Berta Sándor

2016-ra a táblák megelőzik a PC-ket

A Gartner piackutató cég elemzői úgy vélik, hogy három éven belül leáldozhat az asztali számítógépek korszaka és a szerepüket egyre inkább a táblagépek vehetik át.

Ranjit Atwal, a Gartner kutatási igazgatója elmondta, hogy 2016-ra az eladott tábla PC-k száma meghaladja majd az értékesített asztali konfigurációk és notebookok számát, azonban a legtöbb eladott készülék okostelefon lesz. A piackutatók előrejelzése alapján fokozatosan el fog mosódni a határ a különböző képernyőméretű táblák és az okostelefonok között. A Gartner arra számít, hogy az idén világszerte 2,4 milliárd PC-t, táblagépet és okostelefont értékesítenek majd, mindez 9 százalékkal több, mint tavaly. Tábla PC-kből 197 millió eszközt adhatnak el, ez 69,8 százalékos növekedést jelentene 2012-höz képest. A mobil- és okostelefonokból 1,9 milliárd darab talál majd gazdára, ez 6,9 százalékos plusz lesz az előző esztendőhöz képest.


Világszintű szállítások (ezer darab) - a PC csökken, a táblagép erősen nő

A nagy vesztesek a számítógép- és a notebookgyártók lehetnek. Idén 3,5 százalékkal kevesebbet adhatnak el ezekből a termékekből, az értékesített mennyiség 339 millió lehet. A csökkenő folyamat nem egy átmeneti trendet jelent, hanem azt mutatja meg, hogy hosszú távon miként változnak meg a felhasználói szokások. A változás az operációs rendszerek piacán is megmutatkozik majd, tehát nem csak arról lesz szó, hogy a PC-k helyére új hardverek lépnek, hanem a szoftveres környezet is változni fog. Az Android piaci részesedése jelenleg az összes kategóriát figyelembe véve 35,7 százalék, ami 2017-re 49,5 százalékra nőhet. A Windows piaci részesedése ugyanakkor 19,3 százalék lehet, míg a MacOS-é és az iOS-é együtt 17 százalék.


Fontos trendek még a számítási felhőtechnológia és a mobil alkalmazások, ezek a következő 2-3 évben még inkább meghatározóvá válnak a mindennapok során.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csimmasz #94
    Nem értem a példádat nem is tudom mit akarsz ezzel.

    Mi a francnak minden családba akár egy PC is?
    Akik nem sokat foglalkoznak informatikával vagy nem állítanak elő tartalmat, minek PC?
    Ők, ha még van is nekik nem fognak ujat venni mert minek!

    Sok ismerősöm mióta tabletje van szinte be sem kapcsolta a pc ját, ezek minek vennének megint PC-t?
  • MsUser #93
    Sajnos mi csak a Magyar verzióját tapasztaljuk, a tablett célközönsége valóban csak szórakoztató, facebook, youtube, filmnézés, játék és sakkprogram futtatásával ki is meríti a számítógép fogalmát. És mivel tízen pár ezer forintért már vadonat új tablettát kaphat be, meg is teszi!
    A sok gyerek, nő, és mondjuk utazás közben tamagocsizónak ez megfelel, ők lényegesen nagyobb létszámban vannak "lesznek" mint a gépüket összeszerelő PC-ek!
  • Vol Jin #92
    Ennek kábé annyi értelme van, mint annak, hogy a fogkefék kiszorítják a wc-keféket, mert fogkeféből többet adnak el, mint wc-keféből.
    A valóság meg az, hogy a fogkefét gyakrabban cseréljük, és mindenkinek egyéni, a wc-kefe meg sokáig bírja, és az egész család egyet használ. Persze van olyan család, ahol több is van, de az a magasabb jövedelemmel rendelkezőkre jellemzőbb.
  • csimmasz #91
    Ez egyserű üzlet, azt kell árulni amire kereslet van!

    Ha most valaki nem a tábla vagy mobil vonalon szeretne érvényesülni hanem mondjuk asztali konfigokban annak nem növekedésre hanem csökkenő keresletre kell készülnie, erre nem lehet működő üzleti modellt építeni.

