Szekeres Viktor

Zöld Lámpás - veszélyben az univerzum!

A legújabb képregényhősnnek nem egy, a Földet elpusztítani szándékozó rosszfiúval kell szembeszállni, hanem olyannal, aki az egész univerzumra veszélyt jelent.

Hogy tetszett a Zöld Lámpás?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
A sok marveles képregényfilm közepette friss fuvallatként végre láthatunk olyat is, ami a konkurens DC-kiadó egyik híres szuperhősével foglalkozik. A Warner választása az Ameriában igen népszerű, spinoff-sorozatok hadával rendelkező, nálunk azonban viszonylag ismeretlen Zöld Lámpásra, azaz Hal Jordanra esett. A stúdió tehát megpróbált egy kevésbé földhözragadt adaptációval előállni - igaz, hogy ezzel elkéstek, hiszen a Marvel tavasszal már bejelentkezett a Thorral, ami ugyancsak erős scifivonalú.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Zöld Lámpás nem mai gyerek, hiszen 1940-ben tűnt fel először a rajzolt füzetekben, más kérdés, hogy azóta már jó pár rebootot megért, az alteregói is meglehetősen sokszor változtak, sőt, szeptemberben ismét újraindítást fog kapni a képregényes világban a teljes DC-újrafazonírozás keretében. (Senki nem találná ki, hogy ki lesz az új Zöld Lámpás...) Ha túltesszük magunkat a sokakat mosolyra csábító néven (a DC egyébként is ért a névadáshoz, elég csak a Szuperemberre, azaz Acélemberre és a Denevéremberre gondolni...), akkor elcsodálkozhatunk azon, hogy abban az univerzumban, ahol Smallville és Gotham City is található, él egy olyan szuperhős, akinek a képessége az, hogy az ujjára húzott gyűrű segítségével bármit meg tud csinálni, amit csak elképzel. Tetteinek csak a fantázia szabhat határokat.

Mivel ez az első Zöld Lámpás-mozifilm, így természetesen egy eredettörténetről van szó, mely inkább koncentrál Hal Jordanra és a Lámpás-mitológiára (a Zöld Lámpás Alakulat tagjai a világegyetem nyugalmáért felelnek), mintsem a főellenségekre. Ennek megfelelően az első fél óra jobbára Jordanről és a szuperhőssé válás körülményeiről szól, s csak találgatni tudunk, hogy mi lett volna akkor, ha ezt meg lehetett volna spórolni és rögtön a főszálra koncentrálni - illetve mi lesz az esetleges folytatásban, amikor azonnal a fősodorra lehet koncentrálni. (Jelzem, ezúttal a gyerekkori traumát megússzuk, illetve csak közvetve, gondolati síkon élhetjük át, és a pókcsípés vagy más laborbaleset helyett egy nagy zöld gömb intézi elő a Nagy Változásokat.)

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Mint feljebb írtuk, Zöld Lámpás szuperképessége meglehetősen durva, így nem csoda, hogy az egyik neki választott főgonosz egy intergalaktikus csirkefogó, bizonyos Parallax, aki (ami?) nem kispályázik, civilizációkat és bolygókat is képes elpusztítani. Mellette kapunk még egy másik, ugyancsak sok mindenre képes rosszfiút, akinek nem csak kinézete üdítő, hanem az is, hogy mindvégig polgári nevén fut, nem vesz fel semmilyen nevetséges becenevet. Sajnos rá és a Zöld Lámpással való "nagy" összecsapásra sajnos az eredettörténet miatt elég kevés idő jut, de azért ennyi idő alatt is megcsodálhatjuk azt, hogy mire képes a fantázia, ha a varázsgyűrűvel találkozik.

A Zöld Lámpás tele van különleges effektekkel, szinte csak azokból él, s ekkora mennyiségnél törvényszerű, hogy némelyik trükk félresikerüljön, de a film ettől függetlenül még zömében jól néz ki a nagy vásznon. Mindössze a 3D-s konverziót lehetett volna megspórolni, hiszen miképp a Thor vagy az Amerikai kapitány esetében is, ezúttal sem kapnak sok pluszt azok, akiknek megér pár száz forintot egy speciális szemüveg kikölcsönzése. Kár, hogy az effekteknek nincs nagyon ellenpólusa: Hal Jordan karaktere egy ideig érdekes, hiszen afféle link antihős, akinek az egész univerzum megmentése a nyakába szakad, azonban idővel ő is elveszti érdekességét, a többi földi karakter pedig a kezdetektől fogva heveny ásítozásra ingerli a nézőt.

A Zöld Lámpás nagyjából elfogadható, erősen közepes film, melyben az alkotók nem igazán találták meg az arany középutat a földi és az űrbéli jelenetek között. Míg utóbbiak szokatlanok és érdekesnek mondhatóak voltak, addig a földiek roppant klisések és elég érdektelenek. Miközben Zöld Lámpás intergalaktikus érdekeket ápolt, szegény Hal Jordan csak egy elég klisés romantikus szálat kapott, no meg barátjával egy-két, az új erővel kapcsolatos poént. Érezte ezt a Warner is, hiszen a reklámkampány során sem tudták eldönteni, hogy a film emberi vagy földönkívüli szálaira koncentráljanak, s épp ezért történhetett meg, hogy majd 100 millió dollárra rúgnak a marketing költségei, hiszen vagy háromszor váltottak stratégiát a stúdiónál.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Irányváltások ide vagy oda, a Zöld Lámpás arról lesz híres, hogy megmentette az X-Men: Első osztályt attól, hogy a 2011 legnagyobb képregényes bukásaként emlegethessük. Martin Campbell rendezése ugyanis anyagi szempontokból minden előzetes várakozást alulmúlt, Amerikában jelenleg 115 millió dollárnál látszik lecövekelni, s a nemzetközi 61 millió sem túl biztató - az új X-Men a gyengébb amerikai szereplét (146 millió) legalább 200 millió fölötti nemzetközi bevételekkel kompenzálta. Mindezek ellenére a Warner még nem vetette el a folytatás lehetőségét, az első rész története eleve úgy zárul, hogy megmutatják nekünk, hogy merre haladhat egy esetleges második rész története.

