SG.hu

Júliustól problémák várhatók a mobilos parkolásnál

Egy állami vállalat benyomul egy eddig egy magáncég által kiszolgált területre, de korántsem biztos, hogy fel van rá készülve.

"Mobilparkolás terén Magyarország világbajnok." - kezdte kálváriájukról szóló beszámolóját Varga Zoltán, a Central-Fund Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. A cég 2011 közepén vásárolta meg az államtól az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató (EME) Zrt. 40 százalékos részesedését. Az EME 38 önkormányzati parkolótársaságot szolgál ki és évi 13 millió mobilparkolási tranzakciót kezel. Azonban a kormány a mobil fizetési rendszerek működtetését még ugyanazon év végén közszolgáltatásnak minősítette. Létrehozták a Nemzeti Mobilfizetési Zrt-t, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint más cégek a július elsejétől nem nyújthatnak közterületi mobilparkolási szolgáltatást.

Milliárdokról van szó: míg hazánkban az autósok kétharmada, addig Nyugat-Európában csak ötödük fizeti mobiljával a parkolást. Az EME Zrt. 0 százalékos jutalékkal dolgozik, bevétele az un. "kényelmi díjból" származik, és rajta keresztül az önkormányzatok évente 5 milliárd forint bevételnek örülhetnek. "Ha a parkolási díj 400 ft, akkor az önkormányzat ebből 400 forintot megkap." - emelte ki a sajtótájékoztatón Varga Zoltán. "Holnaptól azonban az önkormányzat csak 360-at fog megkapni, mert a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. egy jelentős díjat felszámol, ami a teljes önkormányzati szektornak egy közel 500 millió forintos kiesés."

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint azonban a korábbi rendszer a számos különálló magánjogi szerződés miatt nem volt hatékony, a szolgáltatások minősége igen eltérő volt. "A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az egységes közterületi mobilparkoláshoz kapcsolódó fejlesztés kiépítése során áthidalta a korábbi szigetszerű működésből származó anomáliákat. Az új rendszer gyors és hatékony elszámolást, rugalmasabb, korlátlan bővíthetőséget kínál, így a csatlakozni kívánó önkormányzatok és az innovatív hazai viszonteladók száma is növekedhet. A jogszabályi környezet szükséges átalakítását követően az önkormányzatok ezzel éves szinten mintegy 2-3 milliárd forint többletbevételhez juthatnak. A mobilparkolás további térhódításával csökkenthető az automaták mennyisége, ami további komoly költségmegtakarítást jelent a helyhatóságok számára." - írja a Minisztérium közleménye.


Varga Zoltán nem tartja tisztességesnek a kormány eljárását, mivel nem értik, hogy akkor korábban miért adták el számukra az EME Zrt-ben lévő 40 százalékos állami részesedést. Megpróbálkoztak tárgyalni is, olcsóbban szálltak volna ki, mint amibe egy teljesen új rendszer kifejlesztése került, azonban eladási szándékukra közlése szerint nevetséges, három üveggolyós vételi ajánlatot kaptak. Tiltakozásul az EME Zrt. kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottságnál a magyar állam ellen a mobilfizetési piac kisajátításáért, ennek lezárása legkésőbb 2015-ben várható.

Az EME nincsen üzleti kapcsolatban az új állami társasággal, mivel nincsen megbizonyosodva arról, hogy annak egyáltalán van terméke. Többszöri kérésükre sem mutattak be nekik aláírt parkolási szerződéseket legalább a legnagyobb forgalmú budapesti kerületekkel; a vezérigazgató ismerete szerint a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. csak egy önkormányzattal kötött eddig szerződést a megcélzott hetvenből.