    Minnél kevesebb készülék fogy, annál drágábbak lesznek a termékek és ettől még kevésbé lesz kelendő tehát mégdrágább leszt amíg be nem áll egy egyensúly, ez azt fogja jelenteni, hogy idővel egy asztali gép leginkább csak cégeknek lesz mint munkaeszköz az otthonokban lesz helyette tablet, konzol meg okos tv.
    Esetleg valami erősebb ARM Home server.
    Szerintem otthoni felhasználásra a Windows háttérbe szorul idővel, hacsak nem ölnek iszonyatos pénzeket a csempékbe, vagy alakítják át az emberek igényeire.
  • xyl #90
    Akkor jó!!!!
  • Papichulo #89
    Ezzel az a baj, hogy úgy néz ki, mintha RÁM akarnak eröltetni azt, ami MÁSNAK jó.

    En nem erzem azt, hogy barki is valasztasi kenyszer ele akarna allitani teged. Egyhamar nem hiszem, hogy kihalna a desktop vonal. A pillanatnyi eladasi szamok viszont azt tamasztjak ala, hogy nagyon sok embernek tokeletesen megfelel a tablet es a penztarcajaval erre is szavaz. Rajuk meg neked nem kene eroltetned ami SZAMODRA jo ;)
  • xyl #88
    Ezzel az a baj, hogy úgy néz ki, mintha RÁM akarnak eröltetni azt, ami MÁSNAK jó.

    A linux - windows vita is ettől meddő.
    És az a baj, egyébként, hogy tényleg eröltetnek bizonyos dolgokat. Lásd pl. azt, hogy egyszerűen kivégezték a 4:3 arányú laptopokat.
  • csimmasz #87
    Te nem hiszem miről irogatunk.
    Neked, nekem létszükséglet az asztali gép mert valamilyen kapcsolatban vagyunk vagy irodai vagy informatikai fronton esetleg hobbi szinten a PC vel sőt az öcsém is, da a csakládból még 3-4 kivételtől eltekintve senkinek sincs igénye PC re csak egy eszközre amivel az internet adta lehetöségeket kihasználja, eddig vagy PC vagy laptopot volt kénytelen venni Windowsal, mostmár elég egy tablet, enyi.
    Az olyanok mint mi max 2-3 eszköznek vesszük mert nekükn a fő fügő eszközünk a nagy monitorral billel egérrel rendelkező PC marad.
    De példul nekem egy 8-10orás munkanap után amíg a monitor előtt gubbasztva rojtodra ültem a seggem felüdülés az ágyból fórumozgatni nem pedig még 2 órát szenvedni a PC előtt
    Ráadásul az asszony sem érzi magát hanyagolva ha vele vagyok együtt, akkor is ha ő nézi a sorozatait én meg netfüggök közben.
    Régen emiatt sok volt ahiszti most mindenki boldog, ebben mi a rossz amiért enyire kell utálnia néhány em ernek a táblákat?
  • csimmasz #86
    kb 10 rokonbol. ha kb 1 et tudok mondani akinek kell asztali vagy laptop, a többi arra használja mint fater, sakkozik, pokerezik, meg böngészget, néha pikáns oldalakat, is.

    Most ott tartunk hogy van egy agyra rakhato notebook asztala amin a tv előtt fekve játszogat míg muter tv zik.

    Most szerinted ez vagy egy tablet az egyszerübb?
    Arrol nem beszélve bogy egy tablethez nem kell semmit sem tudni csak anyit kell megjegyeznie melyik ikon ami az internet, a video izé amivel a fiammal beszélhetek meg a tv műsor, sakkprogram, stb.

    Sokan elfelejtik hogy a legtöbb embernek az ék egyszerűségü tablet is majdnem sok informatikából nem hogy egy windows amiről ránézésre is frászt kapnak, hogy sosem fogják megtanulni.
  • xyl #85
    "Desktop PC-kre a legtobb embernek igazabol sohasem volt szuksege..."
    Na jó, akkor mondom a saját igényeimet: Legyen normális billentyűzete, mert 10 ujjal gépelek vakon. A laptop billentyűzet is gyenguska, de még éppen elmegy.
    Legyen hozzá egér. A laptop tapipad _nekem_ a használhatatlanságot közelíti. Kényszerűségből ráfanyalodik az ember, de ég és föld a különbség.
    Legyen hozzá normális monitor. 4:3 arányú, ha lehet, de akkor is minimum akkora magassságú, mint egy 13 collos 4:3-as. A kép legyen éles és kontrasztos.
    Tudjak berakni CD-t, DVD-t, mert van egy jó néhány és csak azért nem fogom kidobálni, mert kiment divatból. Ja és tudja az USB-t, mert az a sláger.
    Lehet, hogy nem tartozom a "legtöbb ember" kategóriába...