MTI

Régiós elektromos közlekedési modellt építene ki Paks

Paks város 60-65 kilométeres körzetében megteremtené az elektromos közlekedés lehetőségét a paksi önkormányzat, erre indították el a Protheus projektet, amelyhez szeretnék megnyerni a térségben érintett többi önkormányzatot is. A negyven település polgármestere számára csütörtökön tartottak tájékoztatót Pakson, előkészítve csatlakozásukat.

A Protheus elindításáról az idén májusban döntött a paksi önkormányzat. A projekt keretében elvégeznék a közösségi és közfeladatok ellátásához kapcsolódó közlekedési és energia-infrastruktúra fejlesztését, amelynek finanszírozásához az Európai Bizottság térségi környezetkímélő technológiákat támogató ELENA programjának támogatására számítanak.

Az önkormányzat által létrehozott Protheus Zrt. vezérigazgatója, Sztruhár Sándor elmondta: céljuk, hogy a tömegközlekedésben és a közszolgáltatásban elektromos üzeművel váltsák fel a hagyományos meghajtású, nagy szén-dioxid-kibocsátású járműveket, és kialakítsák a szükséges üzemanyagtöltő infrastruktúrát. A teljes program beruházási költségének becsült értéke 40-45 millió euró. A munkában egy lengyel cég, a Led Pack Management lesz a Protheus Zrt. partnere. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá Pakson.

Tomasz Jaskólski, a projekt koordinátora elmondta: a Dél-Lengyelországot érintő, világításkorszerűsítésre vonatkozó Led Pack volt az első kelet-európai projekt, ami az ELENA projektben támogatást nyert. Az ennek során nyert tapasztalataikkal segíteni tudják paksi partnereiket. Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója támogatandónak nevezte a paksi önkormányzat törekvését. Jelezte: kínálkozó a lehetőség, hogy az atomerőműbe járó és a helyi, helyközi tömegközlekedést biztosító autóbuszok elektromos meghajtásúak legyenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a környezeti terhelés csökkentésében, a klímavédelemben fontos szerepet játszhat az elektromos közlekedés abban az esetben, ha az környezetet kímélő, azaz megújuló vagy nukleáris energiatermelésen alapul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Miért pont Protheus?"

    Szerintem a cegbirosagi bejegyzes kozben ott nyilt ki a gorog mitologia konyv. Egyebkent az elnevezes okat nem tudom, de remelhetoleg, a project kabalafiguraja egy osi magyar allat, a foka lesz:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Próteusz
    esetleg meg rola nevezhettek el:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Charles_Proteus_Steinmetz
  • HussarF #2
    Itt lakom és innen kell ezt megtudnom? Már csak egy Tesla S-re kéne összespórolnom egy kis pénzt :D
  • Tetsuo #1
    Miért pont Protheus? :-O