SG.hu·

Újabb amerikai űrrepülő készül a végső határ meghódítására

Egy szabadeséses teszt keretében 6-8 héten belül első alkalommal repülhet egy újabb magán űrrepülőgép, ami kialakítását tekintve visszatér az űrsiklókhoz.

A Dream Chaser űrrepülőgép a Sierra Nevada Corporation munkáját dicséri. A kísérleti járművet egy hordozó helikopterről fogják elereszteni 12.000 láb (3657 méter) magasságban. A gép ezt követően visszarepül, és automatikus leszállást hajt végre a NASA Dryden Repülési Kutató Központjának egyik kifutópályáján.

Az ember nélküli teszt egy próbarepülés sorozat kiinduló pontja, ami lehetővé teszi űrhajósok alacsony földkörüli pályára való el- és visszajuttatását, kikövezve az utat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) irányuló repülések előtt, amivel a NASA újra orosz közreműködés nélkül juttathatja el asztronautáit az ISS-re.


A hét utas szállítására alkalmas Dream Chaser első pillantásra a NASA űrsiklóinak kicsinyített változatának tűnik. Megközelítőleg 9 méter hosszú, szárnyfesztávolsága pedig 7 méter. Összehasonlításul, a nyugállományba küldött űrsiklók hossza 37 méter, szárnyfesztávja pedig 24 méter volt.

A coloradói központú Sierra Nevada egyike azoknak az űrhajó-építő cégeknek, amik támogatást kapnak a NASA kereskedelmi legénységi programjából, mellyel az amerikai űrjárművek fejlesztését igyekeznek elősegíteni az űrsikló flotta 2011-es kivonása miatt keletkezett űr betöltésére. A NASA jelenleg a Sierra Nevada mellett a SpaceX és a Boeing konstrukcióinak finanszírozásához járul hozzá, így jelenleg három űrjármű, a Dream Chaser, a Dragon és a CST-100 is pályázik az űrhajósok szállítására. Közülük a Dream Chaser az egyetlen, ami nem kapszula kialakítású. Az űrügynökség reményei szerint 2017-ig legalább az egyik konstrukciót szolgálatba tudják állítani, addig ugyanis az Egyesült Államok kénytelen az orosz Szojuzokra hagyatkozni.

A szerdán bejelentett teszt az első lépés a földkörüli pályához vezető út előtt, emellett a Dream Chaser első önálló repülését is jelenti. Eddig csak egy teherszállító helikopterhez csatolva ízlelte meg a repülést a gép, ami jelenleg a cég coloradói létesítményében van, két héten belül azonban átszállításra kerül a Dryden központba. A repülésre onnantól számítva 4-6 héten belül kerülhet sor, amit 2-5 további repülés követ, hogy adatokat gyűjtsenek a jármű levegőben való viselkedéséről és teljesítményéről. "Az első próbarepüléssel csak azt szeretnénk látni, hogyan repül, minden rendben működik-e és biztonságosan végrehajtja-e a leszállást" - nyilatkozott Jim Voss, a Sierra Nevada munkatársa, a Dream Chaser program vezetője, veterán űrhajós. "A rákövetkező tesztekbe manővereket is beiktatunk, hogy összegyűjthessük azokat a tényezőket, melyekkel pontosan definiálhatjuk a jármű aerodinamikai karakterisztikáit"


Ha az elkövetkező repüléseken minden rendben zajlik, a Sierra Nevada egy másik Dream Chaserrel már átfogó próbarepüléseket végezhet. "A gép hasonló lesz ehhez a járműhöz, azonban képesek leszünk egy tesztpilótát beültetni, végül pedig ez lesz az a jármű, amit az orbitális repüléshez bevetünk, demonstrálandó a Dream Chaser képességeit" - tette hozzá Voss.

A fejlettebb változat megépítésében a hatalmas űrrepülési tapasztalatokkal rendelkező Lockheed Martin fog közreműködni, az együttműködést ugyancsak szerdán jelentette be a két fél. "A jármű szerkezetét fogják megépíteni, amint befejezzük a többi rendszer kialakítását, további tesztrepüléseket hajtunk végre egy-másfél éven belül" - összegzett Voss.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Molnibalage2013. 02. 05.. 09:15||#56
Ezek még egy koncpeció terv szintjét sem érik el. Gyakorlatilag ötletelnek és firkálgatnak...
© NEXUS62013. 02. 04.. 17:38||#54
Húdebaró progi!!!!
© Szefmester2013. 02. 02.. 19:23||#53
Gondolom szimpatikusabb nekik az a visszatérési módszer hogy egy reptérre szálljanak le mint az hogy csobbanjanak valamelyik nagy pocsolyában. Pláne ha valami baj miatt használnák mint mentõkabint.

