Ötvös Tibor

Nadirim - az Imperium Galactica fejlesztőinek új játéka

A Digital Reality neve minden bizonnyal sokaknak ismerősen cseng. Ez nem csoda, hiszen a csapat egyike azon fejlesztőknek, akiken keresztül a hazai játékfejlesztés világszínvonalúvá vált. Ezt pedig olyan játékokkal érték el, mint az Imperium Galactica 1-2, a Haegemonia vagy a Desert Rats vs. Afrika Korps.

Az utóbbi években azonban meglehetősen nagy volt a csend a csapat háza táján - legalábbis látszólag. A készítők ugyanis gőzerővel dolgoztak egy böngészős játékon, mely ráadásul teljesen ingyenesen lesz elérhető. A Nadirim címet kapott program fejlesztése mostanra a véghez közeledik és ezért a játékot kiadó Twisted Tribe lehetőséget adott, hogy bővebben is beletekintsünk a játékba.



A Nadirim történetének elején Anwar, a szegény és jólelkű tolvaj, egyik vándorútja során a sivatag homokjában egy kopott olajlámpást talált. A lámpa a sötétség urának, a világ leghatalmasabb dzsinnjének, a Nadirnak szolgált börtönül hosszú évszázadokon át, míg Anwar ki nem szabadította onnan. Cserébe a dzsinn teljesítette a tolvaj egyetlen kívánságát, amely nem volt más, mint egy tündöklő birodalom a sivatag közepén. Generációk jöttek és tűntek el a múlt feledésében, mialatt Anwar halhatatlan, legendás uralkodóként irányította hálás alattvalóit birodalma élén.

Az emberek és dzsinnek szerződéseinek ősi törvénye alapján viszont minden jót, ami a dzsinnek által száll az emberekre, ugyanolyan mértékű rossz követ. Pusztulás és szenvedés várt Anwar birodalmának lakóira, amikor a Nadir visszatért, hogy betöltse az egyezség sötét oldalát, hogy tűzzel és vassal vegye vissza azt amit korábban adott. A Nadir démoni seregei éjjel támadták a birodalmat, nappal viszont tehetetlenek voltak. Anwar seregei nappal javíthatták a rombolások nyomait, de éjjel védtelenek voltak a sötét erők pusztításaival szemben. Az elkeseredett küzdelem egészen addig folytatódott, míg Anwar a birodalma megmentése érdekében feláldozta magát a Nap Templomában, megállítva ezzel a Napot a Zeniten és végképp elűzve a Nadir seregeit.



Ezzel megszületett Az Örök Nap birodalma, ahol soha nincs éjszaka, és tíz generáció nőtt fel úgy, hogy nem látta a csillagokat és nem tapasztalta meg a gonoszság pusztító erejét. A nemes lelkű lakosok tudatában Anwar leszármazottai, az Inama papnők tartották életben Anwar emlékét és őrizték a jóság erényét. Azonban mire a tizenegyedik generáció felnőtt, a gonoszság kezdett visszaszivárogni az emberek lelkébe és ezzel egyidejűleg a Nap lassan újra elmozdult a zenitről, ereszkedni kezdett, előre jelezve ezzel a Nadir rettegett visszatérését. Az Inama papnők harcba hívnak hát mindenkit, aki felveheti a küzdelmet a gonosz erőivel, és itt érkeztünk el arra a pontra, ahol a játékos az Inamák hívó szavára bekapcsolódik a történetbe.

A Nadirim leginkább a klasszikus Diablora és a Throne of Darknessre emlékeztet, ám hangulatilag magasan túlnő rajtuk. A sivatagi miliő, az arab világ remekül van ábrázolva és mindehhez jön még a fantasztikusan eltalált zene is. A kalandjaink különböző küldetéseket kell majd végrehajtanunk, melyek többségében harcolnunk kell. A harcok megvalósítása is rendkívül jól sikerült. A csata körökre osztva zajlik és így van időnk átgondolni a lépéseinket, amire sokszor szükségünk is lesz, mert néhány ellenfél alaposan meg fogja izzasztani a játékosokat.

