Berta Sándor

Ribbit - kommunikáció minden csatornán

Napjainkban számos módon elérhetjük ismerőseinket: vezetékes és mobiltelefonon, Skype-on, SMS-ben, azonnali üzenetküldő szolgáltatásokon keresztül. Gyakran nem kis problémát jelent, ha egyszerre kapunk üzeneteket.

Crick Waters mindig könnyen elérhető. A Ribbit cég stratégiai és üzletfejlesztési alelnöke ezt egy új Smart Switch nevű technológiának köszönheti, amely a beérkező üzeneteket mindig minden készülékre egyszerre továbbítja. Vagyis Watersnek elég csak a közelében lévő készüléket felvennie, ezzel pedig időt takaríthat meg. A Smart Switch érzékeli a bejelentkezését és amint felvette az egyik telefont, legyen szó mobilról, vezetékes vagy VoIP-készülékről, az összes többi eszköz elhallgat.

A szakember tervei szerint az új megoldás akár már az idén tavasszal megjelenhet a távközlési piacon. Minden érdeklődő egy rugalmas telefonszámot kap, amely minden készülékkel egyaránt használható. Ted Griggs, a Ribbit vezetője szerint a megoldás előnye, hogy a felhasználó maga döntheti el, hol legyen elérhető és így senki nem kési le egyetlen hívását sem. A telefonos funkciók, mint például az üzenetek meghallgatása vagy az átirányítás - bár utóbbira a Smart Switch miatt már nem sok szükség lehet - szintén minden felületen elérhetők, így a beérkezett hangposta-üzenetek akár a weben is lekérdezhetők.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Ribbit egyaránt támogatja a vezetékes és a mobil szabványokat, valamint több VoIP-protokollt, így például a Skype-ot és a Google Talkot is. A rendszer természetesen alkalmas segélyhívások bonyolítására és integrálták az Adobe Flash-lejátszóját, amelynek segítségével a hívások akár a böngészőben is bonyolíthatók. "Nem mi vagyunk az elsők, akik a PC-n keresztül is lehetővé tesszük a telefonálást. De ehhez eddig általában le kellett tölteni egy programot, majd azt telepíteni. A Ribbit által kifejlesztett technológia előnye, hogy nincs szükség letöltésekre, telepítésekre és tűzfal-beállításokra" - jelentette ki Crick Waters.

Egy meghatározott összegért cserébe bárki felhasználhatja a technológiát saját rendszerek létrehozására. A cég már tavaly decemberben megjelentette fejlesztői platformját és az első programok már el is készültek. Van olyan szoftver, amely a mobiltelefonra beérkező hangüzeneteket közvetlenül a böngészőben képes fogadni, majd szöveggé átalakítani. Rebecca Swensen, az IDC piackutató cég VoIP-elemzője különösen fontosnak nevezte a mobil technológiák és az internetes telefonálás integrálását, mert szerinte a kommunikációs szolgáltatásoknak kell a felhasználók életéhez alkalmazkodniuk, nem pedig fordítva.

"Ez a platform új lehetőségeket nyit az emberek előtt, hogy az övék maradjon az ellenőrzés és másokat könnyen érjenek el. Meglepne, ha rövid időn belül nem hallanánk hasonló szolgáltatásokról, mondjuk a Google műhelyéből" - közölte Rebecca Swensen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!