OFF: Ha valaki tényleg érdekel az ûrmegódíccsa téma, akkor próbálja ki a "Kerbal Space Program" nevû "játékot" Ott megtervezheti a neki tetszõ ram/scram/rocket egylépcsõs gépet.. ha sikerül. 😉
© fszrtkvltzttni2013. 02. 02.. 07:22||#52
"A masik jo alternativa meg egy valtoztathato uzemmodu ram/scram/rocket hajtomuvu ssto gep lenne,"
A koncepció elsõre szimpatikus, de nem látom, hogy miért ne ütközne ki rajta az egyfokozatú rakéta problémája. Egy ilyen összetett rendszer a bonyolultságából adódóan jóval nehezebb egy egyszerû rakétahajtómûnél, így jóval nagyobb az a holt súly amit magával kell cipelnie, és irreálisan megnöveli az üzemanyag igényt. A többfokozatú rakéta ezt úgy hárítja el, hogy a fokozatokkal sorra ledobálja a holt súlyt. A légi indításnál a platformon marad az alacsony légkörben hatékony hajtómû. Ez viszont vinné magával a világûrbe az egészet. Ez jó eséllyel még a legnagyobb energiasûrûségû elérhetõ üzemanyaggal is felesleges pazarlás lenne, mert az üzemanyag jelentõs része a holt súly kijuttatásához szükséges üzemanyag magasba juttatásához szükséges üzemanyag magasba juttatásához ... szükséges üzemanyag magasba juttatására pazarlódna el.

Ha nem a légkör elhagyása a cél, csak a nagy magasságú repülés, vagy a nagy magasságú indítás, akkor mûködhetne a dolog, de ehhez is valószínûleg hidrogén üzemanyag kellene.

Amíg nem lesz kis holtsúlyú nukleáris meghajtás, ami kellõ energiasûrûséggel rendelkezik, hogy ne jelentkezzen az üzemanyag hatványozódás problémája, addig el lehet felejteni az univerzális ûrhajó koncepcióját. Ha nem tudják leszorítani a hajtómû holt súlyát, ami azért nukleáris meghajtásnál is könnyen elõfordulhat, akkor ez is csak egy nagy magasságú indítóplatformnak lenne jó.

Elvileg még megoldhatná a problémát, ha valamilyen effektussal a visszatérõ ûrhajó gyorsítaná a kilépõt, de ez nagyon elvi lehetõség.
© kvp2013. 02. 02.. 04:52||#51
A legi inditas igazbol a nagy sebessegu hordozoknal erheti meg. Tehat ha a hagyomanyos elso fokozat sebesseget eleri a hordozo jarmu es megfelelo szogben indit. Elonye, hogy a hordozo tenyleg mehet lassan is az also legkorben, tovabba biztos, hogy nem kell oxidaloszert magaval vinnie. Persze ugyanezt el lehet erni egy szarnyas sugarhajtomuves raketaval is, de ezt repulogepnek is hivhatjuk.

A masik jo alternativa meg egy valtoztathato uzemmodu ram/scram/rocket hajtomuvu ssto gep lenne, de az meg odebb van. A fenti kis urrepulo a fozzunk abbol ami van koncepciojara epit. Felfele ugy megy mint egy kapszula, visszafele meg mint egy repulo, bar ez utobbinak nincs annyi elonye, mint egy sima ballisztikus palyan belepo kapszulanak, viszont a bonyolultabb felepites miatt kisebb a hasznos teher. Viszont legalabb sejtik, hogy meg lehet csinalni es a sima kapszulas megoldast mar amugy is megepitettek a dragon-nal.
© fszrtkvltzttni2013. 02. 02.. 01:28||#50
A 4/7-re csökkenõ tömeg elsõre jól hangzik (a Himalájából kellene föllõni mindent), de ez önmagában nem mond semmit, mert ezt össze kell vetni a levegõbõl való indítás "költségével".

