Berta Sándor

A számítógép is elismerhető sofőrnek

Fontos mérföldkőhöz érkeztek az önállóan közlekedő gépkocsik.

Az Amerikai Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) közölte, hogy alapvetően a számítógép is elismerhető vezetőnek. Mindez mérföldkőnek tekinthető az önállóan közlekedő autók történetében. Ugyanakkor a hivatal hozzátette, hogy az aktuális szabályozás előírja, hogy embereknek kell a volánnál ülniük, s a járművekbe kormányt és megfelelő kontrollmechanizmusokat, például pedálokat is be kell építeni.

A Google azért kereste meg a hivatalt, mert kíváncsi volt annak álláspontjára a kormány és pedálok nélküli számítógép által vezérelt gépkocsikkal kapcsolatban. Az NHTSA úgy érezte, hogy túl szűk a mozgástere ebben a kérdésben, de rámutatott, hogy például a fékek esetében előírás, hogy azokat tudni kell lábbal vagy kézzel kezelni. A Google ugyanakkor kérheti, hogy az autóira különleges szabályok vonatkozzanak.

Az indoklás alapján egyébként, ha egyetlen emberi utas sem tudja a járművet vezetni, akkor észszerű, hogy azt a dolgot ismerjék el vezetőként, amelyik irányítja a gépkocsit, még ha az a számítógép is. Az NHTSA elfogadta, hogy a Google robotautójának nem lesz hagyományos értelemben vett vezetője. Ettől függetlenül szükség van a jelenlegi szabályok felülvizsgálatára, mert az új rendszerek nem egyeztethetők össze a hatályban lévő előírásokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dregnarr1 #1
    Jó, akkor tesznek bele kormányt meg pedált, aztán majd amikor már kellően elterjedt, úgyis kivehetik.