Mivel RPG-ről van szó, így természetesen különböző karakterek közül választhatunk magunknak hőst. Ezek: a Harcos (Warrior), a Bölcs (Sage), a Nomád (Nomad), az Haramia (Ruffian) és a Karaván mester (Caravan Master). Ahogy egy RPG játékban ezt megszokhattuk, mindegyik karakterosztálynak megvannak a saját speciális tulajdonságai, erősségei és gyengeségei. Mindegyik karakter osztálynak három különböző "skill tree"-je van, valamint lehetőség lesz kísérő, kiegészítő karakterek, ún. minion-ok harcba állítására is.



Az ellenfeleink is három csoportra oszthatók majd. A legtöbbször valamilyen emberrel kell összecsapnunk (banditák, katonák stb.) de lesznek még állatok (farkasok, rókák stb.) és mitikus lények is. A legyőzésükre számos fegyver áll majd rendelkezésünkre (a fejlesztők szerint több mint 2 ezer fegyver, ruha, kiegészítő lesz elérhető), melyekkel a kufároknál kereskedhetünk. Természetesen akadnak majd olyan eszközök, melyek használatához egy bizonyos fejlettségi szintre lesz szükségünk és ezeket érdemes megtartani.

A Nadirim is a mostanában divatos mikro-transzakciós rendszert használja majd. Ez annyit jelent, hogy a játékban minden ingyenes, de aki gyorsabban akar fejlődni, az egy bizonyos összeg befizetésével hamarabb megszerezheti az erősebb fegyvereket, jobb pajzsokat stb. Újdonság, hogy lehetőségünk lesz az úgynevezett "offline workre" is, ami annyit jelent, hogy karakterünk dolgozik, míg mi fel nem lépünk a szerverre.



A Nadirim zárt béta tesztelése már december 8-tól gőzerővel zajlik és jelen pillanatban csak angol nyelven elérhető a játék. De a kiadó szerint a megjelenés után jönnek a lokális változatok, melyek között szerepel a magyar nyelv is. És a Twisted Tribe jóvoltából 100 olvasónk már most betekintést nyerhet a Nadirim világába. A kiadó ugyanis 100 béta-kulcsot juttatott el a szerkesztőségünkhöz, melyeket az első 100 e-mailezőnknek osztunk ki (Cím: [email protected]). A jelentkezőknek mindössze a Tárgy rovatba kell beírni a Nadirim szócskát és az első 100 beküldőnek már küldjük is a kulcsot. (A kulcsok elfogytak. Frissítve: 06:00-kor)

És bár a béta-teszt végeztével minden karaktert törölnek, a kiadó az abban résztvevőknek egy csomagot ad majd a végleges verzió indulásakor, mellyel kisebb előnyöket élvezhetnek a többiekkel szemben. A Nadirim megjelenése jövő év tavaszán várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Svlad Cjelli #49
    Jeleznem, hogy ez a cikk mar tobb mint egy eves, azota a jatek nagyon sokat valtozott!

    Probaljatok ki : NADIRIM
  • rroolli #48
    Én is sokkal jobban örülnék egy Imperium Galactica 3-nak.
    Mielőtt valaki megint a Nexus: Jupiter Incidentet emlegetné, elmondanám, hogy annak a játéknak a világon semmi köze az Imperium Galacticához és a Digital Reality-hez. Külföldi cég fejlesztette azt a játékot, csak megvették az Imperium Galactica nevet, így egy darabig IG3 néven futott a projekt.(Ami szerintem nem más, mint a fogyasztók hülyére vétele, mivel a játék tartalmának semmi köze az IG-hez, azon kívül hogy űrstratégia). Aztán kifutottak az időből, lejárt a szerződés és elvesztették a névhasználati jogot, így átnevezték a játékot "Nexus"-ra.
    Azt sajnálom, hogy a cikkírok nem hangsúlyozták annakidején nyomatékosan, hogy "ENNEK AZ IG3-NAK KÖZE NINCS AZ IG1-2-HÖZ, CSAK A NEVET HASZNÁLJA EGY KÜLFÖLDI CSAPAT". Szerintem az emberek többségének fogalma sincs erről és csak azért várták lelkesen az IG3-at, mert iszonyatosan tetszett nekik a MAGYAR nyelvű és MAGYAR fejlesztésű IG1-2 és valami hasonló csodára számítottak.

