Berta Sándor

Vezető nélkül teszteli robotautóit a Waymo

Az Alphabet leányvállalata újabb mérföldkőhöz érkezett.

A Waymo először teszteli az önállóan közlekedő gépkocsijait sofőrök nélkül. A járművekben lévő szakemberek vészhelyzetben eddig beavatkozhattak, most már ez a lehetőség nem lesz. Az Alphabet leányvállalata az első olyan cég, amely emberi vezetők nélkül küldte ki az utakra a robotjárműveit és ezzel elérte az autonómia 5. szintjét.

John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója egy portugáliai konferencián bejelentette, hogy már október közepe óta emberek nélkül közlekednek az autóik a forgalomban. A tesztekre az arizonai Phoenixben kerül sor. Korábban is itt zajlottak a tesztjeik, de akkor még minden esetben legalább egy munkatársuk is ott ült a gépkocsikban. Meggyőződésük azonban, hogy most már erre nincs szükség és a technológia kellően kiforrottá vált.


A következő hónapokban folytatódni fognak a tesztek, azonban a járművekben utasok is lesznek. A hosszú távú cél pedig az, hogy az autókat a partnereikkel (például az Avis) közösen akár taxiszolgáltatások keretében elérhetővé tegyék. Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy erre mikor kerülhet sor.

Október végén írtunk arról, hogy a Waymo immár téli körülmények között is tesztelni akarja a gépkocsijait és a teszteket Detroitban végzi majd. Ez lesz első alkalom, amikor a járműveket kifejezetten téli körülmények között próbálják majd ki. A hó, a jég, a fagy, a kedvezőtlen időjárás és az egyéb téli körülmények különleges kihívások elé állítják a robotautókat és főleg azok szenzorait. Utóbbiaknak elsősorban a nedvesség, a jég és a hó jelentenek komoly problémákat, s emiatt gyorsan elérik a teljesítményük határait. A társaság robotgépkocsijai 2009 óta már 3,5 millió mérföldet tettek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paragic #6
    Remélhetőleg tanult belőle :D
  • fonak #5
    http://index.hu/tech/2017/11/09/allva_varta_az_onvezeto_busz_hogy_nekimenjenek/
  • NEXUS6 #4
    Ja bocs, nem jutottam el az utolsó bekezdésig! XD
  • ToxiMaxi #3
    A Ford már tesztel hóban és a Tesla kocsik a legújabb szoftver frissítéssel is egész jól mennek hóban.
  • ClassicR #2
    Heh? Te is arról a Detroitról beszélsz, ami fönt van északon, a kanadai határnál?

    Vagy most az ember nélküli üzemmódra gondolsz? Nyilván nem télen küldik ki elsőként ember nélkül a latyakba az autókat. A téli teszt idén fog elkezdődni, ha jól szuperál, akkor majd mehet télen is ember nélkül.
  • NEXUS6 #1
    Szuper lesz ez a teszt! Végre minden időjárási körülmények között le tudják majd tesztelni a kocsikat, ónoseső, köd, hó, latyak, szmog, rajzó bogarak, miegymás.

    Ja nem, átlagos napsütéses napok száma évi 300 nap, + sivatgi klíma. XD