Berta Sándor

A biztosítók is az Ubert támadják

Alaposan felkavarta a taxisok világát az Uber megjelenése és a vita egyre élesebb.

Június közepén a világ számos városában több ezer taxis tüntetett az Uber és más okostelefonról használható platformok ellen. Az akcióra azért került sor, mert a taxisok az állásukat féltik. Néhány nappal ezelőtt pedig kiderült, hogy Hamburgban betiltanák a szolgáltatást. Nos, a kikötőváros közlekedési hivatala jelezte, hogy megvárja az ügyben indítandó per kimenetelét, viszont időközben Berlinben, Münchenben és Frankfurtban is hasonló tilalom bevezetésére készülnek.

Az Ubert mindez nem zavarja és együttműködésre törekszik a Facebookkal. Erről már tárgyalt is Mark Zuckerberg, a közösségi platform és Travis Kalanick, az Uber vezetője. Az elképzelések alapján a szolgáltatást integrálnák a Facebook Messengerbe.

A cégnek ugyanakkor újabb támadással kellett szembenéznie. A német biztosítási ágazati szövetség (GDV) ugyanis rámutatott, hogy a jelenleg hatályos előírások alapján az összes helyi autós köteles jelenteni, hogy magán vagy üzleti célokra használja a gépkocsiját. Az Uber esetében egyértelműen üzleti célú tevékenységről van szó. Továbbá az sem mindegy, hogy egy baleset esetén milyen megítélés alá esnének a járművek és a vezetőik. Eddig ezzel a kérdéssel a programban résztvevők többsége alig foglalkozott.

További problémát jelent, hogy az önkéntesek nem munkavállalók, ugyanakkor minden esetben kötelesek adózni a bevételük után. Emellett, ha balesetet vagy kárt okoznak, akkor kártérítési kötelezettségük is van. A szállítási díj a városokon belüli rövid szakaszok esetén minimum 4 euró. A feltelepített alkalmazás minden esetben kiszámolja az optimális útvonalat és a várható díjat, amit hitelkártyával vagy a PayPal rendszerén keresztül lehet kifizetni, a számla pedig utólag, e-mailben érkezik. Aki ottfelejti az autóban a dzsekijét vagy valamelyik értéktárgyát, az közvetlenül kapcsolatba léphet a sofőrrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #4
    Mit erek azzal a biztositassal, ami a tomegkozlekedesben van jelen? Teszem azt baleset van, es levagjak a labam, akkor engem karpotol 2 millio forint?

    Masreszt a taxisokat mi akadalyozza meg benne, hogy hasznaljak ezt a rendszert?
  • Zombee #3
    A biztosítás nélküli taxizás tényleg gáz. Tömegközlekedésben utazva biztosítva vagy a jegyeddel, bérleteddel, egy legálisan működő taxiról feltételezem, van megfelelő utasbiztosítása, de ezek az üzletszerűen közlekedő magánautók elég szabályozatlan kérdés sok tekintetben. De maga a rendszer egy jó találmány, hogy megtalálja a közelben lévő járműveket, ez működhetne taxinál is - úgy, hogy az adott körzet összes autója elérhető lenne, nem csak egy társaságé.
  • halgatyó #2
    A biztosítók szándéka egyértelmű. Jó sok pénzt akarnak lenyúlni, köll a lóvé.
    Néhány éve szaladt nekik a szekér, még az államok is alájuk segítettek az életbiztosítások adómentességével (rohadtak volna meg a korrupt hivatalnokok, kitudja mennyit kaptak zsebbe a biztosítóktól)
    Aztán a piramisrendszer terjedése leállt, a hülye emberek elfogytak, egy részük szeme meg kezd kinyílni (no persze kilépni nem lehet az életbiztosítás-csalássorozatból, úgy vannak megkötve a szerződések).
    Egyre több biztosító küzd súlyos nehézségekkel. Erre jön (nekik) ez a biztosítás nélküli taxizás. Csoda-e, hogy rögtön ráharaptak, mint cápa a búvárlábra?