Szekeres Viktor
Az igenember - Jim Carrey mindenre igent mond
Jim Carrey kemény nulla dollárért vállalta be annak a filmnek elkészítését, melyben annyi a meztelen ember, amennyit ritkán látni vásznon.
Egy mondat. Pár szó - ennyi a siker kulcsa Hollywoodban. Ha egy filmet el lehet magyarázni pár szóban, akkor az általában sikert eredményezhet. Bugyutának, a nézőt lenéző érvelésnek tűnhet a fenti, de nem kitaláció, többek között ennek tudható be a folytatások vagy a feldolgozások, egyéb adaptációk sikere is, hiszen azok többségében már a címmel eladják magukat (Shrek 4, Pókember), az ember tudja, hogy mire számíthat, nem kell utánaolvasnia. (E filozófia alapján sokszor egy színész neve is eladja a filmet - ennél tömörebben nem is lehet kommunikálni egy terméket.)
Mint ahogy az egypoénos filmek esetében is könnyű a döntés, hiszen elég csak abba belegondolnunk, hogy 2008 egyik legsikeresebb eredeti (értsd: nem feldolgozás és nem adaptáció) filmje a Hancock volt, melyben "Will Smith egy tróger szuperhőst alakít" - ha ennyit meghall egy hollywoodi stúdiófő, akkor nem is érdeklik a részletek, azonnal kéri a filmet. Az igenembert is egyetlen poén adta el a marketing során: a "Jim Carrey mindenre igent mond" premissza eleve mosolyra ingerli az embert, s a potenciális néző elkezdi magában kitalálni azokat a szituációkat, melyek előfordulhatnak a filmben.
Bár Az igenember felütése hasonlíthat a "Jim Carrey mindig igazat mond"-ra, de azonnal le is lohasztanám a Hanta Boy rajongóinak lelkesedését azzal, hogy cikkünk tárgya nem az, aminek első blikkre látszik. A brit humorista könyve, valós története alapján készült film inkább romantikus jellegű, mint slapstick humorral, grimaszokkal operáló alkotás, bár a tipikus Jim Carrey-filmre készülőket is megpróbálják kielégíteni meztelen fenékkel, orális szexszel, pofavágásokkal és hasraesésekkel.
A történetet az imént felvázoltuk, de akkor fussunk neki még egyszer: Jim Carrey mindenre igazat mond. Rendben, bővítsük ki, miszerint a Carrey által alakított Carl, aki a szakítását évek óta sem tudja kiheverni, barátait is hanyagolja, csak szenved monoton munkájában és minden szórakozása az esti videózás (legfrissebb áldozata a Fűrész). Ebbe a status quóba csöppen bele egy régi barát, aki meginvitálja hősünket egy konferenciára, mely segítséget nyújt Carlnak, hogy megváltoztassa életfelfogását, s ehhez elég minden adódó lehetőségre igent mondania.
Szerencsére nem térítő filmről van szó, megússzuk a nagy tanulságokat, s éppen ezért is lesz Az igenemberből afféle aprócska, a háttérben megbúvó film, melyre keresve sem találnánk jobb jelzőt, mint a "kellemes"-nél. Az ember ugyanis jól elvan vele, ha nem vár nagy röhögéseket, ha nem egy tipikus Jim Carrey-komédiára készül a történet alapján. Nem kell mást tennünk, minta besüppedni a moziterem ülésébe és figyelni a történetet félmosollyal szánk szegletébe.
S ez pedig egy kellemes érzés, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy semmi különösebb világmegváltásnak nem vagyunk tanúi, és talán másodjára meg sem nézzük a filmet. Mindez nyilvánvalóan a két főszereplőnek is köszönhető, akik közül remélhetőleg Zooey Deschanel megragad végre a nagy mozifilmekben. (Érdekes módon még akkor is a két főszereplőt, s a köztük lévő kölcsönhatást "tesszük felelőssé" a film hangulatáért, ha kettejük kapcsolata - talán a korkülönbség miatt is - meglehetősen hiteltennek hat a vásznon.)
