Specker Balázs

Windows Ford alá

A Ford Motor februárban mutatja be kézi vezérlést nem igénylő, vezetéknélküli Bluetooth-kommunikációs eszközét, valamint a Microsoft - kifejezetten autókra kifejlesztett - operációs rendszerét.

A két újdonság extraként szerepelne az autógyár teljes kínálatában. A The Wall Street Journal közeli forrása szerint a rendszer a személyi számítógépek főbb szolgáltatásait integrálná az utastérbe - írja a CNet. Az egyelőre Sync néven futó operációs rendszer kézi használat nélküli mobiltelefonálás mellett több kommunikációs csatornát is megnyitna a vezető előtt. Segítségével akár e-mail-fogadásra vagy zeneletöltésre is lehetőség lenne a jármű belterében.

A legtöbb esetben a navigációs rendszerbe oltanák be az új technológiát, amely a Microsoft évek óta fejlesztés alatt álló autós operációs rendszerén alapulna. A Ford Syncje idén lépne porondra, és legalább két modellhez - az ugyancsak idén megújuló Focus és Five Hundred kupékhoz - extra formájában lesz kapható. A tervek szerint jövőre már az egész termékpalettához - így a hasznongépjárművekhez is - elérhető lenne a rendszer, később pedig a Lincoln és a Mercury részleg is átvenné a bővítést.

A jelek szerint a Ford és a Microsoft a Sync-projektet együtt jelenti be a Detroiti autókiállítás, illetve a január 10-én induló Las Vegas-i CES (Consumer Electronics Show) keretein belül. A meg nem nevezett forrás arról is beszámolt, hogy a Ford akkora jelentőséget tulajdonít a bejelentésnek, mintha egy új modelljéről lenne szó mivel úgy véli, a Synckel valódi előnyre tehet szert legfőbb riválisaival szemben - értesült a Market Watch.

Bár Sara Tatchio, a Ford szóvivője nem volt hajlandó megerősíteni a hírt, Chris Elliott, a Microsoft szóvivője elárulta, hogy cége a Forddal együttműködik bizonyos fejlesztéseken, és hogy valóban közös bejelentésre készülnek a Detroiti autóshow-n. A részletek kommentálásától azonban már ő is elzárkózott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #35
    "Jopar garazsbol rontott ki uresen az emlitett suv mire rajottek mi a gond."

    Ez jól nézhetett ki. Nincs róla véletlen videó? :)
  • kvp #34
    "Én szeretnék egy zeneletöltős vécécsészét, és egy zeneletöltős virágcserepet is, köszönöm."

    Viragcserep mar van. A masikra pedig most ez a legjobb: mp3-at jatszo wc

    Az autokkal inkabb az a baj, hogy mig a fizikai biztonsagra sokat adnak, addig a szoftveresre nem sokat. Az autok bluetooth rendszereit eleg konnyu feltorni (egy bluetooth protokol hiba miatt). Nekem szemely szerint ket eset tetszik nagyon:
    Egy nagy francia gyar elektronikus gazpedalt hasznal, ami szoftverproblema miatt befagyott egy adott erteken. A sofor vegul 2 oraval kesobb telefonon a gyar mernokevel beszelve tudta ujrainditani az autojat es megallni.
    Egy nagy amerikai gyar egy suv-jenel (pont a cikkben szereplo :-)) pedig nem engedett el mindig a motorvezerlest vegzo rendszer tapreleje, ahogy a kulcs kivetele utan par perccel annak tortennie kellene. Egy masik szoftverhiba miatt az auto bizonyos esetekben (homersekletfuggo) magatol elindult. Jopar garazsbol rontott ki uresen az emlitett suv mire rajottek mi a gond. (full elektronikus gyujtas, gaz es sebvaltoja volt tehat csak a szoftveren mulott mit csinalt)
  • Benoke #33
    Európában a benzin olcsósága csak fogalom, mert még senki se látott ilyet :(
    A biztonságosabb merevebb kaszni nehezebb amitől nő a fogyasztás, hiába hatékonyabb egy motor, ezért népszerűek a dizel motorok.
  • Benoke #32
    Még az autóban sem szabadul meg az ember az MS szaroktól.
    Aztán meg lehet rinyálni, hogy jajj elkaopott valami virust wifin, ajj virus írtó meg anyám túkja. Kell ez a halálnak.
  • juzosch #31
    #1

    Röhög a vakbelem. A közlekedésibalesetest még csak 1x sütötték el, azt nem mondod?
  • NEXUS6 #30
    A három-négy liter meglenne, csak közben az autók súlya/mérete másfélszeresére nőtt kategórián belül, meg mindenki leszarja a környezetvédelmet, ha viszonylag olcsó a benzin.
  • NEXUS6 #29
    "Egyébként nem kell félni, az MS tud kifejezetten jó programot is írni, ha nem azt akarja, hogy mindent tudjon."

    Ez télleg így van!!!!
    Egyesek szerint az Aknakereső a világ legstabilabban futó alkalmazása!;)))
  • juzosch #28
    És a vásárlók sem azt veszik, amelyik nem fogyaszt, hanem amelyik kényelmes, gyors, szép és a segged is kinyalja.
    Akit érdekel a fogyasztás, annak nincs pénze olyan kocsira, amelyik ilyen keveset fogyaszt.
    Annak, aki mindezeken kívül esik, pedig található 1-2 modell a piacon, ami csak 3-4 litert fogyaszt.
  • BiroAndras #27
    "Még azt sem bírták (akarták) elérni, hogy három litert egyen egy kocsi százon, pedig ezt már húsz éve is tudták a prototípusok."

    A probléma az, hogy olyan anyagokat kellene használni, amik most még nagyon drágák. És az ilyen prototípusokból többnyire az extrák is ki vannak spórolva, ami jelentős energiamegtakarítás.
  • dondore #26
    Mr. Bean fogat is mosott ;)