MTI

Egységes mobilparkolás a fővárosban

Keddtől már az V. kerületben is elérhető a mobiltelefonos parkolási rendszer, amellyel így már az egész fővárosban működik ez a szolgáltatás - mondta Fürst György, az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. igazgatóságának elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A rendszer a fővárosban - az V. kerület kivételével - és 16 vidéki városban az idén júliusban indult. Fürst György elmondta: jelenleg már 18 vidéki város csatlakozott a rendszerhez. Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere elmondta: az első döntések egyike volt, hogy a kerület csatlakozzon ehhez a lehetőséghez. Megjegyezte, hogy a csatlakozásnak már korábban sem lett volna akadálya, az előző polgármester azonban mégsem tette meg.

A rendszer úgy működik, hogy minden parkolási zónához tartozik egy telefonszám, ennek utolsó négy számjegye a terület kódja, amit SMS-ben lehet elküldeni egy számra. A parkolási díj fizetése a rendszer visszaigazoló üzenetével indul. Lehetőség van határozott idejű parkolást is indítani, de bármikor SMS-sel is leállítható a díjfizetés ideje. A felhasználó egyenleg feltölthető átutalással, csekken, készpénzben vagy a parkoló társaságok ügyfélszolgálatán is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #1
    De örülhetünk, hogy most már egységesen tömhetjük egy rakás ingyenélő zsebét... a semmiért.