Berta Sándor

Svájcban per indul a Google Street View ellen

A svájci szövetségi adatvédelmi biztos a helyi közigazgatási bírósághoz fordult a Google szolgáltatása miatt. Hanspeter Thür már a szolgáltatás bevezetése után kezdeményezte a svájci utcanézetek törlését a Google Street View rendszeréből.

Hanspeter Thür azt kifogásolta, hogy a multinacionális cég gyakorlatilag érdemi reagálás nélkül lesöpörte a szeptember 11-én tett javaslatcsomagját, amely az adatvédelem javítását célzó intézkedéseket tartalmazott. Svájcban augusztus közepe óta érhető el a Google Street View. A probléma ezúttal is az, hogy a megjelentetett digitális fotókon számos személy arca és autó rendszámtáblája jól felismerhető. Thür ezért fordult a Google vezetőihez és egy ajánlásban arra kérte őket, hogy változtassanak a jelenlegi gyakorlaton. A vállalat október 14-én ugyan válaszolt a megkeresésre, de elutasította a változtatások bevezetését.


A Google-t korábban már számos esetben bírálat érte, mert ugyan azt jelentették be, hogy autóikkal főleg városközpontokat fognak fotózni, ehelyett azonban számos kisebb város utcáiról is felvételeket készítettek. A gond az, hogy a külső kerületekben az eddig alkalmazott úgynevezett "archomályosítási" technikák nem elegendőek, ráadásul a nagyítási funkciónak köszönhetően ez a védelem könnyen kijátszható. Szintén kritizálták a vállalatot amiatt, hogy autóin túl magasan helyezte el a videokamerákat, így azok belátnak a kerítések mögé. Az így rögzített fotókon pedig jóval több látható annál, mintha valaki a kerítés mögül nézne be valahová. Ezáltal sérül az emberek magánszférája.

Thür a közigazgatási bírósághoz eljuttatott beadványával egy időben ismét eljutotta a javaslatcsomagját a céghez, amelynek ezúttal 30 napja van az érdemi reagálásra. Az adatvédelmi biztos többek között azt kérte a Google vezetőitől, hogy az eddiginél hatékonyabb arckép- és rendszám-eltakarási technikákat alkalmazzanak; biztosítsák a felismerhetetlenséget az iskolák vagy börtönök közelében készült képek esetében; ha nincs engedélyük, autóik ne fotózzanak lakóparkokban; helyezzék alacsonyabbra az autóikra szerelt videokamerákat; a felvételek készítése, illetve megjelentetése előtt egy-egy héttel tájékoztassák az érintett településeket a fotózásokról, illetve, hogy a jogi helyzet tisztázásáig egyáltalán ne térképezzenek fel svájci utcákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • raingun #22
    Ennyit svájcról... Nem ott lennének a bankok, nem lenne több balkánnál.
  • Ulkesh #21
    Azok pattognak akiknek vaj van a füle mögött. Pl. ki szeretné lefotóztatni magát a városban, mikor mindenki azt hiszi róla, hogy a munkahelyén van és dolgozik, vagy felismerjék egy külvárosi motel előtt egy csajjal, aki nem a felesége? :D
  • Etinger #20
    Először kicsit fogd vissza magad mert ez a stílus minimum alpári. Másodszor pedig a probléma azzal van, hogy a Google tojik jó pár szabályra, mikor mondjuk úgy NEM OTTHON VAN. Amúgy mielőtt tovább fröcsögnél, imádom a Google-t, ahogy előbb is írtam, és ez egy hasznos cucc, és én használom is, csak éppen azért a másik oldalt is érdemes megnézni, és nem elvakultan kritizálni. Na szia.
  • sathinel #19
    már kérdeztem de mégegyszer felteszem a kérdést miért is lehet és hogyan ezzel visszaélni? ja hogy 1 év múlva megnézik a képet és ha nem csináltál bűncselekményt ami miatt cinkes lenne a fotó vagy nem épp intim pillanatokban kapott le akkor mi a gond? Ennyi erővel tiltsuk be a partyképeket amiket bulikon készítenek. Sőtt semmit se lehessen lefotózni lefilmezni ha valaki véletlen látszódhat a képen. Ja és magánházak se legyenek a képen mert hát az is visszaélésekhez adhat okot.....
    Ja a fesztiválokat se lehet akkor fotózni és a híradók nagyrészét ami közúton történik a tömegben tiltsuk be mert felismerhetőek az emberek, autók, st.
    szerintem ez a korlátotság nem az ha felteszik a kérdést miért és hogy lehet ezzel visszaélni? Tipikusan pár paranoid emberkét állít maga mögé valami politikus és azért van a cirkusz. Hanspeter Thür google keresés és meg is van miért van ez a cirkusz.
  • chuky123 #18
    Vannak bizonyos személyiségi jogok is. Itt is és svácban is. Amit tiszteletben kell tartani. Azért kell a rendszámokat kitakarni hogy ne legyen felismerhető aki ezt nem érti meg az a korlátolt. pl egy balesetnél is ki vannak takarva az arcok.
  • sathinel #17
    Ez mekkora baromság. Ha nem kompromitáló helyzetben van lefotózva valaki akkor miért zavar ez bárkit is? hogy lehet ezzel visszaélni? Mert semmi sem jut eszembe mit lehet ezekkel a fotókkal kezdeni. Ez kb olyan mint a kamerák. Itt angliában pl mindenhol cctv működik és még a forgalmat is folyamatosan filmezik. De mindez akkora adatmennyiség, hogy ezekhez akkor nyúlnak hozzá csak ha valami bűncselekmény történt. Minél több adat van annál nehezebb visszaélni vele. De a google streetwiev hogy lehet gázos? Milyen módon sértheti ez az embereket? Ennyi erővel a politikai, és más rendezvények fotózását is be kell tiltani, mert ott is sok emberről készül fotó, és ez aggályos lehet. Sőtt csak a természetet fotózhatod úgy hogy senki tulajdona, és teste nem látható rajta.
  • mad mind #16
    1 méter? Dehogyis 2 méter és szögesdrót. Bár az se tartotta vissza a buckalakókat.
  • kasika #15
    mindettől függetlenül megpróbálhatnál kultúr ember módjára kommunikálni.
  • quentit #14


    Itt látszik amiről beszéltem: bár a szoftver a környező képekből megpróbálja rekonstruálni a kocsi alatt és mellett lévő részt, de így is látszik hogy melyik a kitakart rész. Ha lejjebb vinnék a kamerát, elveszne az összes környező cucc, ilyeneket ne javasoljon ez a csimpánz.
  • quentit #13
    >Imádom a Google-t meg minden, de ezúttal a svájciaknak adok igazat.

    Azért mert egy őskövület vagy. Kérésre a google eltávolítja a képeket + ez egy hasznos szolgáltatás te viszont haszontalan vagy. Tudom ósdi duma de mássz vissza a fára! Magyarországon is ilyen majmok miatt állították le a projektet mint ez a Hanspeter Thür.

    OK, egyeztetésekre szükség lehet, de ne olyanokat mondjanak ami tönkre teszi az egészet: már így is sokat takar az autó, ha lejjebb helyeznék a kamerát, akkor mindent kitakarna körülötte. Kompromisszum mentesebb javaslatokat, értelmes dolgokat kellene ajánlani.