Berta Sándor

Szabadalomsértéssel vádolják az Amazont a Kindle Fire miatt

A táblagép bemutatója óta alig telt két hét és a céget máris négy szabadalom megsértésével vádolja egy texasi vállalat, amely kifejezetten ilyen ügyekre specializálódott.

A texasi Smartphone Technologies LLC nevét már jól ismerik az Apple, a Research in Motion, a Samsung, az LG és a Motorola központjában is, ám aligha lehet mondani, hogy ezek a cégek nagy örömmel gondolnának vissza a társaság képviselőivel való találkozókra. Ennek oka, hogy a texasi konszern egyike azoknak a szabadalomóriásoknak, amelyek előszeretettel perelnek be különböző gyártókat azok szabadalomsértései, illetve engedély nélküli technológia-használatai miatt. Ez történt most az Amazonnal is.

A Smartphone Technologies LLC álláspontja szerint az Amazon vezetője, Jeff Bezos által szeptember végén bemutatott Kindle Fire tábla PC legalább négy szabadalmukat sérti meg. Ugyan a Kindle Fire hivatalosan csak november 15-től lesz kapható az Egyesült Államokban, a szabadalomóriás azonban nem várt addig, hanem már most lépett.

A Smartphone Technologies LLC tulajdonosa az a Acacia Research Corp., amely szintén szabadalmak felvásárlásával foglalkozik, majdpedig ezeket a leányvállalatain keresztül értékesíti. Jellemző módon a négy szabadalom annyira általános dolgokat ír le, amelyek alapján elvileg már az is csoda, hogy bárki mobil eszközöket gyárthat. Az egyik ilyen szabadalom a 6,956,562-es számot viseli és azt írja le, hogy egy grafikus szimbólum megérintése egy akciót indít el. A második, 2002-ből származó és eredetileg a Palm tulajdonában lévő szabadalom azt szabályozza, hogy miként jeleníthető meg és kezelhető a PDA-kon a naptár.

A szabadalomsértések nem csak a Kindle Fire-t érintik, hanem a Kindle 3G + WiFi-t is - igaz, ez utóbbi csupán egyetlen szabadalmat sértett meg. Egyelőre kérdéses, hogy az Acacia Research, illetve a Smartphone Technologies LLC törekvéseit siker koronázza-e. Az Acacia Research Corp. által eddig beperelt cégek egyike sem volt hajlandó a peren kívüli megegyezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • neB #11
    már csak az a kérdés hogy honnan van pénzük felvásárolni a szabadalmakat aztán meg perelni sem olcsó dolog főleg úgy hogyha elbukják őket...
  • bigjoe #10
    Köszönjük Amerika!!
    A szabadalmi jog úgy ahogyan van szar és el kellene törölni.
  • Solten #9
    "Ennek oka, hogy a texasi konszern egyike azoknak a szabadalomóriásoknak"

    ...egyike azoknak a szabadalomtrolloknak...
  • Komolytalan #8
    Az a cég semmit sem gyárt. Ha gyártana, akkor nem tudna perelni, mert az amazon 28x annyi szabadalmat tudna felvonultatni ellene.
    Az egész szabadalmi agymenésben az a legnagyobb vicc, hogy az keres rajta a legjobban, aki nem csinál semmit. Mivel ha nem csinál semmit, akkor a támadott cég nem tud védekezni (viszontkeresettel élni), mivel a semmit nem lehet saját szabadalmakkal támadni. A jelen szabadalmi rendszer győztesei a Szarházi és Társa ügyvéd companyk, akik vesznek pár tucat szabadalmat, és onnan kezdve más dolguk sincs mint olvasni a híreket, hogy milyen hw/sw jelent meg, és illik-e rá a szabadalom. Ha igen, akkor besöprik a profitot.
    Kínába kell termelni - usákföld meg dögöljön éhen, de lassan EU is, mert itt is bevezetik a f.szságaikat.
  • mousee #7
    Na, ez már kezd prostituált unalmas lenni, lassan az egész IT ipar abból fog állni hogy egymást perelik, fejlődés meg paripapömpi.

    Valaki csapjon már oda nekik, ez így szánalmas.
  • Laza #6
    Nem értem, hogy az ilyen mára már teljesen triviális szarokat miért nem törlik el ...
  • gothmog #5
    És tessék mondani, ez a "Smartphone LLC" ez jó telefonokat gyárt? Érdemes megvenni a készülékeiket?
  • Dluinet #4
    Én levédetem a tűzet és használatát.
  • Szefmester #3
    Én meg akkor a "audiovizuális visszajelzés a felhasználónak egy akció indulásáról" azaz csippan egyet a gép meg vált a kép...

    Nem az egész emberiség érett meg a pusztulásra.. csak a jó 75%-a. Persze majd' mindenki a 25%-ba sorolná magát. Én nem..
  • endrev #2
    Ja.. Én meg levédetem, hogy "egy egy vagy több kijelzővel ellátott elektronikus eszköz kézbevétele, majd a kijelző(kö)n megjelenő információk vizuális észlelése"...