Napi Online

Jönnek az automata benzinkutak

Stratégiai megállapodást kötött az üzemanyag-adagoló berendezések gyártásával foglalkozó Gilbarco Veeder-Root Inc. és a francia Groupe Ingenico, amely banki és fizetési terminálok, valamint kártyás és biometrikus azonosító rendszerek gyártásával, telepítésével és üzemeltetésével foglalkozik. A megállapodás értelmében a két vállalat közösen fejleszt olyan fizetési technológiákat, melyek automatizálják a tankolás folyamatát.

Az Ingenico eddig is foglalkozott benzinkutak automatizálásával, ám ez eddig a meglévő töltőállomások átalakítását jelentette, ezentúl viszont az üzemanyag-forgalmazók már eleve olyan berendezést vásárolhatnak, amely akár kezelő nélkül is tud működni - mondta lapunknak Lévai Gábor, az Ingenico Hungary Kft. stratégiai igazgatója. (Az elképzelés lényege, hogy az autós először a kútba épített leolvasóba helyezi kártyáját, majd miután megtankolt, a berendezés leemeli a plasztikról az üzemanyag ellenértékét.)

Míg az automata rendszerek iránt az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egyre nő a kereslet, a magyarországi töltőállomásláncok még nem érdeklődnek a lehetőség iránt. A stratégiai igazgató szerint ennek az az oka, hogy a magyarországi kúthálózatok shopjai arányosan jóval nagyobb bevételt termelnek nyugaton működő társaiknál, így a cégeknek nem érdeke a személyzet nélküli töltőállomások kialakítása. Lévai elmondása szerint azonban egyrészt még nem keresték meg valamennyi társaságot, másrészt vannak olyan kutak, ahol nem éri meg shopot működtetni, így van rá esély, hogy a magyar leány is részesüljön az üzletből.

Az Ingenico Hungary egyébként az anyavállalat berendezéseinek forgalmazásával, kártyás rendszerek kiépítésével és üzemeltetésével foglalkozik, de rendelkezik saját kutató-fejlesztő részleggel is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ebertek #6
    Belgiumban meg szinte csak ilyenek vannak....


    Vajon mennyit takaríthatna meg egy ország évente, ha egyáltalán nem nyomtattatna pénzt, s mindenkinek csak bankkártyája lenne?
  • tgunda #5
    Már rég megjöttek... A skandináv államokban évek óta van kártyás önkiszolgáló benzinkutak, a nyáron Észtországban is volt szerencsém hozzájuk. Mások közelebb vannak Európához, mint mi.
  • ebertek #4
    Puff :)
    Nyilván először vonja le a pénzt (bepötyögöd, hogy mennyi pénzért akarsz tankolni, aztán levonja), és utánna enged csak tankolni :D
  • avman #3
    Harmadrészt pedig szeretném felhívni a figyelmet arra, miszerint az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (35/1996. (XII. 29.) BM rendelet) jelenleg is csak csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező kezelheti a benzinkúton a berendezéseket. a kérésére kiszolgáljuk törvénysértő, de ugye MOL bácsi kezdte el, akit rokoni szálak fűztek állam bácsihoz és innentől kezdve valahogy senkinek sem jutott eszébe ezt megkapirgálni, de még csak annyira sem vették a fáradságot, h tv-t módosítsanak.
    másrészt meg ha már beállok a kútra azért a rohadt drága benzinért, akor tankoljanak meg, mossák le a szélvédőm, és ha kérem nézzék meg az olajat, anélkül, h a kaócsjukat nyújtogatnák. ez jelenleg a shell kutakon működik így.
  • Tinman #2
    Szlovéniában valami utolsó ki faluban 1.5 éve láttam ilyet... kissé le vagyunk maradva.
  • akyyy #1
    és ha nincs pénz a kártyán?:D ingyen benzin dejo