SG.hu·
Nemzetközileg kell tesztelni az autonóm vezetést

A határokon átnyúló új tesztterületet a jövő év végéig alakítják ki.
A digitális tesztterepet Németország, Franciaország és Luxemburg területén hozzák létre azért, hogy elősegítsék a határokon átnyúló automatizált és hálózatba kötött vezetéssel összefüggő megoldások kipróbálását. Horst Wieker, a Saar-vidéki Műszaki és Gazdasági Főiskola Közlekedéstelematikai Kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy a szakembereknek és a gyártóknak meg kell tanulniuk közlekedéstechnikai szempontból is azonos közös nyelvet beszélni. Ehhez a három államból különböző infrastruktúrákra és azok összekapcsolására van szükség, hogy létrejöjjön egy saját információs platform.
Wieker példaként említette, hogy az egyes országokban vannak olyan különbségek, amelyek bizonyos automatizált vezetési funkciókat eltávolíthatnak a koncepcióból. Jó példa erre, hogy ugyan mind a három államban meg kell állni a piros lámpánál, de az már eltérő, hogy pontosan hol is kell megtenni ezt, a fehér vonalon vagy az előtt. De vannak más különbségek is, például nem mindenhol vannak sárga lámpák. A szakember hozzátette, hogy a tesztkörnyezet kifelé nem igazán fog látszani, minden a háttérben zajlik majd. A tesztek során ki fogják próbálni az egyes országokban használt előzési és fékezési rendszereket, s erre különböző utak, közlekedési rendszerek és mobilhálózatok bevonása mellett kerül majd sor.
A tesztpálya Saarbrückenből fog indulni, majd Metz és Luxemburg délkeleti részének érintésével tér vissza a Saar-vidékre, Merzigbe. Wieker közölte, hogy a kezdeményezés Európában egyedülálló. A tesztterület létrehozásával kapcsolatos döntés tavaly szeptemberben született meg. Merzigben egyébként már 2013-ban kialakítottak egy tesztterepet. Franciaországban májusban kapott zöld utat kapott az önvezető járművek tesztelése. Párizs új jogi kereteket készít elő az autonóm gépkocsik teszteléséhez és rendszeres közlekedésének biztosításához.