Napi Online

Túl drága lett a prágai Barrandov filmstúdió

Veszített mára vonzerejéből a prágai Barrandov filmstúdió, ahol pedig korábban egymásnak adták a kilincset az amerikai filmproducerek: a magas árak, illetve az erős cseh korona mellett ebben közrejátszott az adókedvezmények, pénzvisszatérítések elmaradása is.

Mindezek miatt csak 2007 második felében két olyan nagy költségvetésű produkciótól esett el Prága, mint a Narnia III. (200 millió dolláros büdzsé) és a Pompeii (130 millió dollár). "Az utóbbi időben 6-8 milliárd korona (60-80 milliárd forint) adóbevételtől esett el az állam, mivel a stábok elfordultak Prágától" - nyilatkozta Vladimír Kuba, a Barrandov Studios igazgatója. Az utolsó igazi fogás a legfrissebb Bond-film, a Casino Royal volt, jóllehet most éppen horogra akadt egy nagy film: június végéig Prágában forgatja a G. I. Joe-akciófilmet Stephen Sommers (a Múmia-sorozat alkotója), előtte viszont idén csupán egyetlen kisebb nyugati stáb dolgozott Prágában.

"Ami a feltételeket illeti, az amerikaiak régiónkon belül még mindig nálunk találják a legjobbakat, ám végül Magyarországra, Romániába vagy Litvániába mennek, ahol az elköltött pénz egy részét visszakapják" - nyilatkozta Veronika Finková, az Etic Films produkciós cég képviselője. Öt hollywoodi producerből négy azt mondta, szívesen menne Csehországba - idézte fel Finková -, ám a környező országok olcsóbbak. "Korábban nálunk évente öt nagy költségvetésű hollywoodi produkció készült, napjainkban pedig kettő, esetleg három."

A Mladá Fronta Dnes szerint a cseh földön forgató külföldi filmkészítők évente 6-7 milliárd koronát költenek, további egymilliárdos forgalmat jelentenek a reklámkészítők és a cseh filmesek. "Egyre erősebb a konkurencia, míg nálunk egy statiszta napi ezer koronába kerül, addig Litvániában vagy Romániában csak alig háromszázba. A szállásért és étkezésért ott csak annyit kell fizetni, amennyit nálunk a kilencvenes évek elején" - nyilatkozta Filip Hering cseh producer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koschwarz #1
    ez nekünk csak jó. egyelőre mi vagyunk annyira olcsók, hogy jöjjenek hozzánk is.