MTI

Hanghullámokkal mozgattak tárgyakat a levegőben

Új módszerrel keltett hanghullámokkal emeltek fel, majd mozgattak tárgyakat a levegőben svájci tudósok, akik úgy vélik, hogy eljárásuk nemcsak elméletileg tekinthető előrelépésnek, hanem a gyakorlati életben is széles körűen alkalmazható lesz.

Bár kutatók már évtizedek óta ismerik annak módját, miként tartsanak tárgyakat a levegőben hanghullámok segítségével, az amerikai tudományos akadémia kiadványában (PNAS) közzétett tanulmányban most először írták le, hogyan lehet mozgatni azokat anélkül, hogy hozzájuk érnének. A tudósok szerint az új lebegtetési technikával egyebek között olyan tökéletes tisztaságú, fertőzésmentes kémiai keverékek hozhatók majd létre, amelyek hasznosak lehetnek őssejtek vagy más biológiai anyagok előállításánál.

A hanghullám terjedés közben változásokat idéz elő a légnyomásban úgy, hogy bizonyos levegőmolekulákat összeprésel, másokat szétnyit. Az általa kifejtett erő képes ellensúlyozni a gravitációs erőt, aminek eredményeként ha a hanghullám egy meghatározott pontjára tárgyat helyeznek, akkor lehetségessé válik az objektum egy helyben való lebegtetése. Korábban elektroakusztikus átalakítókat alkalmaztak hanghullámok keltésére, amelyek visszaverődve állandósultak: segítségükkel a tudósok egereket és folyadékcseppeket is fel tudtak emelni. A kutatások azonban ezen a ponton megfeneklettek. Az eljárás csupán arra volt alkalmas, hogy kisebb és könnyebb tárgyakat függőleges helyzetben tartsanak, de azokat mozgatni már nem tudták, ráadásul a folyadékcseppek szét is porladtak.


A zürichi Szövetségi Technológiai Intézet (ETH Zürich) tudósai most olyan jelátalakítókat használtak, amelyek elég erősek ahhoz, hogy tárgyakat felemeljenek velük, egyszersmind kellőképpen kisméretűek ahhoz, hogy szorosan összekössék őket. Miközben az egyik szerkezetet fokozatosan "lehalkították", a szomszédját "felerősítették", így folyamatosan mozgó lebegtetési pontot hoztak létre, amely lehetővé tette számukra, hogy a kísérleti tárgyakat ide-oda húzzák-tolják a levegőben. A LiveScience.com idézte Daniele Forestit, az ETH mérnökét, aki elmondta, hogy az új eljárással képesek nehéz - de akár vékony, hosszú - tárgyakat is felemelni, sőt különböző folyadékokat is össze lehet vegyíteni anélkül, hogy apró cseppekre hullnának szét. Minden folyamatot automatikusan kontrollálnak.

A rendszerben keletkező hanghullámok 160 decibel erősségűek, vagyis elméletileg akkora zajt csapnak, mint egy felszálló sugárhajtású repülőgép. Ám mivel a 24 kilohertzes tartományban terjednek, az emberi fül számára nem hallhatók. Foresti közlése szerint egyelőre még csak egy "síkban" tudják mozgatni a tárgyakat, de remélik, hogy hamarosan kifejlesztik azt az eljárást, amelynek segítségével lehetővé válik a kétdimenziós áthelyezés is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grebber #25
    Piramis keletkezése lebegtetéssel ennyi.

    Mindig beleborzongok ha azok már több ezer éve repkednek most milyen kibekurt fejlettségi szinten lehetnek.Szerintem ép ésszel fel se lehet fogni.
  • phoenix9876 #24
    qrd0xQSt2rdvnu, Jelenleg az MTI van megjelőlve forrásnak.
    A cikk nem ir semmit aról, hogy a kisérleti egerek nem robbantak e fel, vagy szenvedtek e maradandó károsodást. Én mindenesetre nem szeretnék hanghullámokkal közlekedni
  • drfaust #23
    Legközelebb a bárban nem keverve, nem rázva, hanem levegőben rezegtetve kérem a koktélom.
  • qrd0xQSt2rdvnu #22
    Én ezt a cikket egy nappal korábban olvastam már a mernokbazis.hu-n kb. szó szerint ugyanígy megfogalmazva. Illett volna a forrást megjelölni!
  • Nailboy #21
    Csak azokat ugatom le akik blődséget beszélnek és majd miután ezt bárki is szóváteszi ahelyett hogy csöndben ülne, ragaszkodik ahhoz a verzióhoz: "hogy az nem is úgy volt..."

