2025-től jöhetnek az autonóm autók a brit utakon

A cél a közúti biztonság javítása és a közösségek jobb összekötése. A járművekkel kapcsolatban a gyártóké vagy az üzemeltető intézményeké lesz a felelősség.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter elmondta, hogy az autópályás önvezetést egy éven belül engedélyezni fogják, míg a tömegközlekedésben az ilyen járművek 2025-től jelenhetnek meg. A várakozások szerint biztonságosabbá válnak az utak azáltal, hogy csökkentik a vezetői tévedések kockázatát az ütközések során. A brit kabinet várakozásai alapján az ágazat 38 000 új munkahelyet teremt majd. A kormány megerősítette, hogy az önvezető autók utasai nem lesznek felelősek a vezetés közben bekövetkező "incidensekért", hanem kizárólag a gyártókat vagy az üzemeltető intézményt terheli majd a felelősség. Ezzel a brit kormány az illetékes angol és walesi, valamint a skót jogi bizottság ajánlását követi.

A kormány az elképzelések szerint 100 millió fontot szán a biztonsági technológia kutatására és fejlesztésére, valamint a kereskedelmi autonóm vezetési szolgáltatásokra. Előbbi magában foglalja az önvezető autók teljesítményének vizsgálatát rossz időjárási körülmények között, valamint azt, hogy ezen járművek hogyan lépnek kapcsolatba a gyalogosokkal, más járművekkel és kerékpárosokkal. Az önvezető szolgáltatások beindítása terén az így szállított élelmiszereket és az utasokat a repülőtereken szállító tranfszerbuszokat emelik ki.

A kabinet érvelése alapján az autonóm vezetés lehetővé teszi, hogy olyan emberek is részt vehessenek az egyéni közlekedésben, akik egyébként nem lennének képesek vezetni és a vidéki területeket is elérhetőbbé tenné. A britek olyan igény szerinti szolgáltatásokat képzelnek el, amelyekkel az emberek gyorsan és biztonságosan elérhetik az olyan fontos szolgáltatásokat, mint az iskolák és az orvosok. A remények szerint így személyre szabott, igény szerinti kapcsolatokat biztosíthatnak a vidéki városokból és falvakból a közeli tömegközlekedési lehetőségekhez.

Februárban derült ki, hogy az Egyesült Királyságban a sofőrülésben helyet foglaló személyeket nem tennék felelőssé az adott gépkocsi viselkedéséért vagy az elkövetett hibáiért, ehelyett a balesetek esetében minden felelősséget a gyártóknak vagy az üzemeltető intézményeknek kellene viselniük. Áprilisban a brit közlekedési minisztérium úgy döntött, hogy a forgalomban haladó autonóm autókban szabadon használhatók a beépített képernyők a különböző anyagok megjelenítésére, ugyanakkor a mobil- és okostelefon vezetés közbeni használata továbbra is tiltottnak számít, még akkor is, ha a jármű esetleg teljes mértékben átvette az irányítást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Kár, hogy addigra az autófejlesztés még nem érik meg rá. Legalább a törvény engedi...
  • Ender Wiggin #1
    Amígy vegyes a közlekedés, addig a lassú és körülményes pszeudoautonóm járművel csak kockázatot jelentenek...