MTI

Az EU az autókban lévő segélyhívó mellett

Újabb három európai uniós tagállam, Csehország, Portugália és Spanyolország írta alá az elektronikus segélyhívó rendszerrel (eCall) kapcsolatos egyetértési nyilatkozatot, amelyben kötelezték magukat, hogy aktívan támogatják a közúti balesetek során használható, járműbe épített páneurópai segélyhívó rendszer gyors megvalósítását - jelentette be az Európai Bizottság kedden.

Súlyos baleset esetén az elektronikus segélyhívóval felszerelt gépjármű a 112-es szám segítségével automatikusan tárcsázza a legközelebbi segélyszolgálatot és közli a balesettel kapcsolatos legfontosabb információkat, többek között a baleset pontos helyszínét, abban az esetben is, ha maguk az utasok nincsenek olyan állapotban, hogy kommunikáljanak. A rendszerrel a brüsszeli testület szerint évente 2500 életet lehetne megmenteni Európa-szerte.

Korábban Ausztria, Ciprus, Finnország, Németország, Görögország, Olaszország, Litvánia, Szlovénia, Svédország, valamint a nem EU-tag Norvégia, Izland és Svájc írta alá a nyilatkozatot. Hollandia készségét fejezte ki arra, hogy a közeljövőben csatlakozik. Az Európai Bizottság továbbá felkérte a gépjárműipar szereplőit is, hogy jelöljék meg céldátumként a 2010-es évet, amelyet követően Európában már valamennyi új autót elektronikus segélyhívóval szerelnek fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #2
    vorpal is az autókban lévő segélyhívó mellett
  • Epikurosz #1
    Lásd itt is:
    http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1185421128