Hunter

Új "zöld harcos" jelenik meg a közlekedésben

Láthattunk már kisebb autókat is, mint a G-Wiz, azonban azok többnyire a vidámparkok kellékei voltak. Az új elektromos autó, mely először az angliai Leeds városának utcáin mutatkozik be, a dodzsemek összes élményét felvonultatja, leszámítva az ütközéseket.

Az indiai kisautókat a Goingreen nevű cég adja bérbe, mint környezetbarát alternatívát a benzin vagy dízel üzemű közlekedés helyett. A bangalóri Reva Electric Car Company által gyártott elektromos autókat Steven Cain egy brit TV társaság egykori vezetője vette észre, aki úgy vélte biztos piaca lesz a G-Wiznek a népes európai nagyvárosokban.

Sokszínű festése, mely az élénk színvilágtól egészen a tigriscsíkokig terjed, trendi közlekedési eszközzé varázsolja a kis járművet. Két felnőtt és két kisgyermek számára elegendő hellyel rendelkezik, valamint néhány kisebb csomag is elfér az autó csomagterében. A szinte hang nélkül suhanó autó CO2-kibocsátása nulla, végsebessége 65 km/h, egy feltöltéssel 80 kilométert tehetünk meg. Két és fél óra alatt lehet 80%-ig feltölteni, míg a teljes feltöltés 6 órát vesz igénybe. Tömege 740 kilogramm, 1,5 méter magas, 2,6 méter hosszú valamint 1,3 méter széles, alapfelszerelése az automata sebességváltó, a bőrülés és a CD-játszós autórádió. Három éves lízingdíja 4500 angol fontba kerül, fenntartása 30%-kal olcsóbb, emellett pedig négyszer "zöldebb", mint egy hagyományos városi kisautó.

Elsőre kissé furcsa, mondhatni védtelen érzés a G-Wiz volánjánál ülni, melyből egy Smart is ijesztően nagynak tűnik, ez az érzés azonban hamar elmúlik, ha az ember egyszer nekilódul a forgalomnak a viszonylag fürge és fordulékony elektromos járművel, mely dinamikusan vezethető az automata váltónak köszönhetően, azonban az emelkedőkön hamar rájövünk, hogy célszerű a külső sávot választani.


A leeds-i bemutatást koordináló Joe Byars elmondása szerint a kisautó nagy sikert aratott a design ügynökségek és a PR cégek körében. A Goingreen további kilenc európai nagyvárosban tervezi a környezetbarát négykerekűek bemutatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joe #8
    Amíg az eletromos áramot CO2-t kibocsátó erömüvekkel termeljük, nincsen értelme eletromos kocsikat építeni. Ez a kocsi nem környezetbarát, csak máshol szennyez, mint ahol közlekedik. Globálisan nézve ugyanannyit, söt - többet szennyez, mint egy hasonló méretü normál kocsi. Az aksit is meg kell építeni, majd ki kell dobni valahova. Szél, dagály, hullám, víz és nukleáris erömüveket kellene építeni, amíg a teljes elektromos áram fogyasztást ilyen energiaforrásokkal fedezzünk és majd akkor kell elkezdeni ilyen kocsikat árulni, illetve szerintem akkor is inkább hidrogén cellákkal hajtott kocsikat.
  • [HUN]PAStheLoD #4
    ez most elemmel működik vagy csak fel kell húzni? :P
  • zippofcy #3
    En inkabb a torestesztjere lennek kivancsi :)
    Kulonben is, nekem nem kell kornyezetbaratnak lennem. Hogy miert? Hat mert ha rajtam kivul mindenki az akkor ugysincs gaz, ha meg senki sem az akkor az az egy ember mit szamit? :)
    A TRENDI SZOT MEG GYULOLOM !!! Ki irta ezt a cikket? Ilyen magyar szo nincs !!! Remelem nagyon "trendinek" erzi magat. Nesze itt van meg egy szo amit gyulolok: eurokomform