Berta Sándor

Mobil alkalmazással a dugók ellen

Német szakemberek olyan rendszert fejlesztettek ki, amely minden autósnak más kerülőutat javasol, így elkerülve a dugók kialakulását.

Sebastian Heise és munkatársai által létrehozott program képes valós időben előrejelezni az utakon lévő forgalmat és még azelőtt más útvonalakra átirányítani a vezetőket, hogy egy dugó kialakulhatna. A szoftver érdekessége az az algoritmus, amely minden autósnak eltérő útvonalat javasol. "Ezáltal lehetőség van a közlekedés ideális elosztására a meglévő infrastruktúra segítségével" - jelentette ki Sebastian Heise.

A Greenway nevű alkalmazást használók megadják az aktuális közlekedési helyzetüket és a céljukat. Ezeket az adatokat ötvözik az aktuális közlekedési helyzettel és például az útfelújításokkal kapcsolatos információkkal. Mindez nem az okostelefonon vagy a navigációs eszközön, hanem a cég szerverein történik. A megoldásnak köszönhetően a forgalom akár 30 százalékkal is gyorsabb lehet. Ahhoz viszont, hogy a módszer működjön, sok járműtulajdonosnak kell csatlakoznia és az adatait megosztania.

Az informatikai szakértők becslése alapján legalább az autósok 1 százalékának kell telepítenie a szoftvert. Ez ambíciózus cél. A vállalkozás ezért megnyerné partnernek például a taxiscégeket, de a Bosch is tesztel egy prototípust. "Az elsődleges üzleti modellünk azon alapul, hogy a rendszert értékesítsük a navigációs készülékek gyártóinak" - közölte Heise.

Michael Schreckenberg professzor, a Duisburg-Essen Egyetem közlekedési mérnöke egy projekt keretében WLAN-adókkal szerelt fel számos gépkocsit, hogy így tájékoztassák a közúti forgalomban lévő többi járművet. A rendszer alapötletét a természeti példákból vette át, a szakember szerint ugyanis az autók úgy mozognak, mint a csordákban haladó állatok. A hálózat már akkor hatékony lehet, ha csupán minden 20. gépkocsi csatlakozik hozzá. Schreckenberg szerint az algoritmusok önmagukban nem képesek megakadályozni a dugók kialakulását, gyakran ugyanis hiányzik a kapacitás az intelligens alternatív útvonalak kijelöléséhez. A Ruhr-vidéken például csúcsidőben annyira zsúfoltak az utak, hogy a dugókat nem lehet elkerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #6
    Erik76... Egyébként tényleg lehet, hogy a Waze már tudja ezt. Olyan útvonalakon visz...amikor dugó van, amit magamtól soha nem találnák ki. Tessék kipróbálni, a legjobb navigációs program amit valaha csináltak! ;)
  • SanMaster #5
    Be kell rakni a WAZE-ba....done!
  • Erik76 #4
    Ez a fejlesztés nagyon szép, meg jó, csak az a kár,
    hogy a Waze navigációs program mindezt már tudja!!!
    Úgy a dugókerülést, az alternatív útvonaltervezést, stb,
    mindezt valós időben, az autósok forgalmi adatai, és jelentései alapján!!!
    https://www.waze.com/
  • Elemir #3
    Ez akkor lehetne nagyon fain, ha lehetne javasolni alternatívát.
    Pl nekem ne a GPS mondja meg, hanem ha van bevállt levágásom, ami a gyakorlatban gyorsabb, akkor az legyen az egyik. És minél többen javasolnak 1 levágást, annál nagyobb eséllyel dobja be.

    Szerintem ezt lehetne működtetni.
  • SupraMKIII #2
    Azért ez az ötlet adja már magát pár éve - viszont ez a világ minden országában működni fog, nálunk nem - ahol direkt lassítják a forgalmat, ott nem sokat segít...
  • NEXUS6 #1
    Szerintem annélkül is lehet eltérő útvonalat javasolni, hogy a központba/bigbránernek bárminemű infót adnának!
    Kidolgoz a mobilapp 10-20 lehetséges útvonalat +-10% útvonal hosszal/üza fogyasztással, majd véletlenszerűen választja ki az egyiket.
    Le is védeetem ezt a hihetetlen algoritmust és eladom a GPS szoftvereseknek, hogy ráírhatják a termékükre, hogy pl "Garantált dugó elkerülés!!!", vagy valami ilyesmi.

    Nóbeldíj?
    Tuggyátok mit, jöhet, baxaisten!
    XD