Berta Sándor

Már készülnek az Intel procis Windows 8-as táblák

Az új készülékek többsége az új Atom Z670 processzorra épül, amely a Clover Trail család egyik tagja. A társaság azt reméli, hogy meghatározó szereplő lehet ebben a piaci szegmensben.

Hermann Eul, az Intel mobil kommunikációs csoportjának elnöke kijelentette, hogy jelenleg kereken 20 olyan készülő tábla PC-ről tud, amelyek a Clover Trail családba tartozó CPU-kra épülnek. Az eszközök egy része már a Windows 8 őszi megjelenésekor elérhető lesz. Az Asus már a Computexen bemutatta a Tablet 810 típusú, 11,6 collos képernyővel és kétmagos processzorral ellátott tábla PC-jét, amelyen a Windows 8 futott. Emellett a Lenovo is kiállította a ThinkPad Slate nevű modelljét, amely 10,1 collos kijelzőt kapott, szintén az új chipre épül és az operációs rendszere a Windows 8. Hasonló termékeket tervez többek között a Dell és a Hewlett-Packard is.

Ugyan az Intel már az Oak Trail sorozatba tartozó Atom CPU-kat is elérhetővé tette a táblagép-gyártók számára, azonban ezek - különösen az üzemidejüket tekintve - nem voltak igazán versenyképesek az ARM-chipekkel. Ráadásul az éremnek van egy másik oldala is: a Windows 7 operációs rendszert eredetileg nem érintőképernyőkhöz tervezték, ezért nem is igazán terjedt el a táblagépeken.


Eul közölte, hogy a számukra a Windows 8 megjelenésével kezdődik az igazi verseny a tábla PC-k piacán. A Clover Trail családba tartozó SoC-chipekre épülő termékek vastagsága csupán 9 mm lesz és a súlyuk sem haladja majd meg a 680 grammot, ennek ellenére az üzemidejük több mint 9 óra lesz. Az Intel természetesen abból indul ki, hogy a saját platformjai előnyben vannak az ARM chipjeire épülő konkurens megoldásokkal szemben. Eul elsősorban az x86-os szoftverek támogatását emelte ki - ez mindenekelőtt a vállalatoknak lehet fontos tényező, hiszen így az új Windows 8-as táblagépeket probléma nélkül integrálhatják meglévő IT-infrastruktúrájukba.

Az ázsiai számítógép-gyártók januárban még amiatt aggódtak, hogy a Microsoft és az Intel által kért túlzottan magas licencdíjak miatt a vártnál többe kerülnek majd a Windows 8-as tábla PC-k. A két konszern azonban hallani sem akart a díjcsökkentésről. Március végén pedig arról számoltunk be, hogy a Windows 8 megjelenésekor jóval több táblagép épül majd x86-os, mint ARM platformra. Mindez oda vezethet, hogy az első termékek túlzottan drágák lesznek és ez kihathat a Windows 8 tábla PC-k elterjedésére is. Az első készülékek bevezető ára elérheti majd a 599-799 dollárt is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #15
    Nem volt ott se csalás, se ámítás, a gépen magán volt a rendszer, nem távoli asztallal szórakoztak. Megnézhettük közelről, kipróbálhattuk, működött.

    Egyébként ha távoli asztallal volt operálva, akkor még szebb az a 7 óra működés, tekintve hogy akkor ugyebár a kommunikáció elég tekintélyes mennyiségű áramot fogyasztott volna...

    ARM valóban toronymagasan elől jár az energiatakarékosságban (hiszen évekig csak az alacsony fogyasztású eszközök piacán mozogtak, lásd mobilok, NAS szerverek, routerek, stb.), csakhogy a teljesítményben ugyanakkor igen komolyan le van maradva. Elég, ha példának okáért megnézed, mennyi cache memória van egy i3-as vagy egy i5-ös CPU-ban és ezt összehasonlítod az új Cortex A9-es cache méreteivel vagy csak szimplán a sebességi adatokat nézzük, igen komoly eltérések mutatkoznak és nem az ARM javára.

    Nem tudom, hogy honnan vetted, hogy a legtöbb gyártó még csak Atom-os CPU-val tervez gyártani. Valóban, a kisebb gyártók egyenlőre még azzal fognak, mivel az i5 egy teljesen új chipsetet és belső felépítést igényel, amit ki kell fejleszteni vagy meg kell vásárolni. De a nagyobb gyártók (Dell, Asus, Toshiba, stb.) már idén ki akartnak jönni az i3-i5-ös CPU-val szerelt gépeikkel, a kérdés csak az lesz, hogy milyen áron képesek ezt megoldani.

