Gyurkity Péter

Intel: jól teljesít a Core utódja

A bírósági perek nincsenek hatással az Intel által diktált iramra: a processzorgyártó soron következő fejlesztése megmutatja mit is tudnak kihozni a 45 nanométeres gyártástechnológiából - az első teszt fényesre sikerült.

A Nehalem kódnéven készülő új processzorcsalád a vállalat által korábban meghirdetett feszített ütemterv szerves részeként érkezik az év végén, leváltva a most még sikert sikerre halmozó Core generációt. A gyártástechnológia marad, a csíkszélesség továbbra is 45 nanométer, ám ezúttal egy újabb mikroarchitektúra hivatott a földbe döngölni az AMD-t, az első teszt szerint tovább javuló mutatókkal.


Az útiterv első része (sikerrel) teljesítve

Az első részletes vizsgálatot az AnandTech munkatársai követték el a napokban és meglehetősen pozitív véleménnyel álltak fel az számítógép mellől. Kiderült ugyanis, hogy a még félkész állapotban lévő, a véglegesnél rosszabb eredményeket felmutató fejlesztés alacsonyabb órajelen is jobban teljesít a legerősebb Core chipnél, miközben a fogyasztás még elfogadható szinten növekszik. A végeredmény mindenképpen elismerésre méltó, különös tekintettel arra, hogy az utolsó fázisban még tovább nőhet a különbség.


Az LGA-1366 és LGA-775 foglalatok

A teszt során a 2,66 GHz-en futó Nehalem négymagos chipet eresztették össze a szintén négymagos, azonos órajelen munkálkodó Core 2 Quad Q9450 processzorral. Előbbi végre integrált memóriavezérlővel (DDR3) érkezik, így hagyományos FSB-je már nincs, emellett visszatért a régóta hanyagolt HyperThreading is, aminek eredményeként a Vista nyolcmagosnak látta a fejlesztést. A számos technikai változtatás és újszerű megoldás révén az újonc általában véve 10-30 százalékos előnnyel zárt, miközben a fogyasztás 10 százalékkal emelkedett az elődhöz képest. A méret szintén megnőtt, hiszen az új LGA-1366 eleve nagyobb a most használt LGA-775 tokozásnál. Előfordulhat, hogy az olcsóbb változatok egy kisebb tokban (LGA-1160) futnak majd, ám ezzel kapcsolatban még nincs hivatalos információ.

A chip ráadásul a 3,2 GHz-es Penrynt is kenterbe veri, a végső vélemény szerint tehát ismét sikerült valami egetrengetően újjal előállniuk, ami igencsak nehéz feladat elé állítja majd az AMD-t. A megjelenés az év végén esedékes, remélhetőleg addigra a rivális is előrukkol valamivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akuma #89
    A foglalatváltás a szükséges rossz. 775 lábon csoda, hogy eddíg elhúzták, amikor az AMD még 939 lábon is arányaiban véve gyenge volt. A sírás helyett örülhettek, hogy nem kellett félévente alaplapot cserélni, ha az ember új processzorra vágyott... A 775-ös foglalat már legalább 3 éves, őszintén megmondva sose gondoltam volna, hogy eddíg fogja húzni... Már rég a temetőben lenne a helye.

    Másfelől meg csinálhatnának mondjuk 2000 lábú foglalatot, az valószínüleg egy 5-10 évig szintén kibírná, ha a 775-öst veszem alapul. Persze ehez már nagyon komoly gyártástechnológia kéne.
  • A1274815 #88
    De van Server 2008 ami néhány plussz progit és néhány kliens OS extrát leszámítva, meg persze beállításokat egy Vista SP1.
  • PíszLávJuniti #87
    "Vista kompatibilis"
    A farok csóválja a kutyát?
    Szerver szegmensben sehol sincs a vista, ott ahol elsősorba a proci való.
  • arty #86
    Semmit nem érnél vele, nem is erről volt szó, csak a lehetőségről :) A Core2 (hacsak nem also kategoriában gondolkozol) jobb választás jelenleg - a tunning lehetősége miatt és mert (sajnos) nem várhato h jön egy uj, gyorsabb Phenom revizio.

