Berta Sándor

Helpedia - segítségnyújtás nem csak virtuálisan

Németországban a Húsvét közeledtével új közhasznú honlapot indítottak, amelynek mottója igencsak kifejező: Egyszerűen segítünk!

A Helpedia az első ilyen jellegű Web 2.0-s platform az európai uniós államban és lehetővé teszi a segélyszervezetek számára, hogy megjelenjenek az interneten, tájékoztassák az embereket a feladataikról és sikereikről, valamint segít abban, hogy az egyes felhasználók felfigyelhessenek ezekre a kezdeményezésekre és némi összefogással akár maguk is segélyprogramokat indíthassanak.

"Meg szeretnénk mutatni az embereknek Németországban, hogy sokkal egyszerűbben is segíthetnek a rászorulókon, mint ahogy ezt eddig gondolták. Saját tapasztalataimból tudom, hogy gyakran az információhiány rettent el sok segíteni akaró személyt ezeknek a programoknak a támogatásától vagy a részvételtől. Az oldal jelenleg a saját pénzemből, illetve a rokonaim és barátaim adományaiból működik. Azonban elképzelhetőnek tartom, hogy később olyan cégek is támogatni fogják, amelyek egyetértenek a céljainkkal. Ezenkívül tervezzük azt is, hogy más országokban, például Ausztriában is megjelenünk" - jelentette ki a 28 éves Sebastian Schwiecker, a Helpedia alapítója.

A fiatalember már gyermekkorában tudta, hogy segíteni szeretne a világon. Sikeres vizsgái után járt többek között Bangladesben, Kínában és Bosznia-Hercegovinában, mindig a segítés vonzotta, de eközben a saját ideáljait, elképzeléseit követte. A Helpedia alapját a látogatók által elkészített és folyamatosan bővített, illetve frissített segélyszervezeti és segélyprogram-adatbázis szolgáltatja. A különböző csoportok kapcsolatba léphetnek egymással, tanácsokat adhatnak egymásnak, bárki megtudhatja, hogy miként lehet valamelyik segélyszervezet munkatársa.

Ezenkívül van egy naptár, amelyben minden eseményt feltüntetnek, legyen szó adományozásokról, segélyosztásokról vagy gyűjtésekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek2 #1