    Tokrafan: A hozzászólásomban számtalan további helyesírási hiba is van, de nem is baj, örülök hogy kiszúrtad a mondani valóm lényegét. Az értelmetlenül agresszívot viszont visszautasítom, de te tudod mit gondolsz agresszívnek.
    Értelmetlen viszont a #11 -es HSZ volt, a #13 pedig felesleges és modortalan.
  • BaltásRém #20
    olyanok vagytok mint a birkák. ez kicsit bulvárosos tudományos fórum lenne vagy mi, ti meg úgy viselkedtek mint a csirkés gyerek a falu végén, mind1 mit, csak beleköthessen valakibe, mer' annyira bunkó, semmirevaló agyatlan hülye paraszt, hogy máshogy nem érzi hogy tudna érvényesülni
    amikor megbeszélés van -mer ugye ez itt egy fórum- akkor a negatív személyeskedés mit keres itt ??????? írja le mindenki amit gondol a cikkről, meg ÉRVELJEN okosan ,ha a másik beírását nem találja helyesnek. ennyi.

    barmok... :)
  • Jááánoskkaaa #19
    totál értelmetlen és felesleges technika, ne tetessék nekünk itt a hazugságaikkal a hülye fejüket, már rég van elektromágneses zajtalan térhajtómű, ami a magasba repít bármit
  • TokraFan #18
    "Hogy" elé általában illene vesszőt helyezni (amennyiben összetett mondat határán áll, márpedig az esetek többségében ott áll)... Ha már értelmetlenül agresszív módon leszólsz másokat, legalább ennyit tégy meg!
  • Zoli007 #17
    Ilyesmire gondoltam. Elolvastam, tudom, hogy megolották, ne kezd te is.

    Nailboy: nem szopott le az asszony, vagy mi van? Te mindenkit leugatsz, aki nem ér fel a zsenialitásodhoz, Einstein? Szerencsétlen... Amúgy meg, ez nem a PH!, itt nem számolják a postokat.
  • Nailboy #16
    Nem esett le...
    Annyira okostojásnak nem gondoltalak hogy otthonról a karosszékből azt gondolod: hogy egyszerűbb lett volna csak szimplán nem newtoni folyadékokat használni, mert az te szerinted nem föccsen szét és teljesen felesleges volt továbbfejleszteni az elsárást.
    Persze csak téged felejtettek el megkérdezni és feleslegesen dolgoztak, te pedig tudtad a választ...

    LOL...

    Öregem a napnál is világosabb hogy te csak a hozzászólásaid számát szaporítottad, és hogy kicsit tudományosnak hangzodhasson bedobtál blöffnek egy kis buzzwordöt a newtoni folyadék személyében.

    És mielőtt tovább fűznéd.
    A válasz az eredeti kérdésedre:
    1.) Nem lett volna érdemes kipróbálni, mert nem az volt a cél hogy a lebegtetni kívánt dolgot mással szubsztituálják
    2.) Nem lett volna érdemes kipróbálni, mert nincs igazad szétfröccsent volna a nem newtoni folyadék is
    3.) Felesleges lett volna ezzel kisérletezni, mivel az eredeti célok között nem csak az szerepelt hogy folyadékot lebegtessenek, szétfröccsenés nélkül hanem hogy mozgathassák is így az eljárást mindenképpen tovább kellett fejleszteni.

    Megjegyzés: Az eredeti hozzászólásomban nem sértegettelek, de ha neked nem világosabb a napnál is hogy az is szétfröccsent volna (ami trivialitás), akkor nyilávnvalóan bizonyítottad hogy nem vagy tisztában a nem newtoni folyadékokkal, így a felvetésem jogos ténymegállapítás és nem sértegetés.