MTI

Chiphiány miatt jelentősen kevesebb autót gyártanak Csehországban

Több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent - közölte a cseh autóipari szövetség.

A közleménybál kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonyítva a termelés visszaesése 22 százalékos. "A félvezetők világméretű hiánya túltesz a 2020-ban a pandémia okozta negatív leállások következményein is. Míg a nyáron abban bíztunk, hogy az év végére a piac rendbe jön, az őszi hónapok azt jelzik, hogy ez nem következik be. A chipek hiánya miatt Csehországban több mint 250 ezer személygépkocsit nem tudunk legyártani. Ez az autógyáraknak mintegy 120 milliárd koronás, a beszállítóknak pedig mintegy 80 milliárd koronás veszteséget jelent" - mutatott ré Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója.

A cseh autóipari szövetség ezért az érdekegyeztető tanács hétfői ülésén felkéri a kormányt, hogy az Antivirus program keretében újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére. A csehországi autógyárak közül eddig a Hyundai van a legjobb helyzetben. A Hyundai termelése az első háromnegyedévben 26,8 százalékkal 207 300 autóra nőtt. A Skoda Auto 514 309 kocsit gyártott, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Toyota gyárt termelése fél százalékkal 110 044 autóra esett vissza.

Hasonló problémákkal küzdenek a cseh autóbuszgyárak és a tehergépkocsigyárak is. A Jawa motorkerékpárgyár viszont jól áll, az első kilenc hónap alatt 811 motort gyártott, 432 darabbal többet, mint egy éve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #2
    Amit a Skoda elbukot azt meg más megnyeri, ez csak matek. Lehet ezért nőt a Hyundai eladása 26,8% -al. Ok, okozat. Logisztikai/vezetői téren bukta el a skoda a dolgot.
  • Lapajka #1
    Az emberek 90 százalékát nem érinti ez sem...