Július elsejétől az SMS- és telefonhívás alapú mobilparkolás közös behívószáma 763-ra változik. Az EME Zrt. szerint a 810-es előhívójú számok július 1-én reggel továbbra is működni fognak mindazon területeken, ahol érvényes szerződéseik vannak, ezzel szemben a minisztérium szerint a 810-es számon próbálkozó autósok SMS-ben kapnak értesítést arról, hogy a szolgáltatás ott már nem érhető el, és az ad-hoc mobilparkolást a 20/30/70 763 xxxx (változatlan parkolási zóna szám) számon indíthatják el.

Ki lesznek cserélve az ország mintegy 13 ezer parkolóautomatájára kihelyezett tájékoztatók matricák is, az új feliratokon minden mobilparkolási szolgáltató elérhetősége megtalálható lesz. Az EME Zrt. szerint ez tulajdon és birtoksértést jelent, másrészt kizártnak tartják, hogy a naponta mintegy 65 ezer tranzakciót lebonyolító rendszert 12 óra alatt teljesen át lehetne állítani. A céggel mindhárom mobilszolgáltatónak élő szerződése van, melyeket csak türelmi határidővel mondhatnának fel, viszont a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. csak kettővel írt alá megállapodást, a másodikkal múlt pénteken, ami tesztelésre biztosan nem elég.

Az autósok számára elvileg ez az egész hercehurca lényegtelennek tűnhet, hiszen nekik - a közeljövőben legalábbis - mindkét cégnek ugyanannyit kell fizetniük. Azonban simán előfordulhat, hogy befizetnek az EME még élő telefonszámán, azonban a parkolóellenőr - Varga Zoltán szerint nyíltan jogszabályt sértve - megbünteti őket. Ha viszont az állami cégnél fizetnek, nem lenne meglepő valamilyen kezdeti hiányosság előfordulása, ami miatt a parkolóellenőr nem látja a rendszerben, hogy ők valóban fizettek, tehát szintén büntetést kapnak. Alternatíva az automaták használata, ahol még van. Remélhetőleg bírni fogják a terhelést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #8
    Folytatom, mert véletlenül elment
    Szóval a minden normalitással durván szembemenő 5 éves követelés-elévülést redukáló törvényt természetsen a tákolmánybíróság torpedózta meg, amelyről már száz kilométerekről árad, hogy a nemzetközi libernyalizmus és a pénzhatalmi körök jog mögé bújtatott bástyája a kisembereket védeni próbáló kormányok megregulázása és akadályozása céljából.

    Még valamit a magán kontra állami kérdésről: ugye a MAGÁN VÉGREHAJTÓI MAFFIA túlkapásait is ugyanígy ajnározzátok?

    NEM akarom védeni a Fidesz kormányt, mert túl sok hibát követnek el, és a hatalomban eltöltött évek hossza sajnos erre is rányomta a bélyegét. Egyre több az arrogancia, és a népellenes cselekedet, hiába tud szépen szónokolni Orbán Viktor, és szépeket meg igazakat mondani, ha a saját emberei (??) pont ellentétesen cselekszenek.

