Franczy

SmarTruck: újabb James Bond járgány?

A virginiai Richmondban a napokban bemutatták az amerikai hadsereg számára kifejlesztett legújabb csodajárművet, a SmarTruckot, mely golyóálló üvegei, gránátvetői és lézerfegyvere révén akár a legújabb James Bond filmek egyik főszereplője is lehetne.

GerMaine Fuller, az új gépjárművet kifejlesztő National Automotive Center egyik fejlesztőmérnöke a bemutatón lényegében be is vallotta, hogy a SmarTruck kifejlesztésekor a James Bond filmekből is alkalmaztak néhány ötletet, hiszen a teljesen hétköznapi Ford F-350-es pickupra épülő jármű még olajat is képes maga után folyatni, sőt még füstfelhő generálására is képes.

A különböző katonai célzatú berendezések mellett számos high-end technikával ellátott eszközt is belezsúfoltak a SmarTruckba, így többek között a többkijelzős videorendszer, a nagyteljesítményű fedélzeti számítógép és az éjjellátó készülék is a jármű részét képezi, de ezenkívül érdekes még a kilincsekbe szerelt nagyfeszültségű védelmi rendszer, vagy a kocsi hátuljába integrált szögekkel teli tartály, mely nagy segítséget jelenthet a jármű üldözőinek lerázásában. A kocsi alapjául szolgáló Ford F-350-es járgány ára 35-45 ezer dollár, a SmarTruck árát azonban természetesen titok övezi, de minden bizonnyal többszöröse az alapárnak. A SmarTruckot egyébként egy olyan összejövetel keretein belül mutatták be, ahol az amerikai hadsereg és a civil vállalkozások jövőbeli együttműködési lehetőségeit vázolták fel a megjelentek számára.

A warreni (Michigan) székhelyű National Automotive Center mérnökei a SmarTruck kifejlesztésekor elsősorban azt tartották szem előtt, hogy egy olyan nagytudású járművet hozzanak létre, mely városi környezetben is nagy hatékonysággal használható fel, vagyis a terroristák és gengszterek elleni városi harcban bevethető kocsit szerettek volna kifejleszteni. A hadsereg vezetői a bemutatón elmondták, hogy a SmarTruckot kizárólag rendfenntartási és antiterrorista célokra fogják majd felhasználni, vagyis háborúban, támadó célzattal nem vetik majd be.

"A SmarTruckkal nem gyilkolni szeretnénk. A célunk az, hogy a SmarTruck segítségével az arra érdemes személyeket elkapjuk, és mozgásképtelenné tegyük" - hangzott el a SmarTruck bemutatóján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andris #13
    Szerintem az a 35-40 ezer dollár nem is olyan sok, ha azt vesszük, hogy 150 ezer egy Lamborghini.
  • Laalee #3
    hummert is lehet kapni, megse minden maffiozo avval jar...