Berta Sándor

Téli körülmények között is tesztel a Waymo

A tesztekre Detroitban kerül sor.

Az Alphabet leányvállalata átépített Chrysler Pacifica típusú gépkocsikat akar a detroiti utcákra küldeni. Ez lehet a hatodik tesztterület a Waymo számára, de az első alkalom, amikor az autókat kifejezetten téli körülmények között próbálják majd ki. John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója kiemelte, hogy miután ő 14 telet telet töltött el Michiganben, biztos abban, hogy csak kevés jobb hely van arra, hogy az önállóan közlekedő járműveiket téli körülmények között teszteljék.

A hó, a jég, a fagy, a kedvezőtlen időjárás és az egyéb téli körülmények különleges kihívások elé állítják a robotgépkocsikat és főleg azok szenzorait. Utóbbiaknak elsősorban a nedvesség, a jég és a hó jelentenek komoly problémákat, s emiatt gyorsan elérik a teljesítményük határait. A Waymo technológiákat akar kifejleszteni az önálló közlekedéshez, de nem akar maga is gyártóvá válni. A tapasztalatai és a megoldásai azonban rendkívül fontosak és hasznosak lehetnek a vele együttműködő partnereknek, főleg a gyártóknak. A vállalat robotautói 2009 óta már 3,5 millió mérföldet tettek meg.

A cég 100 Chrysler Pacifica nevű modellt épített át és egészített ki a Google technikájával. A robotjárműveket Phoenix egyik elővárosában, Chandlerben is tesztelni fogják, mert a település különösen alkalmas tesztterületnek. Az időjárás ugyanis meleg és száraz, az utcák szélesek és jó állapotban vannak. A hőség miatt kevés a járókelő, emellett Arizonában a törvényi előírások sem annyira szigorúak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paragic #3
    Ja, hogy megvakult ez a Ford is:

  • Ender Wiggin #2
    hogy tesztelik, az még semmit nem jelent. majd, ha sikeresnek bizonyulnak a tesztek, akkor visszatérünk rá. egyelőre még az a legnagyobb gond, hogy rossz időben megvakul az összes robotautó. és akkor még hol vagyunk attól, hogy csúszós körülmények között használható legyen...
  • paragic #1
    És akkor végre nem kell többet olvasnom a "de mi lesz a robotautókkal télen" jellegű hozzászólásokat?