érdemes elhelyezni a traffipaxokat. A vállalat gyenge üzleti negyedévet zárt és közölte, hogy az információk eladásával akarja növelni a bevételeit. Az ügyről az Algemeen Dagblad számolt be.

Harold Goddijn, a társaság vezetője előbb e-mailben, majd közleményben és videóüzenetben kért elnézést az ügyfeleiktől és hozzátette: abból indultak ki, hogy az információkat a kormány majd más módon, elsősorban a közlekedésbiztonság javítására, az infrastruktúra-fejlesztésekhez vagy a közlekedésirányítás hatékonyabbá tételéhez használja fel. "Nem láttuk előre, hogy ilyen módon is hasznosítani lehet az adatokat és hogy sok ügyfelünk emiatt rendkívül szerencsétlenül érzi majd magát. A jövőben licenckorlátozásokkal fogjuk megakadályozni a hasonló esetek bekövetkezését" - nyilatkozta a férfi.

A TomTom számára ez már a második csapás rövid időn belül, hiszen az előző üzleti negyedévben egy százalékkal, 265 millió euróra csökkent a cég bevétele, a mobil navigációs eszközök piacán pedig a bevételcsökkenés mértéke elérte a 16 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a vállalat éves forgalma 1,52 milliárd euró helyett várhatóan "csak" 1,425 milliárd euró között lesz.

A cég egyébként hangsúlyozta, hogy minden átadott adatot anonim módon tárolnak, azokból tehát nem lehet megállapítani, hogy mikor és ki hajtott a megengedettnél gyorsabban. Mindez persze az ügyfeleket egyáltalán nem érdekli, ők valószínűleg rendkívül bosszúsak az adataik kiadása miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MacropusRufus #32
    vérhez = bérhez
  • MacropusRufus #31
    érdekesek a vélemények... :) valaki szerint vannak szabályok de minek...

    Hát kérem én sztem: ha valaki szabálytalankodik viselje a követkeményét. Én is szoktam gyorsan menni, volt már fotóm is több, de soha nem akarom menteni magam. Szabálytalan voltam, bukta, ennyi.

    TomTom: messzemenően elitélem azt amit a cég művelt és szarok rá, hogy anonim. Gy.k. az adataimat kiszolgáltatta úgy, hogy erről nem tájékoztatott. Bünti.
    Ő is kihagyott egy szabályt.

    Büntetési tételek: sztem egy büntetésnek olyannak kell lenni amit meg is érez az illető. Példa: én 400.000nettó/hó bérrel rendelkezem. Te 120.000nettó/hó-val. A bírásg mind a kettőnknek 30ezer lenne. Csahogy ez a Te bérednek a negyede nekem meg még a 10%-a sincs... Akkor kivel baszott ki a rendszer?
    Én pl. támogatom, hogy a vérhez legyen igazítva a bünti. Okés, tudom nálunk nrengeteg minimálbéres rohangál több 10millás vasakkal. Hát akkor egyből jönne az adórendőrség is: honna van a kocsi, ha nincs béred. És még lehetne fokozni ezeket.

    Mindent meg lehet oldani. De az is tény, hogy ameddíg indokolatlanúl vannak kint táblák, addíg nincs miről beszélni. Azkoat mikor fogják megbüntetni?
    Pár éve mentem a 76-on Zegre és valami régi bontás miatt a sávszűkités és a 30-as korlátozás kint maradt... És ugye vagy elágazás vagy tábla oldja fel. Hát is speciel egy kb. 10km-es szakaszon egy darab elágazás sincs. 10km 30-al????
    Idióta barmok. Na ilyen helyzetben meg büntetném azt aki kinthagyta. LEgyünk csak következetesek. Aki vét a zabályok ellen az szopni fog.
    De, hogy mindíg milegyünk a fasz rossz oldalán azért az már kicsit unalmas.


  • Benoke #30
    Egyéb iránt nem lehet minden szabályt betartani... Vagy hülyén vannak a táblák, vagy az adott helyzetben ez lehetetlen, vagy balesetet okoznánk vele. pl Van hogy olyan nagya forgalom egy autópályán hogy az autók akadályozzák egymást és mondjuk konstans 80 -al halad mindenki. Ha ilyenkor valaki kitalálja hogy most ő 70 -el fog menni és önkéntes rendőrt játszik, megjárhatja mert igen komoly baleseti forrás, mivel fullon van a pálya, amelett hogy még fel is tartja a forgalmat.

    Gyerekek komolyan a menet közben esetleg rendszámra fröccsenő sár ekkora probléma? Csak halkan mondom el hogy télen egy komolyabb hóviharban az első rendszám olvashatatlan az összes járművön... Kötöszködni lehet de azért tart ott az ország ahol, mert mindenkinek a másik szúr szemet mert annak van autója, igaz hogy az fele annyiba sem kerül mint a másik világ körüli utazása évente... Nem is fog sehova sem haladni ez a balkáni ország ameddig a nagy többség ilyen marad...
  • Benoke #29
    Ez nem volt szép húzás a TomTom tól. Hollandiában azért a rendőrök nem nagyobbik része a rosszindulatú, nállunk meg inkább a nagyobbik része. Komolyan sajnálom néha azokat akik jóindulatúak. Milyen sanyarú sorsuk lehet bent az örsön...