Azonban sajnos Az igenembert is utoléri a romantikus komédiák rákfenéje, a tipikus hollywoodi recept. Pedig isten a tanúnk rá, hogy ezúttal szurkoltunk, hogy a 70. perc környékén ne jöjjön a pesszimista végkicsengést elővetítő csavar, a konfliktus, mely feloldását általában a film utolsó 10-15 percében szokták meglépni a sablon alapján dolgozó írók. Szurkoltunk, mert szerettük volna továbbra is kellemes érzettel eltöltve nézni a filmet, de a meglehetősen gyengén felépített konfliktus (aminek tényleg teljesen véletlenszerű a forrása, eléggé kilóg a filmből) némi fészkelődésre készteti a nézőt, pedig tudja, hogy mindössze klasszikus késleltetésről van szó.
Ettől eltekintve még a kellemes (nem véletlen a szó túlreprezentáltsága) utóíz megmarad a nézőben: Az igenember, nem több, mint egy hangulatos, romantikus történet(ecske), mely olykor mosolyra vagy nevetésre ingerli az embert. Műfajában helyt is áll - kérdés, hogy mennyire inspirálja a közönséget "igen"-ezésre. (A másik nagy kérdés, hogy Jim Carrey pénzénél lesz-e, hiszen nulla dolláros fizetésének feltétele az volt, hogy a film marketing és produkciós költségein felül befolyó bevételének 36,2%-t zsebre vághassa.) (Még egy zárójel, hogy végképp ne legyen semmilyen kinézete a kritikának: ismételten jeleznénk, hogy Az igenember a Jim Carrey-filmek zömével ellentétben nem szinkronnal, mindössze felirattal került itthon bemutatásra, azt mindenki eldönti, hogy ez jó hír vagy sem.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Egy mondat. Pár szó - ennyi a siker kulcsa Hollywoodban. Ha egy filmet el lehet magyarázni pár szóban, akkor az általában sikert eredményezhet. Bugyutának, a nézőt lenéző érvelésnek tűnhet a fenti, de nem kitaláció, többek között ennek tudható be a folytatások vagy a feldolgozások, egyéb adaptációk sikere is, hiszen azok többségében már a címmel eladják magukat (Shrek 4, Pókember), az ember tudja, hogy mire számíthat, nem kell utánaolvasnia. (E filozófia alapján sokszor egy színész neve is eladja a filmet - ennél tömörebben nem is lehet kommunikálni egy terméket.)
Mint ahogy az egypoénos filmek esetében is könnyű a döntés, hiszen elég csak abba belegondolnunk, hogy 2008 egyik legsikeresebb eredeti (értsd: nem feldolgozás és nem adaptáció) filmje a Hancock volt, melyben "Will Smith egy tróger szuperhőst alakít" - ha ennyit meghall egy hollywoodi stúdiófő, akkor nem is érdeklik a részletek, azonnal kéri a filmet. Az igenembert is egyetlen poén adta el a marketing során: a "Jim Carrey mindenre igent mond" premissza eleve mosolyra ingerli az embert, s a potenciális néző elkezdi magában kitalálni azokat a szituációkat, melyek előfordulhatnak a filmben.
Bár Az igenember felütése hasonlíthat a "Jim Carrey mindig igazat mond"-ra, de azonnal le is lohasztanám a Hanta Boy rajongóinak lelkesedését azzal, hogy cikkünk tárgya nem az, aminek első blikkre látszik. A brit humorista könyve, valós története alapján készült film inkább romantikus jellegű, mint slapstick humorral, grimaszokkal operáló alkotás, bár a tipikus Jim Carrey-filmre készülőket is megpróbálják kielégíteni meztelen fenékkel, orális szexszel, pofavágásokkal és hasraesésekkel.
