SG.hu·

Készen áll a Hubble küldetés mentőhajója

Elfoglalta floridai kilövőállását az Endeavour űrsikló, készen állva egy példa nélküli mentőküldetésre, amire a NASA reményei szerint soha nem kell majd elindulnia.

Az Endeavour a május 12-én induló Atlantis legénységét segítheti ki, amennyiben bármilyen probléma adódik a Hubble űrtávcső javítására irányuló kockázatoktól koránt sem mentes repülés során. "Ez az első alkalom, hogy egy mentőküldetést készenlétbe állítottunk" - nyilatkozott Allard Beutel, a NASA szóvivője a SPACE.com-nak a floridai űrkikötőből. A NASA űrsiklóinak 28 évre visszatekintő történelme során eddig összesen 18 alkalommal állt két űrsikló egyidejűleg a kilövőállásokon. Valójában az Endeavour is megtette már egyszer ugyanezt az utat a kilövőállásig, hiszen tavaly szeptemberben is készen állt a szervízküldetés mentőhajójaként, azonban akkor az űrtávcső egy váratlan meghibásodása miatt az Atlantis indítását elhalasztották, hogy fel tudjanak készülni az új probléma orvosolására.


Ritka látvány két űrsikló együtt a kilövőállásokon. Elől az Atlantis, háttérben az Endeavour

Az űrügynökség nagyon csekélynek tartja egy mentőküldetés bevetésének a valószínűségét, azonban szükségesnek tartják az elővigyázatosságot, mivel a Nemzetközi Űrállomásra történő repülésekkel szemben a Hubble küldetésnél nincs hova menekülnie a legénységnek, ha valami történik az űrsiklóval.

Az Atlantis a veterán NASA asztronauta, Scott Altman parancsnoksága alatt a Kennedy Űrközpont 39A kilövő állásáról indul május 12-én, míg az Endeavour a 39B-n várakozik. A sokat halogatott szervízküldetés a NASA utolsó űrsikló repülése lesz a Hubble-hez. Összesen öt tervezett űrsétát foglal magába, melyek célja a tönkrement alkatrészek cseréje és javítása, valamint új műszerek beszerelése, amivel legalább 2014-ig tolják ki az űrtávcső élettartamát.

Mivel a Hubble magasabb pályán kering és más a pályahajlása is, mint a Nemzetközi Űrállomásé, az Atlantis nem tudná elérni az ISS-t, ha valamilyen kritikus meghibásodás következne be, vagy hőpajzsa súlyos sérülést szenvedne. A szervízküldetésnél jóval magasabb az űrszemét vagy a mikrometeorit becsapódás kockázata is, bár a NASA elismerte, hogy a mentőhajó kijelölésekor túlbecsülték a veszélyt. Az Endeavour júniusban mindenképp elhagyja a Földet egy újabb űrállomás építési küldetés teljesítésére, egy kisebb legénységgel azonban viszonylag hamar elstartolhat, amennyiben vészhelyzet alakulna ki.

"Az időkereten belül elő tudjuk készíteni az Endeavourt négy űrhajóssal a kilövésre" - mondta Beutel, hozzátéve, hogy az Atlantis legénységének több űrsétára lesz szüksége, hogy elhagyják űrhajójukat és visszatérjenek az Endeavour fedélzetén. "Ezután az Atlantist biztonságosan beleirányíthatjuk a Csendes-óceánba." Ha a Hubble küldetés rendben lezajlik, az Endeavourt május végén egyszerűen áthelyezik a szomszédos kilövőállásra a június 13-i tervezett kilövéséhez. A NASA tervei szerint a még hátralevő űrsikló repüléseket a 39A állásról indítaná, míg a 39B-t az új Ares I rakétának és az Orion kapszuláknak tartanák fenn.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cipike2009. 05. 01.. 19:33||#23
kíváncsi lennék, hogy te a "lágy visszatérés" alatt mire gondoltál... ugyanis ha jól tudom, akkor a shuttle manõverezõ és repülõképessége eléggé korlátozott, nemhiába nevezik a rossz nyelvek repülõ téglának... ( a buran az más témakör, az ha jól tudom, a visszatérés során normál repülõgépként - volt - manõverezhetõ )
© NEXUS62009. 04. 25.. 13:37||#22
Akkor már nincs sok idõnk mert itt van Hamargeddon!;D

