Gyurkity Péter

Csak jövőre jön a Nokia első WP7-telefonja

A finn cég szakemberei már dolgoznak a Windows Phone 7 operációs rendszerre támaszkodó első készülékeken, amelyek 2012 elején bukkanhatnak majd fel - mindkét fél jó eredményeket vár a partnerségtől.

Amióta hivatalosan is bejelentették a Microsoft és a Nokia között létrejött szövetséget, visszatérő témának számít az együttműködés, amelynek kisebb - nagyobb fejleményeiről folyamatosan beszámolnak az egyes lapok. Ezúttal a Reuters készített interjút a Nokia vezérigazgatójával, amelyből megtudhatunk néhány részletet.

Természetesen már most is dolgoznak az első ilyen okostelefonokon - több készülékről van szó -, amelyek 10-12 hónapon belül jelenhetnek meg a piacon, valamikor a következő év elején. Ez persze nem nagy meglepetés, hiszen a két cég a minél előbbi debütálásra törekszik, hogy megtartsák, illetve növeljék befolyásukat, ám az mindenképpen biztató, hogy már megtörténtek az első lépések, miközben még a megállapodás utolsó simításain dolgoznak. Ez egyébként a tervek szerint öt éven keresztül meghatározza majd a két cég együttműködését, és optimális esetben kellőképpen növeli piaci részesedésüket, megfelelő eladási adatokat produkálva.


A Nokia többek között szeretné költségeit csökkenteni, a meglévő hardveres háttérre támaszkodni, és egy legalább olyan megbízható szoftveres termékre építeni, mint amilyen saját Symbian platformjuk volt hosszú időn keresztül. A cégvezető leszögezte, hogy nem látja értelmét a Nokia Microsoft által történő felvásárlásának, ezzel pedig cáfolta az utóbbi időben fel-felbukkanó híreszteléseket, a "jól értesültek" információt és következtetéseit. Megemlítette továbbá, hogy számításba vették a Google Android felhasználását is, ám ezt végül elvetették, mondván, hogy ebben az esetben nem tudnák megkülönböztetni saját termékeiket a - többek között a Samsung és a HTC kínálatában - már jelenleg is kapható készülékektől, így nem lenne értelme egy ilyen lépésnek.

A szerződést az elkövetkező hónapok során véglegesítik, további változások pedig (egy magasrangú vezető távozása után) nem várhatók a Nokia háza táján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #15
    Hát, én hallottam aggasztó híreket...
    Nagyon azt mondják most, hogy WP7 lesz az elsődleges platform, satöbbi...

    Remélem nem lesz igazam.
  • CybeRick #14
    Megsúgom: MeeGo gőzerővel fejlesztés alatt áll :) A jelenlegi hardvereken amin láttam futni, félelmetesen gyors és szép volt a 3d UI. Legkésőbb Májusra várható belőle publikus előzetes ;)
  • krajcsovszkig #13
    Szerintem igazuk volt, hogy win7-re mentek rá, viszont nem szabadna elhanyagolni a Symbiant és a MeeGo-t...
  • sanyicks #12
    A jövő legkeresettebb tolmácsai a jövőben tényleg Magyarról magyarra kell hogy fordítsanak...
  • CybeRick #11
    Még mindig ugyanaz a probléma. Azonos kategóriában a kínaiak az olcsóbbak. Csak idő kérdése és ott lesznek a top készülékek piacán is. Atrix az a fehér holló
  • Elemir #10
    Főleg, mivel olcsóbb alap telefonok esetében a symbian nagyon jó választás. Jobb, mint a többi azonos kategóriájú. Én szeretem a symbiant, nekem mindent megad most is, és eddig is megadott. Hiányosságot még nem fedeztem fel, ami valóban lényeges lenne. Én kifejezetten nem csípem a WP7 cuccait, remélem sikerült valami kompromisszumot kötniük.
  • Match #9
    Pedig már említetted is :)
  • Narxis #8
    Egy Motorola Atrix ugyanaz mint egy ZTE Blade, csak drágábban?

    Szerintem ezt a mondatot gondold át újra...

    Hogy a Tegra alapú mobilokat ne is említsem...
  • sanyicks #7
    Hát picivel jobb galaxi, nem kicsit drágábban :)
  • CybeRick #6
    Jól kiforgattad amit írtam, de meg lennél lepődve ha tudnád az igazságot :)Galaxy 3, LG Optimus One és társaira gondoltam.
    Galaxy S-be még egy nyamvadt led vaku se került egyébként. A kettő nem egy kategória, de egy laikust megvesznek ezzel (ZTE Blade):
    - Android 2.1 (hamarosan 2.2)
    - 3,5" 800x480 TFT LCD.
    - Wifi
    - GPS
    és még sorolhatnám. Igaz 3D-ben nem annyira ütős, de ennyiért, szinte ajándék.