    De én örülök neki, hogy a külföldi csapat elvesztette az IG márkanevet, így legalább nem lopták el azt a dicsőséget, amit szerény hazai csapatunk, a Digital Reality évtizedek alatt felépített.

    Ha így nézzük, a Haegemoniát tekinthetnénk IG3-nak, hiszen a Haegemonia fejlesztése az "IG3"-al párhuzamosan zajlott, csak ugye a Digital Reality nem nevezhette a saját játékát Imperium Galactica 3-nak, mert a névhasználati jogot elvették tőlük.

    DE! Most ott tartunk, hogy szabad az IG3 név, szóval szerintem nagyon jó húzás lenne kiadni 1-2 éven belül egy "Imperium Galactica 3"-at a Digital Reality-nek, amiben visszatér a gyökerekhez. A Haegemonia jó játék, de az IG játékosok többségének nagyon hiányzott belőle az építkezés, a tank harc és még sok más dolog. Ezeket mind-mind vissza lehetne hozni, mai modern grafikai körítéssel.
    Szerintem vinnék mint a cukrot!!
  • 3P #47
    Sziasztok! Én nem láttam a játékot mégis érdekel. Egy böngésző felületen játszható játék tökéletes pl irodai kikapcsolódásra számomra ;).
    De a lényeg. Mikor fog kb megnyílni magyar nyelven mindenki számára elérhetően a játék?
  • WhiteRiC #46
    Persze lehet, hogy igazatok lesz, de én egyelőre nem így látom Nadirim helyzetét. Elképzelhetően azért is, mert a baráti köröm főleg hc játékosokból áll, és így más megvilágításból látjuk az ilyen játékokat. De igazából azért vagyok ennyire kétkedő, mert egy kisebb volumenű f2p webes játéknak (pl. Erepublik) -nak is minimum 30-40 ezer aktív játékos kell, hogy havi szinten fizetni tudják a szerver költségeit és a cégnél dolgozó , fejlesztő stb kollégákat, és a jelenleg kb. 50 ezer aktív játékos mellett is panaszkodnak, hogy kevés a befolyt összeg. Persze az ilyen játékoknál, ok lehet a nem megfelelő "premium shop" rendszer, de egy rpg esetében (főleg ahol pvp is lesz) még nehezebb eltalálni. Ha semmilyen + előnyt nem ad, akkor azért nem folyik be megfelelő pénz, ha meg túl sok előnyt ad, akkor meg sok játékost eltántorít a játéktól.
    Az tény, hogy működnek nagyon jó nyereséggel büszkélkedő webes játékokat futtató cégek, a legnagyobb a bigpoint 2,5 millió aktív játékossal (13 online játék). Az elég nagy szám, de figyelembe kell vennünk, hogy ezek a játékok széles körben lefedik a piacot (értem azalatt, hogy itt minden rétegnek van megfelelő játék). Viszont a Nadirim jóval nagyobb költségvetésű, így nem lesz elég neki 50 vagy akár 130 ezer játékos se, hogy 4-6 éven belül megtérüljön. Egyenlőre a játék iránti érdeklődés sem olyan nagy (onrpg-n 1300 kulcs több mint 2 hét alatt fogyott el). Oldallátogatásban pontos számot nem tudok mondani, de Alexatraffic-ban és a google trendeknél elég hátul van. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha kijön a játék jelentősen javulni fog ez az arány, de egyelőre kétkedek a sikerében. Az, hogy el lébicel valahogy, abban biztos vagyok, de hogy megtérül a ráfordított összeg, abban már nem.
  • Loverman #45
    "Óó ez nem ilyen egyszerű, jelenleg minden játékos réteg kb 20000%ossan lefedett"