Bár kicsit megnyugodtam, mert nincs Brúsz Willisz nevû a személyzet tagjai között.
© Pares2009. 04. 25.. 12:24||#21
Tiszta Armageddonos ez a kép. LOL
© Sanyix2009. 04. 24.. 12:52||#20
A fõ probléma az, hogy nincs mihez kötni, ugyanis nem az ûrállomáshoz megy, hanem a hubble-hez. De ha ott lenne az ûrállomásnál, akkor is fékezné a légkör, az ûrállomásnak meg +80 tonna tömeget kéne folyamatosan pályán tartani. Aztán meg 80 tonnát nem lehet csak úgy kikötni 😊 a dokkolóhelyekre meg szükség van. Max annyi haszna lehetne, hogy van egy robotkar, + a kabin plusz helynek. Tehát kb semmi.
© Lifeman2009. 04. 24.. 12:45||#19
Tudom, hogy hülye ötlet, de ha a biztonságos visszatérést gátló problémája akadna, akkor már nem lehetne ott hagyni ahol van? Odakötnék az ûrállomáshoz, aztán jó lenne mûholdakat szerelgetni, meg ilyesmikre. Attól, hogy a földre nem térhet vissza, elég sok, késõbb is használható cucc van benne. Én nem hiszem hogy a legjobb ha elhamvasztják.
Na jó, persze én annyit sem értek az ûrtechnikához, mint a hangya a génsebészethez.
© Sanyix2009. 04. 24.. 12:32||#18
Látom nem jött le a lényeg 😊
© Sanyix2009. 04. 24.. 12:32||#17
Nem lehetetlen. A fennálló veszélynél is az ócánba vezetnék, holott lehet hogy mégis le tudna szállni. Egyáltalán nem más a fékezõmanõver mint egy kifutópályás leszállásnál. Ugyanis nem tud egy ûrsikló akkorát fékezni, hogy ne kelljen a normális esetben használt fékezõ manõvereket használni, mivel túl gyorsan repül, és szárnyai vannak 😊 Ha elégetik az összes üzemanyagot fékezésre, még akkor is olyan sebességgel repül, hogy ha nincs meg a szokásos bal/jobb bedöntés, úgy lepattan a légkörrõl a sikló 80 km magasság környékén, hogy öröm nézni.
Teljesen ugyanaz lenne kifutópályára leszállni, max annyi különbséggel, hogy ha ócánba akarják vezetni, akkor amikor az utolsó szakaszban át kéne venni a légkörbe lépõ autopilótától a vezérlést (ez a kifutópálya fölött, ~26 km magasan, olyan mach 1 körül szokott történni, tehát akkor amikor csak ereszkedés és leszállás van hátra, pont úgy mint egy normál repülõnél), belevezetik a vízbe, és nem leszállnak.
© Molnibalage2009. 04. 24.. 12:29||#16
Összetákolt? Meg kicsit be vagy rúgva. Tákolmánynak minõsíteni azt ami egyedi csempékbõl áll össze elég durva lenézést és tudatlanságot jelez részedrõl.
© Thrawn2009. 04. 24.. 11:43||#15
Arról volt szó, hogy ha sérül, akkor bele az óceánba, nyilván, mert nem biztonságos - vagy a sérülés jellegétõl függõen - lehetetlen a visszatérés. Ezért az óceánba irányítás.
Egyébként más az óceánba küldeni távirányítással - csak a megfelelõ ponton kell végrehajtani a fékezõmanõvert aztán minden megy magától - és más dolog kifutópályára leszállni.
© Sanyix2009. 04. 24.. 11:08||#14
De képes rá a shuttle, jópár éve. Így menne az óceánba irányítás is.