MTI

Okosautókat fejlesztenek már Kínában is

Világhálóra kötött, egymással kommunikáló és vezető nélküli járműveket fejlesztenek a kínai technológiai cégek hazai autógyártókkal együttműködve.

Legutóbb a legnagyobb kínai autógyártó SAIC és az internetes óriás Alibaba jelentette be partnerségét. Az együttműködés értelmében a SAIC tesztautóiba próbaképp az Alibaba operációs rendszerét, a Jünt futtató, a cég zeneszolgáltató oldalával, a Hsziamival összekapcsolt, a szintén az Alibaba birtokában lévő Autonavi navigációs rendszerét használó fedélzeti számítógépet épít be. A rendszer az információkat az Alibaba felhőjében, az Alijün-ben tárolja majd, mely a fejlesztés későbbi szakaszában a más autókkal és felhasználókkal való összekötettés csatornájaként is szolgálhat majd.

A cégek fő célkitűzése éppen ez: egymással és a külvilággal kommunikálni képes járművek kifejlesztése. Egy ilyen rendszer jobb közlekedésirányítást eredményezhet és biztonságosabb közlekedést hozhat, kiszámíthatóbbá téve az utakat - vélik a cégek. A hosszútávú tervek közt egy fenti rendszert használó, vezető nélküli jármű kifejlesztése is szerepel, melynek során kizárólag hazai fejlesztésű technológiát építenének be az autókba.


A napokban erősítette meg a "kínai Google"-ként is emlegetett keresőóriás Baidu is a korábban már a kínai sajtóban terjengő híreket, miszerint vezető nélküli autót fejleszt. A kiszivárgott információk szerint a jármű radart, lézert, kamerát és helymeghatározó rendszert is használ majd a minél nagyobb fokú biztonság garantálására. Az autó mesterséges intelligenciát és érzékelő rendszert alkalmazva képes lesz a közlekedési jelzések értelmezésére, hangalapú utasítások végrehajtására és az utak állapotának felmérésére. A jármű szoftvere az összegyűjtött információk kiértékelése után maga dönt majd az útvonalról és határozza meg az optimális sebességet.

A vezető nélküli jármű várhatóan jövőre debütálhat, az első éles kísérletekre a tervek szerint idén év végén kerülhet sor, mintegy három tucat járművel. A kínai sajtóban megjelent információk szerint az autót a cég kínai és Szilikon-völgyben lévő bázisain fejlesztik, s bár a beruházás pontos értékét nem erősítette meg a Baidu, a kínai források szerint "több százmillió jüant", vagyis több ezer milliárd forintot fordítanak a fejlesztésre. A vállalat július elején jelentette be: vezető nélküli biciklik fejlesztésén dolgozik, melyek idén év végére a boltokba kerülhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    Megrendeled okostelefonnal, és odamegy hozzád.
  • nextman #1
    Vezeto nelkuli bicikli? :OO Annak mi ertelme van?
    Elmegy nelkulem, en meg otthon maradok?