A történetet az imént felvázoltuk, de akkor fussunk neki még egyszer: Jim Carrey mindenre igazat mond. Rendben, bővítsük ki, miszerint a Carrey által alakított Carl, aki a szakítását évek óta sem tudja kiheverni, barátait is hanyagolja, csak szenved monoton munkájában és minden szórakozása az esti videózás (legfrissebb áldozata a Fűrész). Ebbe a status quóba csöppen bele egy régi barát, aki meginvitálja hősünket egy konferenciára, mely segítséget nyújt Carlnak, hogy megváltoztassa életfelfogását, s ehhez elég minden adódó lehetőségre igent mondania.
Szerencsére nem térítő filmről van szó, megússzuk a nagy tanulságokat, s éppen ezért is lesz Az igenemberből afféle aprócska, a háttérben megbúvó film, melyre keresve sem találnánk jobb jelzőt, mint a "kellemes"-nél. Az ember ugyanis jól elvan vele, ha nem vár nagy röhögéseket, ha nem egy tipikus Jim Carrey-komédiára készül a történet alapján. Nem kell mást tennünk, minta besüppedni a moziterem ülésébe és figyelni a történetet félmosollyal szánk szegletébe.
S ez pedig egy kellemes érzés, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy semmi különösebb világmegváltásnak nem vagyunk tanúi, és talán másodjára meg sem nézzük a filmet. Mindez nyilvánvalóan a két főszereplőnek is köszönhető, akik közül remélhetőleg Zooey Deschanel megragad végre a nagy mozifilmekben. (Érdekes módon még akkor is a két főszereplőt, s a köztük lévő kölcsönhatást "tesszük felelőssé" a film hangulatáért, ha kettejük kapcsolata - talán a korkülönbség miatt is - meglehetősen hiteltennek hat a vásznon.)
Azonban sajnos Az igenembert is utoléri a romantikus komédiák rákfenéje, a tipikus hollywoodi recept. Pedig isten a tanúnk rá, hogy ezúttal szurkoltunk, hogy a 70. perc környékén ne jöjjön a pesszimista végkicsengést elővetítő csavar, a konfliktus, mely feloldását általában a film utolsó 10-15 percében szokták meglépni a sablon alapján dolgozó írók. Szurkoltunk, mert szerettük volna továbbra is kellemes érzettel eltöltve nézni a filmet, de a meglehetősen gyengén felépített konfliktus (aminek tényleg teljesen véletlenszerű a forrása, eléggé kilóg a filmből) némi fészkelődésre készteti a nézőt, pedig tudja, hogy mindössze klasszikus késleltetésről van szó.
Ettől eltekintve még a kellemes (nem véletlen a szó túlreprezentáltsága) utóíz megmarad a nézőben: Az igenember, nem több, mint egy hangulatos, romantikus történet(ecske), mely olykor mosolyra vagy nevetésre ingerli az embert. Műfajában helyt is áll - kérdés, hogy mennyire inspirálja a közönséget "igen"-ezésre. (A másik nagy kérdés, hogy Jim Carrey pénzénél lesz-e, hiszen nulla dolláros fizetésének feltétele az volt, hogy a film marketing és produkciós költségein felül befolyó bevételének 36,2%-t zsebre vághassa.) (Még egy zárójel, hogy végképp ne legyen semmilyen kinézete a kritikának: ismételten jeleznénk, hogy Az igenember a Jim Carrey-filmek zömével ellentétben nem szinkronnal, mindössze felirattal került itthon bemutatásra, azt mindenki eldönti, hogy ez jó hír vagy sem.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Az igenember (Yes Man) Rendező: Peyton Reed Író: Danny Wallace Forgatókönyvíró: Nicholas Stoller, Jarrad Paul, Andrew Mogel Operatőr: Robert D. Yeoman Producer: Jim Carrey, David Heyman, Richard D. Zanuck Jim Carrey (Carl Allen) Zooey Deschanel (Renee Allison) Terence Stamp (Terrence Bundley) Fionnula Flanagan (Tillie) Jarrad Paul (Reggie) |
