SG.hu

Mindenki okos autóra vágyik

A globális fogyasztóktól származó adatok azt mutatják, hogy az okos jármű (csatlakoztatott jármű – connected car) funkciók jelentősen befolyásolják majd a jövőbeli vásárlásokat.

Az Ericsson és az AT&T Drive Studio közös tanulmányából kiderül, hogy az okos jármű funkciók és szolgáltatások várhatóan jelentősen befolyásolják majd az ügyfelek jövőbeni járművásárlási döntéseit. Az adatok olyan nemzetközi ügyfelektől származnak, akik a következő öt évben terveznek új autót vásárolni. A felmérést az Ipsos végezte 2014 júliusában és augusztusában.

"z adatokból világosan láthatók annak jelei, hogy az okos autó funkciók a jövőben fontos szolgáltatásnak számítanak majd az autóvásárlások során, – fogalmazott Arun Bhikshesvaran, az Ericsson marketingigazgatója. – A tanulmányból az is kiderül, hogy az átalakulás világméretű lesz, mely egy olyan világot eredményez, ahol a fogyasztók az összes piacon és az összes autómárka esetében elvárják e szolgáltatások meglétét. Most lépünk a csatlakoztatott jármű innovációk új korszakába, ezek rövidesen életünk összes aspektusát integrálják majd. Az Ericsson, az AT&T Drive Studióval együttműködésben, azon fáradozik, hogy felhőalapú csatlakoztatott jármű megoldást biztosítson, nemzetközi jelenlétünk pedig lehetővé teszi e szolgáltatások globális bevezetését.”

A tanulmány legfőbb megállapításai szerint a világszerte megkérdezett összes járművezető fele cserélné le jelenlegi autómárkáját egy hasonló kategóriájúra, ha lennének hozzá okos jármű szolgáltatások. A járművezetők 72%-a elhalasztaná a járművásárlást egy évvel, ha okos jármű szolgáltatásokkal rendelkező autót vásárolhatna kedvenc márkájától. A megkérdezett járművezetők közel kétharmada, miután hallott az okos jármű szolgáltatásokról, következő autója fontos jellemzőjeként tekinti rájuk. Az egyesült államokbeli járművezetők 67%-a jelezte, hogy nagy valószínűséggel vásárolna csatlakoztatási vagy Wi-Fi szolgáltatást, ha használhatná autójában.

Az ügyfelek tudatossága magas szintű az okos jármű szolgáltatásokat illetően: a szolgáltatások hat jellemzője 50%-ot meghaladó értékelést kapott: útközbeni műszaki segélyszolgálat (74%), navigáció és valós idejű forgalmi adatok (72%), távoli indítás (71%), valós idejű zeneátvitel (70%), felhasználásalapú biztosításkövetés (52%), wi-Fi hotspot (50%).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #4
    sok embernek az okos telefon használata kimerül, a facebook és a youtube használatában. Gy.k. laptop helyet használják. Ja igen: meg mindenfajta játékkal játszanak vele. Namost az okos autó mitől is lesz okos? Már most is az. Szgép vezérli, és azt jelenít meg a kijelzőn amit csak akar (illetve, amire van programja). Ehhez képest mi lenne az a plusz amitől okos lesz? Tudok vele facebookozni? :)
    Ráadásul biztos vagyok benne, hogy az átlag sofőr az okos autók tudásának a 90%-át nem fogja használni.
  • endrev #3
    Okosautóra, egybeírva..! Nem az autó okos, ez egy elvont fogalmon alapuló termékkategória.
  • zola2000 #2
    Meg az emberiség 90%a bár magát annak hiszi, mégis fogalma sincs arról, mi az hogy okos, 9%a tudja mi az hogy okos, ezért tudja hogy ő nem az, a maradék 1%a okos, akkor a többieknek legalább a telefonja meg az autója legyen okos ^_^
  • Józsibácsi #1
    Mindenki persze. Amikor az emberiség 70%-ának az autó elérhetetlen álom, és fogalma nincs arról mi az hogy okos. Az emberiség 10-20 százalékának még csak arról sem nagyon van fogalma mi az az autó.. De persze azért mindenki mindenki, hát hógyne... Nem beszélve arról hogy a hiperszuper agyhalott zombicivilizációnkban sem vágyik mindenki sem okos csicska-zombi cuccokra, sem autóra, nemhogy okos autóra....