    A 2006os lapodban amugy ugyis csak egy C2Q6X00 menne az fsb1066 miatt, azzt pedig nemhinném h veszel (lassucska már a mostaniakhoz képest is és egy kazán).
    Tehát nálad is bejön h a proc csere-bere pusztán elméleti lehetőség... :P

    (nekem egyelőre gyakorlati: A64 3500+@X2 4200+@X2 4100+ és ha filléres ára lesz, talán egy X3 is beugrik még, hiszen a 'legjobb' revizio is elmegy a lapomban majd - kivéve ha ddr3-ig halasztom a fejlesztést :D )
  • GABOR16 #85
    jaaa.. az eredeti feszültség 800Mhz-en 0.9V... az AMD mostanság erősen több feszültséget ad már a prociainak mint amit a gyártástechnológiája követel.. pedig tudna csinálni jobb fogyasztású darabokat is kihasználva ezt a tulajdonságot :) de valószínűleg a maximális kihozatal miatt csinálja ezt a megoldást, és csak pár kiválasztott indul alacsonyabb fogyasztású darabként (de azokban is lenne még tartalék.. többnyire nem is kevés)...
  • GABOR16 #84
    Én is találtam egy underlockhoz alkalmas programot "RightMark CPU Clock Utility"-t
    Abban az én AMD-met (TK-55.. egy 1.8Ghz-es kétmagos proci 31W maximális TDP-vel) 800Mhz-es minimális órajelen 0.65V-al stabilan tudtam működtetni.. csak kerekedett a szemem :) ez akkumulátoros üzemben mérve kb. 20-25percet hoz :) (2 óra 10-15 perc eredetileg, de így megy 2 óra 40 percet is akár :) ... a laptop egy Acer TM5520G.. nem egy nagy szám, de nekem megfelel... bár a kijelző nem a legjobb..)
  • Benedekco #83
    azért egy idő után úgyis rákényszerítenek majd valahogy, hogy vegyél valami újjabbat... pl egy új oprendszerrel vagy kitudja mik lesznek majd 10 év múlva... sajna mindíg van valami új baromság ami miatt nem lesz jó a régi :( Én pl szívesen vennék használnék még most is W98-at, egy régi géppel, de ez már nem valami biztonságos és sok új progival baj van...
    más: szívesen használnék egy olyan procit aminek a fogysztűsa 5W körül van idle-ben és nem tud többet mint egy Via vagy Intel Atom, de ha meg kell a lóerő akkor felugrik akár 60W-ra is aztán nyomatja úgy mint egy mai erős proc (direkt nem írok AMD-t vagy Intelt, mert akkor kapnék a fejemre :) ) valami olyan amit ha akar az ember akkor részletesen be paraméterezhetne és kihegyezhetne magának attól függően, hogy milyen területeken dolgozik/hobbizik
  • M0RN1NGST4R #82
    a Gates-állandónak köszönhetően a windowsok betöltési ideje követi a technológia fejlődésének ütemét, igy arra ne számits, hogy 3 másodperc alatt tölt majd be az aktuális win.
  • Sippie #81
    szvsz, ha csak nem találják fel a gondolattal vezérelt játékokat, programokat, baromira fölösleges lesz 32 magos processzort venni 10 év múlva.
  • Sippie #80
    és ennek ki az okozója? Ti vagytok akik minden félévente kijövő új dologra ráveritek a brét! a jelenlegi gépekkel is már futtathatóak jól működő szerverek, olyan grafikájú játékok amik élethűek, és egy mai átlagos családnak bőven elég (talán még sok is) a mostani technika. Felmennek az árak? Oda ne rohanjak, senki nem kötelez, hogy új gépet vegyél minden évben. Ha majd a magas árak miatt abbahagyják a vásárlását, talán feltűnik az Intelnek, hogy hoppá baj van, nem jön a lé.