    Egyébként tesztek bizonyítják, hogy az ARM sok esetben messze túlszárnyalja a papíron szereplő 2W-os fogyasztást. Az egyik teszten egy 2 magos a9-es lazán megette a 14W-ot csúcsra járatva, tehát valószínű, hogy itt is érvényesül a "papír mindent elbír" elv.

    Egyébként szintén egy tesztben összeengedték az egyik A9-es procijú gépet egy i+-as procival szerelttel. Az A9-esben ARM Mali-400MP, 512 ROM és 8GB RAM volt. Az i3-asban egy TEGRA 3 rohatnt, a többi adat ugyanaz. A gépbekben egy-egy 4000mAh-s aksi volt, csurig töltve. A teszt alatt mindkettő csúcsra volt járatva, állandó WiFi kapcsolattal és minden földi jóval, amivel csak a fogyasztást növelni lehetett. Az eredmény mondjuk egyértelmű volt, 4 óra után az i3-sa gép kikapcsolt energia hiányában. A meglepetés azonban az volt, hogy az A9-es gép is csak kevesebb, mint 1 órával bírt ki többet, pedig a specifikációja szerint jelentősen kevesebb a fogyasztása a teljes gépnek is, mint Inteles vetélytársának.

    Szóval nem annyira egyértelmű az ARM előnye, ahogy írtam, sok dologban le vannak maradva, ráadásul a kipublikált adatoknál is lehetnek bizonyos hibák, mert a tesztek nem igazán bizonyítják az állításaik igazát (konkrétan azt, hogy az ARM-es gépek fogyasztása sokkal kisebb).
  • sanyicks #14
    létező csak nem biztos hogy annyit tud ami látszik :) volt bemutatón már fából készült videokártya, "realtime" 1 gpu-s raytracing ami remote desktopban futott igazából egy rakás gpu-n. Valszeg ez is remote desktop.

    Kamu a cucc. Ha ezt el tudnák érni i5-el, ilyen áron, miért az atommal szórakoznak és terveznek tabletet gyártani?
    És az akksi is, alig 2x akkora teljesítményű mint egy átlag armos tableté, és a min 5x akkora fogyasztású cpu-val, még is bír ugyanannyi időt?
    Energiatakarékossági dolgokat tud, és nem mindig fogyaszt annyit? Hát az armban is vannak ugyanilyenek, az is csak max terhelésen fogyaszt 2 wattokat. szóval az arányok megmaradnak.
  • lordsithlord #13
    Csak úgy elmondanám, hogy ez már egy létező gép, az MS Win8-as bemutatóit sorra erről tartják. Legutóbb egy szakmai napon az üzemidő le is lett mérve, a gépet bekapcsolták reggel 9-kor és 16 órakor, mikor az előadásoknak vége lett, még volt az aksiban 5% töltés. Ez szerény számításaim szerint is 7 órányi folyamatos működést jelent, Nem volt benne semmi csalás, a teljes előadás erről a tabletről ment, a szünetekben pedig az előadók ezen a gépen mutatták meg a felmerülő kérdésekre a válaszokat.

    Mint írtam, még nincs kint a piacon, mivel csak a Win8-cal akarja a gyártó piacra dobni. Az ára, ahogy azt már írtam, még nem fix, lehet, hogy jóval több lesz, de a jelenlegi tervek szerint 400-500 dollár környékére tervezik becélozni. Ez még csak tervezet, hivatalos állásfoglalás még nincs is a gép leendő áráról, ez is csak amolyan belsős információ az MS-es szakiktól.

    A gépet egyébként bemutatták az Intel Technology Day 2012 rendezvényen is, ahol ki is lehetett próbálni az eszközt.

    Egyébként azt azért ne felejtsük el, hogy a jelenlegi ARM-es tabletek átlagosan 3300-4500mAh-s aksival kerülnek a boltokba. Mint írtam, ennél azért jelentősen nagyobb, 6600mAh-s aksi lesz ezen a Toshiba gépen. Továbbá a 18W-oa fogyasztás a régi, Arrandale szériájú, BGA-1288 foglalatú CPU-kra igaz, már a Sandy Bridge szériába tartozó, BGA-1023 foglalatú procik is kevesebbet ettek (14-17W), a legújabb, Ivy Bridge technológiájú, 22nm-es technológiával készült procik pedig várhatóan még kevesebbet fognak enni (előre láthatóan olyan 10-17W lesz a fogyasztásuk). Ezek az adatok természetesen terheléstől függően értelmezendőek, hiszen ezek már igen fejlett energiagazdálkodással rendelkeznek, ennek megfelelően képesek saját teljesítményüket és fogyasztásukat az igényeknek megfelelően szabályozni.
  • sanyicks #12
    persze nyilván egy 18w-s tdp-s gép(mert ennyit fogyaszt a legkisebb fogyasztású i5) ennyit elmegy a 2w-os armokhoz képest. Jaj ne álmodozzunk már. Majd akkor lesz hihető ha meg lehet venni és kipróbálni. De így majdnem 10x-es fogyasztással óriás kamunak tűnik. Egyébként az ára is.

