MTI

Elektromos autók töltőkészülékeit telepítették a budai várnegyedbe

Elektromos autók töltéséhez szükséges eszközöket telepített a budavári önkormányzat a főváros I. kerületének két pontján, a Lovas úton és a Várkert Bazár mélygarázsában, amelyeket ma adtak át.

Az önkormányzat közleménye szerint György István, Budapest kormánymegbízottja a töltők átadásán azt mondta, a kormány elkötelezett az iránt hogy segítse a környezetbarát, elektromos járművek mielőbbi elterjedését, ennek része a zöld rendszám is, amely a tervek szerint a jövőben számos kedvezményt biztosíthat. Eddig 9 zöld rendszámot adtak ki az országban, ezek közül az első a budavári önkormányzaté.

Nagy Gábor Tamás, a kerület polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a kerület képviselői szeptember 24-én - az országban az elsők között - döntött arról, hogy támogatja az e-mobilitás terjedését, és a zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámmal rendelkező gépjárműveknek október elsejétől ingyenessé teszi a parkolást az I. kerületben.


A telepített töltők több szabvánnyal is kompatibilisek, és egyidejűleg két gépjárművet tudnak 15-30 perc alatt menetkészre feltölteni. A villámtöltőket egy speciális töltő kártyával díjmentesen használhatják az elektromos autók tulajdonosai, de az önkormányzat a polgármester ismertetése szerint megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Jedlik Ányos-terv részeként hosszabb távon is ingyenes maradhasson a villanytankolás a kerületben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #1
    Ha már az arra lakóknak van annyi pénzük, hogy vegyenek egy villanyos autót, jó lenne, ha ingyen is járhatnának vele...