Gyurkity Péter

Elkészült a Cadillac Lyriq

Érdekes kialakítással, némileg magasabb áron jön a cég Tesla-kihívója.

A Cadillac még tavaly augusztusban rántotta le a leplet friss koncepciójáról, amellyel kapcsolatban már akkor is elhangzott, hogy kifejezetten a Tesla egyes modellje ellen indulna harcba. Eddig kellett várnunk a végleges változat hivatalos bemutatkozására, erre most sort kerítettek, bár a sorozatgyártás még picit odébb van.

A hivatalos oldalon azt láthatjuk, hogy a Cadillac Lyriq valóban az úgynevezett crossover-kategóriában jelenik majd meg, bár ezzel kapcsolatban némileg furcsa, hogy egyelőre kizárólag hátsókerék-meghajtásról esik szó. Ezt az első körben alkalmazott egyetlen motor biztosítja majd, 340 lóerővel, egy 100 kWh-s akkumulátor társaságában. Ami a hatótávot illeti, ez a tengerentúlon az EPA-besorolás alapján 480 és 500 km között lesz, ami megfelelőnek tűnik, egy 19,2 kW-os otthoni töltővel pedig 1 óra alatt nagyjából 83 km-re elegendő távot biztosíthatunk. Számíthatunk arra, hogy később a dual motor példány is bemutatkozik majd, ami már az összkerék-hajtást (AWD) is elérhetővé teszi, erre azonban eddig nem kerítettek sort.


Ami a külsőt illeti, ez tulajdonképpen nem változott a koncepció debütálása óta, itt mindössze a közlekedésben való részvételhez szükséges további komponenseket (így például a visszapillantó tükröket) szerelték még fel. Mind az elülső, mind pedig a hátsó rész kialakítása érdekesre sikerült, előbbit egy méretes rács dominálja, utóbbit pedig a LED-lámpák elhelyezése és formája dobja fel, miközben az autó belsejében egy 33 hüvelykes OLED-panelt alkalmaznak, az összesen 19 hangszórót felvonultató AKG Studio-rendszerrel, valamint a KeyPass névre keresztelt digitális kulccsal (ez utóbbi okostelefonon keresztül is használható). A Super Cruise az önálló vezetés funkcióját adja hozzá a fenti képhez, ennek nyilván a hétköznapokban kell majd igazán bizonyítania.

A típus gyártása a jövő év első negyedében indul majd, a hivatalos ár 60 ezer dollárnál kezdődik, ami magasabb a Tesla Model Y számára kijelölt, nagyjából 50 ezres szintnél – igaz, a méretet illetően inkább a Model X jöhet szóba riválisként, ami már 90 ezer dollárnál tanyázik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!