(A szinkronos változatot megtekintőknek mindenféleképp jeleznénk, hogy Géczi Zoltán Hal Jordan magyar hangjának választása az elmúlt időszak egyik legnagyobb félreértése, már-már kapitális hiba.)

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Zöld Lámpás (Green Lantern)
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 114 perc, 2011
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Martin Campbell
forgatókönyvíró: Greg Berlanti, Michael Goldenberg, Michael Green, Marc Guggenheim
zeneszerző: James Newton Howard
operatőr: Dion Beebe
producer: Greg Berlanti, Donald De Line

szereplők:
Ryan Reynolds (Hal Jordan)
Blake Lively (Carol Ferris)
Peter Sarsgaard (Hector Hammond)
Mark Strong (Sinestro)
Temuera Morrison (Abin Sur)
Jon Tenney (Martin Jordan)
Mike Doyle (Jack Jordan)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • z99999 #28
  • BigPunisher #27
  • Axlkenobi #26
    Igen, tisztában vagyok vele, de ez a szkript a stúdió kérésére készül, ők bízták meg Goldenberget. Természetesen 100%-ra nem lehet tudni, hogy valóban el is készül a film, de mivel utólag mindenki az elhibázott marketinggel magyarázza a film bukását, alighanem a stúdió valóban lát fantáziát a dologban.

    Meg most komolyan, a Warner már gyakorlatilag megszerezte az egész DC-t, majd hülyék lesznek ülni rajta és egyedül Batmant meg Supermant futtatni, mikor annyi mindent kihozhatnának még.

    Egyébként én az anyagi bukást a rossz marketing mellett annak is tulajdonítom, hogy a nézőknek lassan kezd kicsit csömöre lenni a képregényhősökből. Idén is volt három Marvel film és azért akkora hű de nagy bevételeket azok sem értek el, engem leginkább az X-Men gyengébb bevételei leptek meg.

    Szerintem a Marvelnek picit vissza kéne vennie és kevésbé mohó módon nyomulni, mert ha évente kihoznak két-három filmet, akkor a közönség tuti rá fog unni.

    Jövőre a harmadik Batman alighanem óriási siker lesz és a Pókember is elég ütős ahhoz, hogy nagy bevételt akasszon le. És persze erős a gyanú, hogy az Avengers film is sok pénzt hoz majd, de ezek után már nem vagyok olyan biztos az elkövetkező filmek nagy sikerében.

    Pl. könnyen lehet, hogy a Thor 2, Amerika Kapitány 2 vagy a Vasember 3 már nem fog akkorát ütni a mozipénztáraknál és még a Man of Steel sikerét se venném biztosra, bár azt Nolan nevével alighanem tutira eladják.

    Szóval lényeg a lényeg, szerintem kicsikét visszább kéne venni a képregényhős-dömpingből, mert a közönségnek rövid időn belül elege lehet belőle.
  • zetortraktor #25
    Tudod, hogy hány forgatókönyvből nem lesz végül film? Tudod, hány filmtervet lőnek le végül, mert nem jön rá össze az anyagi keret? Amíg nem jelentik be, hogy lesz ZL2, addig hiába rak össze valaki forgatókönyvet, főleg, hogy azt is még ezerszer visszadobhatják. Itt is lehet, hogy megvárják a DVD-s eladásokat.
  • Axlkenobi #24
    Pedig hiszitek vagy sem, a bukás ellenére a Zöld Lámpás 2 már papíron készül. Az első rész egyik írója, Michael Goldenberg már rakja össze a forgatókönyvet. A Warner egyik fejese pedig nyilatkozta, hogy bár a film csalódást keltő bevételeket ért el, hiszik, hogy egy akciódúsabb folytatás sikeres lehet, csak jobban el akarják kapni a megfelelő egyensúlyt a földi és az űrbeli jelenetek között.
  • zetortraktor #23
    Akkor nagyon átvertek téged, mert senki nem jelentett be semmit az égvilágon. Megmondom, miért nem: mert megbukott. Ennyire.
  • sandor8206 #22
    sztem nem jó film
  • Csaba007 #21
    A studio,ha olvasnál tudhatnád,hogy már be is jelentették.
  • zetortraktor #20
    Hiába véled úgy, hogy lesz, ki lenne az a hülye, aki ekkora bukás után folytatni akarná?
  • Wittgen #19
    Nekem például jobban tetszett, mint a Thor meg az Amerika Kapitány. Egyedül az volt a bajom, hogy oltárira elcseszték szerintem Reynolds szinkronhangját, nem illik hozzá ez a színész, aki a magyar hangja volt.