    Azért valahogy mégis elkelnek az új játékok. Meg a harmadrangúak is valahogy megtalálják a közönségüket. Szerintem erre a Nadirimnak is lehet esélye. Nem több mint egy böngészős Titan Quest, de vannak emberek akiknek pont ilyen kell. Persze sosem fogom megérteni őket, de ez van. Azt meg nem hinném hogy több százmillióba került. Ez Magyarország. Pl egy film nem kerül annyiba itt mint Amcsiban. Ahol mondjuk lehet egy effektek nélküli film 30 millió dollár, na az nem lesz itthon 600 millió Ft.
  • Loverman #44
    Facebook 1 fillért sem fizetett Farmville-ért, sőt a Zynga fizet a Facebooknak. Ezért akarja a Zynga a saját weboldalán futtatni (valamikor a jövőben) a játékait, a Facebook lassan túl nagy százalékot kér a bevételekből (minden alkalommal amikor valaki "goldot" vesz Farmville-ben valós pénzért). De javíts ki ha tévedek - természetesen forrással együtt.
  • atomjani #43
    WhiteRiC. Először is ingyenes lesz a Nadirim, így nem kell rengeteg pénzt beleölnie a játékosoknak. Másodszor a böngészőben fut, ezért nem kell hülye telepítésével tölteni az időt. A grafikával nem értem, hogy mi a baj. Sok internetes játék is hasonló grafikájú és elfogadható.
    Nem mindenki szereti gyorsan befejezni a körökre osztott harcot. Jó ha van benne kihívás és nem azonnal nyer az ember. Egyébként munkahelyen is játszható. Van Autocombat funkció, így megy magától is a harc. Egy gyorsharc funkció is beilleszthető később, ami nem lép be a játékba, de gyorsan végigviszi helyettünk automatikusan.
    Különben egy normális ember nem a munkahelyen játszik. Otthon sokkal jobban tudja élvezni a játékot. A World Of Warcraft stílusú játékok ugyan grafikailag és játékkészletekben jobbak, de vannak hátrányai. Az egyik, hogy nem mindenkinek vannak olyan magas igényei, mint amilyet ezek a játékok adnak. Ezenkívül fizetősek. A játékot telepíteni kell, ami a gépet is terheli a követelményekkel együtt. Valamint közben mást sem tudsz csinálni, míg a böngészős játék esetén igen.
    A Farmerama hátránya az, hogy mindig ugyanazt kell csinálni rövid idő alatt. Túlságosan egyszerű és rutinszerű. Sok ember csak azért lép be, mert sok időt szánt már rá és törődjön vele. De egy idő után unalmassá válik. A Nadirim szerintem nem ilyen. És ha jól csinálják, akkor van jövője. Természetesen nem jön be mindenféle unintelligens ember, mert gondolkodni is kell néha. A chat és a levelezés meg összehozza az embereket, ez is bent tartja őket.
  • Komolytalan #42
    Hát igen, csak éppen a webes játékfejlesztés nem az a terület, ahol engineket szokás licencelni. Akinek nincs pénze megírja magának - nem űrtechnika ez általában. Akinek meg van, az megveszi a céget cakk-pakk, és nem lesz később baj a supporttal :-D
  • WhiteRiC #41
    Kíváncsi lennék arra, hogy a fejlesztőknek milyen terveik vannak; mennyi játékosra és hány év megtérülési időre számítanak. Lehet a webes engine eladását is belekalkulálták, talán arra is építettek, és mi csak nem látjuk át az ilyen összefüggéseket :P
  • Komolytalan #40
    Gondolkoztam a játék fejlesztőinek motivációján. Szerintem arra hajtanak, hogy megvegye őket mondjuk a facebook. Ad 10 millió USD-t - amit 1 sz.r farmville szintű sikerjátékért is ki szokott fizentni - , és máris bejött vastagon a fejlesztési költség, ráadásul lesz kényelmes, jól fizető melóhelyük is. Más kérdés hogy enélkül meg elég nagy itt az egyetértés abban, hogy vaskos bukta lesz.