Berta Sándor

Chipkártyák kerülhetnek az európai jogosítványokba

Az ötlet támogatói szerint a jogosítványokban is felhasználhatnák az RFID chipeket, hiszen azok így kompatibilisek lennének a biometrikus igazolványoknál használt rendszerekkel.

Az Európai Unió elfogadta azt az előterjesztést, miszerint a jövőben a tagállamok maguk dönthetnek majd arról, hogy tesznek-e chipkártyákat a jogosítványokba. Az Európai Parlament december 14-én tárgyalta azt a javaslatot, ami a jövőben szabályozná és egységesítené a tagországok jogosítványkiállítási eljárásait. Keddre hivatalossá vált, hogy az elképzelést az összes jelenlegi európai uniós tagország támogatja.

A COD/2003/0252 számú előterjesztésről 2003 októbere óta tanácskoznak az európai uniós szakemberek és politikusok. Már a dokumentum első olvasatában is olyan kitételek szerepeltek, miszerint szükséges lenne a járműosztályok európai összehangolása, valamint az 50 évesnél idősebb vezetők rendszeres egészségügyi vizsgálata. Ezenkívül, főleg a 2001. szeptember 11-i merényletek tükrében az is a célkitűzések között szerepel, hogy az európai jogosítványokat minél biztonságosabbá tegyék.

Az Európai Parlament december 14-én úgy döntött, hogy 2013-tól az EU tagországai már csak új, kártyaformátumú jogosítványokat adhatnak majd ki. Az új okmányok külsőre alig különböznek majd a bank- és hitelkártyáktól. 2032-ig pedig az összes régi jogosítványt az új igazolványokra kell lecserélni. Újdonság ugyanakkor, hogy az EP nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy elhelyezzenek-e mikrochipet a jogosítványokban vagy sem. Ezekben a chipekben számtalan, csak egy leolvasókészülékkel értelmezhető információt helyeznének el.

"Az Európai Unió szeretné megakadályozni a jogosítványturizmust, ezenkívül szeretne létrehozni egy a jogosítványok adatait tartalmazó adatbázist" - nyilatkozta Eva Lichtenberger osztrák EP-képviselő, aki tagja a kérdést vizsgáló európai parlamenti bizottságnak. A politikus szerint fontos az is, hogy az okmányokban szereplő információkat állandóan frissíteni lehessen, hiszen ma is számos olyan vezető van, akinek a jogosítványában még a 18 vagy 20 éves korában készített fényképe látható.

Az Eurosmart, az európai Smart Card gyártók és fejlesztők lobbiszervezete üdvözölte az Európai Parlament döntését, mivel a chipeket tartalmazó jogosítvány lenne a következő logikus lépés a biometrikus igazolványok bevezetése után. Az Eurosmartnak tagja többek között a Fujitsu, az Infineon, a MasterCard, a Philips és a Samsung is. A szervezet képviselői szerint ez a megoldás már kiforrott, kellően biztonságos, tartós és védi a felhasználók magánéletét is. Az Eurosmart azzal érvelt, hogy chipkártyás jogosítványokat használnak, illetve tesztelnek a világ több országában is, köztük például El Salvadorban, Indiában, Oroszországban, Japánban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban.

Most még ugyan az EP nem tette kötelezővé a chipek alkalmazását, azonban mégis azt szeretné elérni, hogy a kialakított rendszerek és a biometrikus igazolványok kompatibilisek legyenek egymással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #9
    Ha az adatok kiolvasásához olyan kulcsot használsz, amit csak a kártyán lévő valamilyen információ (pl. sorszám) birtokában tudsz legenerálni, azzal máris megoldod a lopott/vásárolt readerek kérdését. Más téma persze, hogy egyetlen fotó / fénymásolat birtokában olvashatók a kártya adatai.
  • Teppik Amon #8
    ...aztán pár év, már mindenki hozzászokot ehez a gondolathoz, előjönnek azzal hogy miértis kéne ehhez külön kártya, ültessük be a chipet minden emberbe. Aki nem akarja az terrorista, törvényen kívüli, mehet a fogolytáborba kényszerunkára és úgyis beültetik mert a nagytestvér mindent tudni akar. (igen tudom: "Jajj már megint Orwell...")
  • halgatyó #7
    Az egész valakiknek megint jó nagy biznisz.
  • halgatyó #6
    Aha. És ilyen leolvasó készülék meg Eu-szerte több százezer rendőr kezében lesz, mi? Akiktől el lehet venni vagy meg lehet vásárolni. Sőt, jó sok példányban utána is lehet gyártani ha valaki megfejtette és van elég pénze.
    Ennyit a "biztonságról"
    Nem arra megy ki az egész, az csak ürügy
  • kvp #5
    "Miért is védené a felhasználók magánéletét?"

    Arra gondoltak hogy nem adja ki minden problema nelkul az osszes adatodat az eppen arra jaro leolvasoknak. Viszont ha olyan lenne mint a jelenlegi chipek, akkor kiadja... Az egyetlen elonye egy egyseges rendszernek az, hogy barmelyik igazolvany megfelel a tobbi helyett (mint pl. az usa nagy reszen) es ha szabvanyositjak, akkor akar egy kartyara is rakerulhet az osszes adat. (tehat egy szemelyi/bankkartya/jogositvany/tb kartya lenne csak) Hogy ez jo-e, azt en nem tudom...

  • Cactus #4
    "Az Eurosmartnak tagja többek között a Fujitsu, az Infineon, a MasterCard, a Philips és a Samsung is. A szervezet képviselői szerint ez a megoldás már kiforrott, kellően biztonságos, tartós és védi a felhasználók magánéletét is."

    Kicsit lobbi szagú :)
  • beef #3
    Az egésznek akkor lenne értelme, ha 1 db kártya lenne és azzal tudnék mindent igazolni, pl.: útlevél, jogsi, TB, stb.
    Mert így megint lesz 8+n darab kártya.
    Gyakorlatilag a kértyának a személyes azonosítón kívül nem is kellene mást tárolnia, mert ahol szükség lenne rá, egyszerűen lehívható lenne egy központi adatbázisból.
  • heyman8909 #2
    És mire lenne jó a chip azon kívül hogy nem lenne a kártáyára ráírva hogy mikor születtem, hanem leolvasná, tehát mit tárolnának rajta? Érdekes egy dolog, nem tudom van e hazsna...
  • AranyKéz #1
    Miért is védené a felhasználók magánéletét ?