Berta Sándor

Búcsút int az ATI márkanévnek az AMD

Még ha néhány éves csúszással is, de beigazolódtak azok a korábbi félelmek, miszerint a processzorgyártó előbb vagy utóbb megválik grafikus kártyáin az ATI névtől. A jövőben a videokártyák neve egyszerűen AMD Radeon lesz.

A vásárlókat egy már most is folyó reklámkampány keretében tájékoztatják a változásról. Nyugat-Európában és a tengerentúlon az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban lehetett látni számos prospektusban a piros Radeon-logót, akár notebookokról, akár PC-kről volt szó. Az AMD ezzel az akcióval igyekezett előkészíteni a terepet. Azonban a folyamat nem áll meg itt és nem csak az ATI lesz a vesztese, 2011-től ugyanis az összes többi AMD-hez tartozó márkanevet felváltja az egységes Vision elnevezés.

A grafikus chipeken eddig az ATI Radeon Graphics nevet lehetett olvasni. A jövőben ezt a Radeon Graphics (AMD) váltja fel. Ugyan ez igaz a FirePro sorozatú professzionális felhasználási területekre szánt videokártyákkal is. John Volkmann, az AMD márkaügyekért felelős vezetője elismerte, hogy néhány hónapon belül végleg eltűnnek a polcokról az 1985-ben alapított ATI nevét viselő termékek, ugyanakkor az eddigi modellek megtartják az eredeti nevüket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A döntést hosszú piackutatás előzte meg, amelynek a végeredménye az volt, hogy az AMD és a Radeon együtt erősebb márkanevek, mint az ATI és a Radeon. Emellett kiderült az is, hogy ha a kevésbé tájékozott felhasználók figyelmét felhívták arra, hogy az ATI már az AMD tulajdonában van, akkor háromszor többen vásárolták meg a processzorgyártó grafikus termékeit, mint e tájékoztatás nélkül.

A vállalat egyre magabiztosabb. Volkmann rámutatott, hogy idén már 109 notebook-modellben volt Radeon grafikus chip, ez háromszor több a tavalyi számnál. Ezenkívül a Radeon integrált grafikus magot tartalmazó asztali számítógépekből is többet értékesítettek. A menedzser hozzátette, hogy a PC-gyártók nyitottak a cég új stratégiájára.

A szakember végül kitért a jövőbeli változásokra is. Elsőként megerősítette, hogy az idén még egy új termékcsaládot dobnak piacra, ennek tagjai a Radeon 6000 grafikus chipre épülnek majd. Ezt követően a jövő év elején megjelennek az első Fusion processzorok, majd bevezetik a Vision márkát, amely az asztali számítógépeket a teljesítményük alapján különböző kategóriákba fogja sorolni. Ezzel párhuzamosan számos további, elsősorban processzor-márkanév eltűnik a piacról. A Radeon név azonban továbbra is meg fog maradni, elsősorban a csúcskategóriás termékeknél.

Az ATI nevének eltűnése először 2006 augusztusában merült fel, de az AMD előbb 2006 szeptemberében, majd októberében is cáfolta ezt a hírt. David Kirk, az nVidia főmérnöke ugyanakkor 2008 májusában úgy nyilatkozott: eltűnhet az ATI. Az idő végül őt igazolta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pickány #50
    Hellósztok!!!

    nem találtam hirtelen hasonló témát ezért itt kérdezem meg:

    van egy ATI Radeon 9550 vieokártyám és az eredeti CD je meghalt nem tudom feltelepíteni rendesen ezért kérdésem hogy honnan tudok leszedni hozzá rendes telepítöt amin működik a 3D is mert már az ati oldalárol mindent megprobáltam de egy játék se indul el vele hiányolja a 3D t

