MTI

Blogot indított az orosz miniszterelnök

Dmitrij Medvegyev orosz elnök internetes naplót indított a LiveJournal.com honlapon, s a blog az iránta érdelődő közösség létszámát tekintve már hivatalos indulása előtt, a kedden kezdődött teszt során a második helyre került a LiveJournal népszerűségi listáján.

Akik rendszeresen nyomon követték az elnök blog.kremlin.ru oldalát, azok úgy látják, hogy a LiveJournalba egyelőre az ott szereplő bejegyzések kerültek át, de az újítás igen aktuálisnak tűnik az olvasó számára. A korábbi hivatalos tájékoztatás szerint is abból kerülnek át a LiveJournalba részletek, ami az elnöki honlapon is olvasható. Az első bejegyzés azt részletezi, milyen feladatai vannak az államnak az internettel kapcsolatban, mint például a minél szélesebb körű hozzáférés biztosítása.

Az államfő elődjétől, a televíziót előnyben részesítő Vlagyimir Putyintól eltérően már máskor is kimutatta érdeklődését az internet iránt, sőt el is mondta többször, hogy igen gyakran használja a hálót. Előbb blogot indított a Kreml honlapján, amelyet később önálló internetcímen helyeztek el és interaktívvá tették.


Az internethívek véleménye megoszlik az ötlet körül: egyesek örülnek, hogy az elnök elismeri a világháló jelentőségét, mások bírálják azért, mert szerintük az elnök valójában nem blogot ír, hanem közösséget alapított a rendkívül népszerű honlapon, s aggódnak, hogy az oda írt állásfoglalások ugyanolyan szigorú válogatáson esnek át, mint a Kreml honlapján. Tény, hogy a LiveJournalba érkező bejegyzéseket ugyanazok moderálják, akik a Kreml honlapján is dolgoznak.

A moderátorok elsősorban a személyes kéréseket, a trágár szavakat tartalmazó, a latin betűkkel vagy rossz helyesírással írt, valamint a témához nem kapcsolódó bejegyzéseket szűrik ki. Szakértők a kezdeményezésben annak jelét látják, hogy Medvegyev ezzel is erősíteni akarja korszerű politikusi arculatát. Hozzáteszik, hogy az elnöknek - vagy a moderátoroknak - meg kell találniuk a megfelelő hangnemet. Ugyancsak a Kreml forrásaiból származó értesülés szerint Medvegyev néha olvasgatja a hivatalos honlapra érkező bejegyzéseket is, és amennyire ideje engedi, olvasni fogja a LiveJournalba érkezőket is.

Mindenesetre nem Medvegyev a világ első vezető politikusa, aki az interneten is keresi választói kegyeit: Barack Obama új amerikai elnök már a választási kampányban is használta a világhálót, s jelenleg a Twitter minibloghonlapon és a Facebookon olvashatók bejegyzései. Volt internetnaplója elődjének, George Bushnak, vezet blogot Angela Merkel német kancellár, David Miliband brit külügyminiszter és többek között Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #2
    Medvegyev az elnök, Putyin a miniszterelnök ;)
  • ssdb #1
    :) Elérte Ruszkikat is a web2