Egy másik megközelítése a problémának:
Kétfokozatú rakétahajtómûnél is mondhatjuk azt, hogy az igazából egy levegõbõl való indítás, ahol az elsõ fokozatot "platform"-nak nevezem, ahonnan a rakétát indítom.

Szerintem nagy a hasonlóság a többlépcsõs illetve a levegõbõl való indítás között, és ahogy a plusz lépcsõk se jelentenek minden esetben hatékonyságjavulást, úgy a légi indítás se biztos, hogy összességében megéri.
© fszrtkvltzttni2013. 02. 01.. 23:20||#49
"Mert egy szárnnyal rendelkezõ testnek nem kell a saját tömegét meghaladó tolóerõt produkálnia a repüléshez, ahhoz, hogy gyorsuljon, ellentétben a rakétákkal, ezért a hajtómû lehet viszonylag kis teljesítményû/tömegû"
De nem is fog olyan rövid idõ alatt följutni, és ugye azzal integrálni köll! Illetve, ahol a felhajtó erõ jelentõs, ott a súrlódás is az.
Egyáltalán nem egyértelmû, hogy a szárnyak elõnyt jelentenek.

"és emellett a légkör oxigénjét is használhatja akár."
Megint nem egyértelmû az elõny, mert ha a levegõ oxigénjét használod, akkor a technika jelent plusz súlyt. Az üzemanyag energiasûrûsége is kérdés, mert ha az kellõen magas, akkor bánja fene, hogy nem nem használ légköri oxigént, illetve van ahol nem kell oxigén.

Egyetlen esetet tudnék elképzelni, ahol az általad vázolt "fölrepülés" koncepció biztos eséllyel indul. A hidrogén üzemanyag használata. Ez az egyetlen eset amikor biztosan érdemes spórolni a magaddal vitt oxigénen, ami csak a lassú emelkedéssel egyeztethetõ össze.
© Inquisitor2013. 02. 01.. 23:04||#48
Elektromágneses kilövõ rendszer vagy elektromágneses kombinálva rakétás megoldással nem lehetséges? Úgy értem a gyorsulás tényleg olyan nagy lenne, ami használhatatlanná tenné?
© kamov2013. 02. 01.. 22:37||#47
Elõször is: egy 8km magasból induló rakétának más az optimális repülési profilja, mint egy tengerszintrõl indítottnak.

Másodszor: A rakéta repülési profiljáról az adott rakéta fokozatainak tolóerõ/tömeg arányai nélkül nincs értelme beszélni.

Egy átlagos hordozórakéta 8km magasan a hangsebesség környékén 15-20 fokkal tér el a függõlegestõl (A Szojuznál 20 fok pl.), ezért aztán az oldalirányú sebessége kb. 100m/s a függõleges meg kb. 300 m/s.

Csakhogy nem ez számít hanem a gravitációs veszteség, amit azzal spórol meg hogy a 8km emelkedést kihagyja. Ez többszöröse annak a 300m/s hátránynak amiben egy képzeletbeli versenyben lenne.

Egy földtõl induló hordozórakéta esetén a gravitációs veszteség 2-2,2km/s plusz gyorsításnak megfelelõ hajtóanyagot visz el. A légellenállási veszteség csak olyan 50-60m/s-t visz el. A Szükséges gyorsítás így 7,8km/s (orbitális sebesség 200km magasan), mínusz 0,4km/s (a Föld forgása kb. 28 fokos szélésségen), plusz 0,05km/s légellenállási veszteség, plusz 2,1km/s gravitációs veszteség (leegyszerûsítve ez az az üzemanyag a mit a rakéta nem vízszintes gyorsításra hanem emelkedésre fordít). Ez összesen 7,8-0,4+0,05+2,1=9,55km/s. Ezek Szojuz adatok egyébként.

Ezzel szemben egy 8km magasról repülõbõl ledobott rakétánál a gravitációs veszteség 0,8km/s lesz, még úgy is hogy esésbõl kell visszagyorsulni. A rakétának összesen 7,8-0,4+0,8=8,2km/s gyorsítást kell tudnia. Ezek egyébként a DARPA Quickreach-2 programjának az adatai.

A rakétameghajtás tömegarányának az elérendõ sebességhez képest logaritmikusan növekvõ volta miatt az 1,35km/s-al kisebb gravitációs veszteség kb. 4/7 részére csökkenti az elõbbi légi indítású rakéta tömegét, a földi indításhoz képest.