    pontos típus: ATI Radeon 9550 128MB és Saphire os cucc van a dobozán

    Előre is kössz a segítséget!!!
  • hdo #49
    Eddig is az volt. Nem úgy vetted hogy Ati Radeon hanem Sapphire Radeon, ASUS Radeon stb.
  • narumon #48
    Bocs, egész pontosan elvileg ASUS Radeon HD5870 lesz a megnevezés pl.
  • narumon #47
    Nem tudom néhány embernek mi a nem világos ebben a cikkben meg az egészben. Az AMD évekkel ezelőtt megvette az ATI-t csak ATI maradt a videokártyák dobozán. (mellesleg azóta AMD honlapról lehet drivert letölteni hozzá ha valakinek nem szúrta volna még ki a szemét). Mostantól majd az ATI helyett is AMD-t fognak használni megnevezésként. Három kibaszott betűt cserélnek le 3 kibaszott betűre. A kártyák száma, árkategóriája nem fog csökkenni vagy változni.
    Annyi a különbség hogy most nem Asus ATI HD5870-et veszel hanem ASUS AMD HD5870-et és kész. Aki drága kártyát akar az drágát vesz és különlegeset aki olcsót az meg olcsót, pont ugyanúgy ahogy eddig.
  • NEXUS6 #46
    Ja, hát valami ilyesmiről beszélek!
  • NEXUS6 #45
    Na most nekem újdonságot mondtál, mert az Ati nevet ismerem az ARES-t meg nem. Gondolom mert nem az én kategóriám. Másrészt meg mondom, az Ati be van vezetve rengeteg pénzt marketinget, minden egyes terméket odatettek mögé. Most ez megy a kukába.

    Ez olyan mintha valaki roncstelpre tolja az öreg Bentley-ét, mert egy új BMW X5-öst vesz, amivel lehet a diszkóban csajozni, a Bentley-vel meg nem.
    Szóval igaz, de ettől még nem kéne bekukázni, meg van annak a helye.
  • Justil #44


    :) naja de akinek egy fémkoffer, meg egy rágcsáló, meg egy radiátor megér 350k-t...
  • hdo #43
    Jah, csak egyrészt a nevet nem egy "kibaszott" noname OEM márkára, hanem AMD-re cserélik, amit az informált felhasználó már _úgyis_ tud, hogy az birtokolja évek óta ... másrészt olvasd el amit Justil írt, megvan a "kibaszott" ritka neved. Nem azt írják rá hogy "ASUS Radeon 5870 HD5870X2 4 GB O.C.", hanem hogy ARES, és "kibaszottul" különlegesnek érezheted magad vele márcsak azért is, mert fém kofferben adják, nem zacsiban!
  • Justil #42
    oké, erre ott vannak az olyanok, mint az ARES meg a MARS, nem?
  • NEXUS6 #41
    1. Ha a kari ugyan az, de csicsás neve van, meg szép doboza, akkor rögtön nagyobb árat lehet ráaggatni, és erre harapnak az ilyenek. Mert ők sem -k, nehogy már egy fapados doboztalan OEM vacakért adjanak ki 150 000-et, amikor még princofperzsia demócédét sem adnak hozzá?;)

    2. A specifikációk, szpesöl-fícsörök nagyrésze szintén átbaxás, csak épp annak szól, aki nem csak nézegeti a dobozt, hanem el is olvassa, ami rá van írva.

    Az átlag értelmes felhasználót csak az érdekli, hogy adott pénzért mi a legnagyobb teljesítmény amit kap az adott konfigba, ami teszem azt ráadásul, AGP-s, vagy egyéb korlátai vannak, az meg majd a tesztekből kiderül. Dönt és utána megveszi okosba, esetleg használtan. Mert ő nem vesz csak azért csúcskártyát, hogy éveken keresztül max bencsmark progikat futtasson rajta.

    De kicsit komolyabbra fordítva a szót, tényleg lenne értelme egy prémium kategória fenntartásának, mert van aki nem elégszik meg a Szuzukival és Ferrárit akar vásárolni, mert megteheti.
    Nála az ár nem egy szempont, hanem a termék része, minél magasabb annál nagyobb exkluzivitást jelent az ő számára.

    Ne csak a saját szintedet nézd, vannak olyan tehetősebb emberkék, akik fizetni tudnak és akarnak egy jobb minőségűnek mondott termékért. Hogy ez most jó, meg mi az erkölcs az egy más tészta.
    De ha már fizetni akar, akkor fizessen és higgye azt, hogy kibaszott RITKA és ezért értékes cuccost kapott.