    Valamilyen szinten megértem ezt a sebeségbetartási mizériát, de alapvető dolgokat nem vesznek figyelembe azok akik ezt szemellenző mögül éjjenzik. Egy sofőr sem robot. Előfordul, hogy figyelmetlenségből, méregből, is gyorsabban hajt a kelleténél, de előfordulhat hogy azért kell, hogy elkerüljön egy kisebb nagyobb balesetet. Ugye telepakolják az autópályákat trafipaxokkal, az iskolák ovodák környékén egy sincs. Ha valaki szeret sportosabban vezeti és néha ki akarja élni eme hajlamát, és büntit sem szeretne ezek miatt a főutakon fogja ezt megtenni. Olyan helyek sajnos nincsennek ahol ezt büntetlenül meg lehetne tenni. Nem mindenki akar gyorsulási versenyre járni. Autópályán a kutyát se zavarja ha néha valaki megtapossa és ne adj isten 160 -at megy, még balesetet sem okoz ezzel, de ha elkapják itt a közvélemény már lincselni akar. De majd városban és főutakon csinálja ezek után az jobb lesz. A hivatásos sofőrök egyrészét még figyelembe se vettük. Megkapják hogy az adott napra ennyi van igaz hogy nem fér bele, de ha nem csinálja meg akkor sanyi a fizujának. Sok éle van ennek a fegyvernek. Alapvetően nem baj ha figyelik a forgalmat és kiszűrik az igazán veszélyes elemeket, esetleg figyelmeztetik, vagy büntetik, de ez itt nállunk pénzbehajtásról szól... Akinek pénze van rá azt nem érdekli úgy sem, a mási részühöz meg el sem jut a büntetés egy szlovák rendszámú autó ott parkol ahol akar, és annyival megy amennyivel akar a büntit sosem kapja megy...
  • aaaaa #28
    A rendszernek az a legfőbb hibája, hogy nem a nevelési célzattal büntet, hanem lehúzási céllal. 5-10-20 ezres büntetések is bőven megteszik a hatásukat a legtöbb esetben, ahogy régebben is. Az, hogy van egy 0,1 %-os gazdag réteg akinél nem, az meg nem igazán érdekes, ott a 100 ezer sem lényeges, röhögve befizetik azt is. De pitiáner szabálysértésekért anyagilag romba dönteni egy szegényebb család életét, egyszerűen aljasság.
  • aaaaa #27
    A gyalogosoknak csak akkor szép az élet, ha 6-7 méter széles járdán sétálgathatnak, és ha szentségtörést elkövetve felállsz a járdára, úgy hogy még bőven elférnek, (marad nekik 2-3 méter) akkor már egyből betámad a közterület felügyelet. Persze ha ugyanitt fizető parkolóhelyeket is ki tudnak alakítani megoldják, hogy felálhass a járdára, gyorsan felfestik a csíkot úgy is, hogy szinte alig férnek el a gyalogosok. Akkor természetesen már nem gond. Számtalanszor állnak fel, soha senki által nem használt földes részekre is, amiről előszeretettel kitalálják, hogy az "zöldterület" és ezen a címen húzzák le az autósokat.
    Most nem a a kereszteződésbe beállásra gondoltam, és nem is a másikra való ráparkolásra, mert az tényleg bunkóság.
    De az utolsó mondatod nem igaz. Igenis egy csomó helyen mindössze azért tilos parkolni, hogy ezáltal kevesebb parkolóhely legyen, rákényszerítve ezzel az embereket a fizető helyek használatára. Az évek során miközben folyamatosan nő az autók száma, egyre több parkolóhelyet építenek be. Számtalan helyen teljesen feleslegesen széles járdákat alakítanak ki, teljesen megtiltva az adott útszakaszon a parkolást. Ahol lehet, előszeretettel szüntetik meg a még meglévő pakolóhelyeket.
  • DRFlame #26
    Az meg hogy megállsz tilosban mert szorít az idő, ez meg többnyire önzőség.

    Megállsz, mert neked probléma az idő, de közben nem foglalkozol vele, hogy a többi 100 autóssal cseszel ki, aki nem látja be emiatt a kereszteződést, ez plusz veszélyforrás. Vagy esetleg egy másik autós nem tud kiállni a kocsijával. Nekem például volt ez utóbbi, nem tudtam használni a kocsimat, mert bekerítettek.

    Nem azért tilos egyes helyeken parkolni, hogy szopassák a népet.
  • DRFlame #25
    Nem mondom, hogy tökéletes a rendszer, mert messze nem az, de azért illene magunkban is észrevenni a hibát. Ez lenne a legfontosabb, mert ezen egyedül is képesek vagyunk változtatni. A rendszer hibáin meg lehet sírni, de azzal nem sokra megyünk. Ehelyett mégis inkább mindenben mások felelősségét keresi mindenki.
  • DRFlame #24
    Ha a nem beazonosítató rendszám szerinted nem probléma, akkor minek rendszám egyátalán?
  • aaaaa #23
    Ezeket a dolgokat mind olyanok írják, akiknek nem munkaeszköze az autó. Mutass egy hivatásos sofőrt, taxist, aki képes évi 100 ezer km mellet minden kis szar szabályt maradéktalanul betartani. Nem fogsz egyet sem találni. Mindamellett ezek a sofőrök annak ellenér,e hogy tízszer annyit vezetnek mint az átlag, jóval kevesebb balesetet okoznak, mint az itt okoskodó "ne száguldozzunk", vasárnapi sofőrök.