    Egyébként a toshiba kb 2010 január óta i5-ös tabletekről hamukázik...
  • lordsithlord #11
    No, akkor csak pár észrevételt tennék ide.

    Az első: már most kint van bemutatókon a Toshiba új tabletja, amit i5 procival szereltek, 1 gigás GPU-val, egy 80 gigás SSD-vel, emellett van benne 8 giga ram is. Ez elég erős gép, a mai piacon nem nagyon tudok megfelelő ellenfelet egy ilyen tudású táblával szemben. Ami meglepő: mindezt megcsinálták durván 80 dekában, az üzemideje pedig a 6600mAh-s aksival 6 óra.
    Ezzel a géppel több bemutatón is lehetett találkozni, ő lesz az első hivatalos Win8-as tablet. Most az MS emberei mutogatják be rajta a Win8-at bemutatókon. A gép hivatalosan a Win8-cal egy időben fog kijönni a boltokba, várhatóan olyan október magasságában. Amiről még nagy a csend, az az ára, de a kiszivárgott hírek szerint egy 400-500 dollár közé óhajtják pozicionálni.


    Azt azért kapásból szögezzük le, hogy a tablet és a notebook nem teljesen ugyanarra a felhasználásra van pozicionálva. A noti az asztali gép kiváltására készül, a tablet pedig a mobilitása növelésére. Teljesítményben igen hamar egy szinten lesznek, de a felhasználás tekintetében két külön kategóriát fognak képviselni. Pontosan ezért is készülnek a tabletekhez hordozható dokkolók, illetve kifejezetten hibrid megoldások (amikor a laptop pár mozdulattal táblává alakítható), hogy a felhasználási köröket a lehető legközelebb hozzák egymáshoz. Lehet, hogy előbb vagy utóbb sikerült egy olyan szintet elérni, mikor a tablet el fogja tudni látni teljesen egy noti funkcióit, így a noti kategória megszűnik, de ez nem ma lesz, mivel ezek a hibrid megoldások bár a notit ki tudják váltani, a tablet előnyei (pl. a legfontosabb,. az igen csekély súlya) viszont elvesznek bennük, tehát valós összevonásról nem beszélhetünk még.
  • denes123s #10
    A notebook=számítógép ellenére a tab-ok mégis százalékokat vesznek el előbbiek piacából. Ez pedig tényleg azt jelenti, hogy egy részüket leváltják, ugyanis az emberek kis része használja valóba MUNKÁRA a laptopját. A többség csak megnézi a fészbukját és elnetezget rajtuk. Ezekre a feladatokra a tabok még alkalmasabbak is. ;)
  • sanyicks #9
    eddig sem függött a bérgyártóktól és nem versenyképesek a processzoraik. Mi változna 1-2 év múlva? Olcsóság ki van zárva, az intel és az m$ nem olyan. Az m$ inkább borítékokat csúsztat a megfelelő emberek zsebébe mintsem árat csökkentsen, ezt bizonyította az utóbbi 20 évben.
  • Ferrer #8
    Felváltja a notebookokat? LoL. A notebookok SZÁMÍTÓGÉPEK, munkára találták ki őket, ellenben ezekkel a téglákkal, amik szimplán szórakoztató divateszközök.
  • vjanika #7
    Az Intel azért nem kevés tudás és tőkebázissal rendelkezik, ráadásul saját gyárai vannak, nem függ a bérgyártók esetleges bénázásaitól. Majd 1-2 év múlva nézzük meg, hogy mi a helyzet...
    Az ár lehet valóban az egyetlen probléma, mert sem az MS sem az Intel nem arról híres, hogy olcsón adja magát, pedig pont ezzel lehetne felkelteni az érdeklődést. Ráérnénk a beetetés után árat emelni :-)
  • who am I 7 #6
    az ocsmány csempés gui-ról meg már ne is beszéljünk.