    Ebben az ügyben NEM az "állam" nyúlta le a tejelő tehenet, hanem az állami emberek közé befurakodott MÁSIK MAGÁN MAFIA.
  • halgatyó #7
    Még egyszer: NEM az a baj, hogy az állam veszi át, hanem maga a mocskos gyalázatos rendszer, a TÉNYLEGES SZOLGÁLTATÁS NÉLKÜLI LAKOSSÁG-FOSZTOGATÁS, a pofátlan eljárások (pl. az, hogy csak havonta egyszer fogadnak el reklamációt, ezáltal akit havonta többször is a parkolóőr CSALÁSA miatt büntettek meg, az kénytelen befizetni...)
    A "késedelem" esetén a 40(!!!) szeres pótdíj, ilyet még a bűnözőkkel sem csinálnak, mint a tisztességes emberekkel!
    A korábban érvényes 5 éves elévülés is egy őrület, ki az, aki ezeket a parányi cetliket évekig tárolja, és 4,5 év után elő tudja keresni?
    És PONT AZ ÁLLAM próbálta meg a helyzetet javítani néhány éve, amikor lecsökkentette ezt az 5 évet, mert a parkolási maffiák direkt kivártak kb. 4 évet és utána küldözgették a fizetési felszólításokat, KAMATOKKAL.... őrűlet.
    És akkor ki torpedózta meg ezt az IGAZSÁGOS törvényt? Hát persze, hogy a tájkolmnyb1
  • DontKillMe #6
    Utánaolvastam. 30 MILLIÁRD forinttal esett vissza a NEMZETI dohányos buli miatt a jövedéki adóbevétel erre eső része.
  • DontKillMe #5
    Soha nem értettem, hogy minek kell erőltetni ezt az államosítást. Ki az az ökör ott fent, aki azt hiszi, hogy ha valami állami, akkor jobb, szebb, olcsóbb lesz, mint ami most nem az? Elég kevés dolog jut eszembe, ami jobb lett, miután az állam beleszart. És itt most nem a sógor-koma-jóbarát-fideszes vonalra gondolok, mert az láthatóan jól jár vele. Ne menjünk messzire, TABAK. Akkora bunda, hogy csak na. Nem beszélve arról, hogy egy baromság. Eddig, ha cigit akartam venni, akkor bementem egy kútra, ha este 11-kor, akkor este 11-kor. Most meg ha olyan helyen laksz, ahol csak egy tetves bolt van, ami vagy kinyit reggel amikor melóba mész, vagy nem, akkor így jártál. És többek közt ezt a sok szarrágó, aki kitalálta, nem bírja felfogni. Mondom ezt úgy, hogy nem dohányzom már. Elismerten nagyságrendekkel visszaesett az állam adóbevétele ebből. Megérte? Nem hinném. Most majd jön még egy kitalált baromság, csak mert valaki meg akarja tömni valamelyik fideszes majom zsebét.
  • duke #4
    "problémák várhatók a mobilos parkolásnál"

    Nem ertem a problemat, en siman csak zsebre teszem.
  • Narxis #3
    Ámen.
  • immovable #2
    Ahova az állam beteszi a lábát azt jó messze el kell kerülni. Ha lehet.
  • halgatyó #1
    Már az elején hazugság van belebújtatva a szavak közé: "Egy állami vállalat benyomul egy eddig egy magáncég által kiszolgált területre"
    Mintha a magáncégek fel lettek volna készülve bármire is, A PÉNZLEHÚZÁSON KÍVÜL!
    Rengeteg volt a panasz a parkolási maffiák önkényeskedéseire, a mobilos parkolási rendszer -- talán szándékos -- csapdáira, és az egész büdös hitvány aljas korrupt parkolási rendszerre.

    Ez a fizetőparkolási agyalmány az egész birodalomváltás egyik legbüdösebb, legaljasabb mocska!
    A "mobilparkolás" pedig még nagyob szemétség, mert lehetővé teszi a maffiákkal összefonódott önkormányzatoknak (a név találó: ÖNMAGUKAT kormányozzák, az embereket pedig lexärják) arra, hogy már parkolóautomaták kihelyezésébe és karbantartásába (nomeg a pénz összegyűjtésébe) se kelljen fektetniük!
    A mobiltelefonos fizetés lehetővé teszi, hogy BÁRHOL BÁRMEKKORA TERÜLETET kijelöljenek fizetőssé, aztán csak hátra kelljen dőlni a fotelben és dől a lé... a nagy büdös rohadt semmiért, olyan területek használatáért, amelyek SOHA NEM VOLTAK AZ ÖVÉK!!

    Ellehetetlenítik az autózást, ellehetetlenítik az életünket.
    Csak abban reménykedhetünk, hogy a konc elfogytával a hiénák és dögkeselyűk egymást tépik majd szét, mint rákosi-rozenfeld bandája, vagy sztálinék.... vagy a törénelem évezredei alatt számos banda.