SG.hu
Az első elektromos Ferrari újraértelmezi a luxussportautó fogalmát
A Ferrari több mint hét évtizedes történetében új fejezet kezdődik: a legendás olasz sportautógyártó hivatalosan is bemutatta első, teljesen elektromos modelljének, az Elettricának a technológiai alapjait. A Maranellóban tartott, szigorúan zártkörű eseményen a gyár mérnökei és vezetői lehúzták a vörös ponyvát a jármű gyártásra kész alvázáról, amely tartalmazza az akkumulátorcsomagot és az elektromos hajtásláncot, de a végleges karosszériát még titokban tartják.
A Ferrari Elettrica a vállalat eddigi legfontosabb technológiai váltását jelképezi: az ikonikus V8-as és V12-es motorok mellé belép a tisztán elektromos hajtás, amely a márka hagyományaitól eltérően nem benzines erőforrással, hanem akkumulátorral és villanymotorral biztosítja a teljesítményt. Az új modell 530 kilométeres hatótávot és 310 km/órás végsebességet ígér - ez némileg alacsonyabb, mint a legtöbb belső égésű Ferrarinál, de az autó dinamikáját és vezetési élményét így is a márka filozófiája határozza meg.
A Ferrari külön hangsúlyt fektetett arra, hogy az Elettrica ne veszítse el a márkára jellemző hangulatot és érzetet. A mérnökök olyan hangrendszert fejlesztettek, amely a hajtáslánc valódi vibrációit erősíti fel, így a jármű „elektromos Ferrari-hangot” ad, ahelyett hogy mesterséges motorzajt generálna. "A mai történelmi nap a számunkra. Libabőrös lettem” - mondta Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója. Hangsúlyozta, hogy az elektromos modell nem váltja le, hanem kiegészíti a márka hibrid és benzines kínálatát: "Az elektromos Ferrari nem a jövő felé való átmenet, hanem egy újabb választási lehetőség ügyfeleinknek.”
Az Elettrica alvázát és karosszériáját 75%-ban újrahasznosított alumíniumból készítik, az akkumulátor pedig a padlóba van integrálva, hogy alacsony súlypontot és jobb menettulajdonságokat biztosítson. A gyorsan tölthető akkumulátor mellett a Ferrari a teljes elektromos hajtásrendszert - az akkumulátorcelláktól az invertereken át az e-tengelyig - házon belül fejleszti és gyártja új, kifejezetten erre a célra épített „e-building” központjában Maranellóban. A modell várhatóan legalább 500 000 euróba kerül majd, és négyajtós, négyüléses GT-ként pozicionálják, amely a mindennapi használhatóságot a Ferrari versenypályás DNS-ével ötvözi.
A Ferrari óvatosan közelít az elektromos átálláshoz. A gyártó 2030-ra modellkínálatának mindössze 20%-át tervezi teljesen elektromosra, ami visszalépés a korábbi, 40%-os célkitűzéshez képest. A vállalat szerint ez a tempó tudatos: az elektromos jövőnek illeszkednie kell a márka identitásához, nem pedig felülírnia azt. Miközben a rivális Lamborghini az első elektromos autóját csak 2029-re ígéri, a Porsche tapasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy a luxusvásárlók sokszor még mindig a hangos, benzines motorok élményét keresik.
A Ferrari azonban egyensúlyt akar teremteni az innováció és a hagyomány között. "Az Elettrica „többet kínál, mint pusztán egy gyors elektromos jármű” - fogalmazott Andy Palmer, az Aston Martin korábbi vezérigazgatója. "Ha a Ferrari sikeres akar lenni, olyan elektromos autót kell alkotnia, amely több, mint egy prémium EV. Nem elég a gyorsulás vagy a végsebesség, mert ezeket már 30 ezer eurós kínai modellek is tudják. A Ferrari élmény az, amit semmi más nem tud reprodukálni.”
Bár a technológiai bemutató mérnöki szempontból mérföldkő volt, a befektetők nem osztották a lelkesedést. A Ferrari részvényei több mint 16%-ot estek ma, 13,5 milliárd eurót törölve a vállalat piaci értékéből. Az ok: a 2030-ra kitűzött 9 milliárd eurós árbevételi cél elmaradt az elemzők és a piac várakozásaitól. "Sokan nagyobb növekedést reméltek, de nekünk reálisan kell terveznünk. Nem ígérhetünk olyat, amit nem tudunk teljesíteni” - mondta Vigna. A Ferrari új üzleti tervében a modellkínálat 2030-ra 40% belső égésű, 40% hibrid és 20% elektromos autóból áll majd. A vállalat évente négy új modellt tervez piacra dobni 2026 és 2030 között, miközben ügyfélbázisa 2022 óta 20%-kal nőtt, elérve a 90 000 aktív vásárlót.
A Ferrari 2027-re új „Tailor Made” központokat nyit Tokióban és Los Angelesben, ahol a vásárlók egyedileg szabhatják testre autóikat. 2026-ban Londonban és New Yorkban új márkaboltokat is nyitnak, hogy erősítsék a márka jelenlétét a luxuspiacon. A Ferrari célja, hogy az elektromos korszakban is megőrizze egyediségét, azt az érzést, amit Phil Dunne iparági elemző így fogalmazott meg: "Egy Tesla lenyűgöző gyorsulást adhat, de sosem fogja ugyanazt az érzést nyújtani, mint egy Ferrari.”