SG.hu

Nemzetközi piacra viszi a mobilparkolást a Cellum

Magyarország után külföldön is beszáll a mobilparkolásba a Cellum: közel tízéves piaci tapasztalatát és tudását felhasználva sikeresen szerepelt a szófiai mobilparkolás modernizálására kiírt tenderen, így újabb európai országban vezeti be parkolással összekapcsolt mobilfizetési szolgáltatásait.

Az "Innovative Parking Solutions 2014" elnevezésű konzorcium tagjai - a Cellum csoporthoz tartozó Cellum Global Zrt., a Cellum Bulgaria AD és az MPP Zrt., illetve az Infosystems International EOOD és a Citizen Society Group AD - a napokban írtak alá Szófiában egy 4 évre szóló szerződést, mely a hazai parkolórendszerhez hasonló, SMS-alapú szolgáltatás kialakítására vonatkozik. A konzorcium tagjaként a Cellum a Magyarországot mára teljesen lefedő mobilparkolási rendszer üzemeltetése során szerzett tapasztalatait és tudását adja, valamint a technikai támogatást is a fejlesztőcég nyújtja a projekt számára.

"Magyarországon ma évi 20 millió mobilfizetési tranzakciót számolunk el, ennek nagy többsége parkolás. Nincs szükség parkolóautomatákra, aprópénzre, a telefon pedig ott lapul a zsebünkben. Európa után Ázsia felé vesszük az irányt, hogy a tízmilliós Magyarországon bevált technológiát tízmilliós kelet-ázsiai nagyvárosokban is bevezethessük." - mondta Kóka János, a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója. A projekt részeként a jövőben a parkolásért a Cellum Mobile Nextre épülő mobilapplikáción keresztül, bankkártyával is lehet majd fizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #1
    Rohadjanak meg irtózatos kínok között!
    Ennek a világmocska rendszernek az összes hordaléka közül az egyik legaljasabb és legzavaróbb ez a fizetős parkolás. Amely -- tegyük hozzá -- saját magát terjeszti mint a legbüdösebb lepra és pestis, mivelhogy a fizetős zónák határain kívül, de azok mentén felszaporodnak az autók, erre hivatkozva még tovább terjesztik kifelé ezeket a pénzrabló maffiák és velük karöltve a korrupt önkormányzatok. Végül már a városon kívüli libalegelőn is fizetni kell A NAGY BÜDÖS SEMMIÉRT.

    Eddig a mocsokzónák terjedési sebességét korlátozta a fizetőparkolási automaták telepítési költsége és egyéb nehézségei ( a dühöngő lakosság által PURhabbal kifujt automaták, vagy a túl néptelen környékeken nem hozták be az árukat)
    Ezeket a "nehézségeket" (ami a mi számunkra ÁLDÁS!) küszöböli ki a "mobilos parkolás" nevű iszonyatos aljas szemétség. Ezek után már semmi beruházás és tervezés sem kell az ellenszolgáltatás NÉLKÜLI lakosság-kirabláshoz, csak egy aljas rendelet, és lehet otthon hátradőlve semmit sem csinálni, dől a lé a semmiért!
    Utoljára szerkesztette: halgatyó, 2015.08.18. 11:57:53