Berta Sándor

A Yandex is robotbuszt fejleszt

Az orosz online konszern újabb területen jelenne meg.

A projekt keretében a Yandex, a Daimler, a Kamaz és a NAMI államilag támogatott autóipari kutatóintézet szakemberei közösen alkotnak meg egy önállóan közlekedő elektromos kisbuszt, amely legfeljebb 12 utast tud majd szállítani maximum 200 kilométer távolságra. Az utasok a busszal egy saját okostelefon-alkalmazás segítségével tudnak kommunikálni és a szoftver össze lesz kötve a Yandex felhőkörnyezetével. Az orosz társaság a programba a számítástechnikai, a mesterséges intelligenciával és a beszédfelismeréssel kapcsolatos tapasztalatát integrálja. A NAMI információi alapján a busz tesztelése leghamarabb jövőre kezdődhet el.

A vállalat az orosz piacon már együttműködik két gyártóval, a Hondával és a Toyotával, később a két cég modelljeiben megjelenhetnek a navigációs és a webböngészős megoldásai. A Yandex egyik szóvivője ugyanakkor sietett leszögezni, hogy a hálózatba kötött gépkocsikkal kapcsolatos érdeklődésük nem korlátozódik kizárólag Oroszországra, más piaci szereplőkkel is tárgyalnak. Ez a Yandex első próbálkozása a vezető nélküli járművek területén. A társaság külön megállapodott a Kamaz képviselőivel arról, hogy a szolgáltatásai elérhetők lesznek a gyártó teherautóinak fedélzeti számítógépein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!