Berta Sándor

Jönnek a vezető nélküli villamosok

Az autók után a városi tömegközlekedésben is megjelenhetnek a vezető munkáját segítő rendszerek.

Az Osztrák Technológiai Intézet (AIT) olyan megoldásokat fejleszt ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a közeljövőben megjelenhessenek az önállóan közlekedő villamosok. A technika már annyira kiforrott, hogy hamarosan bemutatkozhat, de nyilván sok időbe telik majd, míg világszerte elterjednek a vezető nélküli villamosok.

Christian Zinner, az AIT munkatársa elmondta, hogy a metróknál és a repülőtéri járatoknál már vannak önállóan közlekedő szerelvények, mivel ott nincsenek akadályok. A villamosok által is használt nyílt pályák esetében viszont a környezet sokkal összetettebb és ezt a helyzetet inkább az autós közlekedéshez lehet hasonlítani. De a gépkocsiknál sem ért el még olyan szintet a fejlődés, mint amire a jelenlegi médiaőrület alapján következtetni lehetne.

A legtöbb országban érvényben van az úgynevezett Bécsi Konvenció, ami kimondja, hogy a vezetőnek mindig meg kell őriznie a teljes ellenőrzést a járműve felett, azaz szabályozási és jogi szempontból még sok kérdést kell tisztázni. S azt sem szabad elfelejteni, hogy a Google például Nevadában dollármilliókat fizetett azért, hogy tesztelhesse a robotautóit.

Műszaki szempontból a legtöbb akadály elhárult az önállóan közlekedő villamosok alkalmazása elől, néhány dolgot ugyanakkor figyelembe venni. Ugyan a villamos egy előre meghatározott pályán közlekedik, viszont magasak a beszerzési, az üzemeltetési és a karbantartási költségek. A váltás fokozatosan megy majd végbe: először olyan járművek fognak megjelenni, amelyek fedélzeti rendszerei segítik a vezető munkáját, de a végső döntést továbbra is az ember hozza majd meg. A teljesen automatizált működésű villamosokhoz nagyon sok szenzor kellene, ezek a modellek ma még túl drágák lennének. A nagy súly és a szállított utasok száma miatt a biztonság elsődleges.

Az AIT által megalkotott 3D-Vision nevű technológia három kamerát használ. A kifejlesztett algoritmusok a felvételekből 3D képet készítenek a villamost körülvevő környezetről. A rendszer jelenleg másodpercenként körülbelül 20 kiértékelést tud végezni, a feldolgozott adatmennyiség rendkívül nagy. A szenzorok éjjel, esőben, hóban, ködben és bármely más időjárási körülmények között is kiválóan működnek. Az első rendszereket egy éven belül szállíthatják ki, ha sikerül időben megszerezni a szükséges engedélyeket. A megoldások képesek lesznek a problémás helyzetekben jelezni a vezetőnek, a jelzés történhet vizuálisan, akusztikusan vagy akár egy enyhébb fékezés formájában.

Zinner szerint a rendszer képes hibátlanul egyszerre több dolgot is megfigyelni és vészhelyzetben gyorsabban reagál, mint az emberek., ezáltal a vezetőket kisebb stressz éri majd, de a végső szó így is az övék lesz. Ez azonban később megváltozhat és megjelenhetnek a teljesen automatikusan közlekedő villamosok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #11
    Ideális esetben így lenne, de ehhez mindkét félnek tudnia kell, ki az ellensége.
    Valószínűbb, hogy érdekcsoportok csapnak össze, mint most (bár ki tudja, nem csak egy színjáték ez is), hogy USA-Izrael-EU vs. Oroszország-Kína-Irán (talán) vagy a szunnitta arab világ is beszáll a cionisták ellen, bár jelenleg eléggé impotensek, a rettegett nyugati beépülés meg csak hígulást jelent.
  • caius marius #10
    Azt hiszem az nem olyan lesz mint az eddigiek. Sokkal inkább lesz a szegények vs gazdagok és kutyáik harca, mint nemzet a nemzet ellen. Legalábbis az események ebbe az irányba indulnak mostanság.
  • Tetsuo #9
    Ami idővel elkerülhetetlen, az a 3. világháború.
  • M2 #8
    Idővel elkerülhetetlen lesz az alapjövedelem: államtól kapsz pénzt, hogy legyen hol laknod és ne halj éhen.
  • caius marius #7
    Ha figyelnesen olvastad volna a háeszemet, akkor feltünt volna ez a mondatrész ami ímigyen szóla vala: "ha minden automatizálva lesz, nem csak itt hanem másutt is,"
    Tádáá!
    Az automatizált világban azt hiszem a maninak nem sok értelme lenne...
  • hematit1976 #6
    ha veszel egy robotot magadnak és elküldöd magad helyett dolgozni akkor nem halsz éhen otthon
    és ha továbbfejleszted: uj szakmák, jobb fizikai képességek, akkor többet fog keresni
    ez lesz az elektronikus rabszolgatartás kezdete.
    és, h ne legyen "elektronikus"rabszolgalázadás lehetne mondjuk kötni egy pl 100 éves szolgálati szerződést a robottal és aztán szabad lenne...
  • barret #5
    Majd a robotok dolgoznak,mi meg otthon hátradőlve éhen halunk...
    Vagy mindenki megy lopni az üzemekbe!Ott úgy is csak robotok őrködnek majd:)
    Csak lesz mit ellopni,amit be lehet cserélni kajára...
  • lammaer #4
    Hát lehet hogy elfoglaltságot talász, de pénzed lesz é?
    A legtöbb ember sztem nem azért jár dolgozni mert egyébként otthon elunná magát hanem... tadadadaaaaa: pénzért :)
  • caius marius #3
    Itthon ez nem lenne megvalósítható, mert a vállalat vezetői ellopnák a szenzororkat, mondván jó az úgy is!
    Egyébként az komolyan érdekelne, hogy ha minden automatizálva lesz, nem csak itt hanem másutt is, akkor ki fog dolgozni? Én munka nélkül is találnék elfoglaltságot, de a legtöbb embernek ez nem menne...
  • Ferrer #2
    Magyar körforgalmakban 1 nap alatt letörne az eleje :D