Berta Sándor

Már hóban is látnak a Waymo robotautói

A fejlesztőcég a Google I/O konferencián ismertette az autonóm gépkocsik területén elért eredményeit.

Az Alphabet leányvállalatának nevében Dmitrij Dolgov alelnök és technológiai vezető foglalta össze a legfontosabb változásokat. A Waymo mindenekelőtt arra fektette a hangsúlyt, hogy visszaszerezze az önállóan közlekedő járművekben megrendült bizalmat. A társaság bemutatta, hogy a robotautói immár olyan problémákkal is megbirkóznak, amelyek leküzdése eddig nagy kihívást jelentett az autonóm gépkocsik számára. Ilyen probléma volt például a hó, a jég és az erős eső, ezek ugyanis megnehezítik az egyes útszakaszok, a többi jármű és a gyalogosok felismerését. A különböző zavarokat a kifejlesztett mesterséges intelligencia segít kiszűrni.

Dolgov közölte, hogy az integrált mesterséges intelligencia segít a robotautóknak abban, hogy ugyanúgy érzékeljék a környezetüket, mint ahogy az emberi sofőrök. A mérnökök már a projekt kezdetekor is együtt dolgoztak a Google Brain mesterséges intelligencia csapatának tagjaival. A gépi tanulás miatt a mesterséges intelligencia jelenleg már minden egyes - szimulátorban vagy valóságban - megtett kilométerrel tanul. A rendszer már arra is képes, hogy a havazás és az esőcseppek által gerjesztett szenzorzörejeket is rendellenességekként azonosítsa. Ennek köszönhetően a Waymo gépkocsijai azonosítják a járókelőket és a kerékpárosokat, még akkor is, ha havazásban vagy viharban közlekednek. Emellett sikeresen megbirkóznak az olyan akadályokkal is, mint az építkezések, az útlezárások, a rendőrségi intézkedések és a járművek.


A fejlődésnek köszönhetően a Waymo robotautóinál az emberi sofőröknek már csupán 8000 kilométerenként kell beavatkozniuk. A következő lépés az lesz, hogy a cég az idén biztonsági vezető nélkül teszteli majd az autonóm gépkocsiját Kalifornia útjain. A Waymo az ehhez szükséges licenc kiadását már kérvényezte az illetékes hatóságnál. Az Alphabet leányvállalata már tavaly októberben jelezte, hogy téli körülmények között is tesztelni fogja az önállóan közlekedő járműveit. A tesztekre Detroitban került sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Lássuk élőben. Dumálni könnyű. Az a 8000 km-es szám a 2017-es statisztikájuk (pár kivétellel minden esetben szoftver és hardverhiba, érzékelőhiba meg hasonló miatti irányításátadásról volt szó és 90%-ban városban, nem autópályán)... úgyhogy kamuznak. Ha a jelenről meg a jövőről beszélnek, akkor nem kéne a 6 hónappal korábbi jelentésre hivatkozni.
  • hungi #1
    akkor már csak a nejlonzacskó-viharra kell felkészíteni őket ;)