Berta Sándor

Ismét török blokád a YouTube ellen

A YouTube és Törökország kapcsolata közel sem nevezhető felhőtlennek. Jól bizonyítja ezt a népszerű videomegosztó portál elleni legújabb, immáron harmadik török blokád.

Törökország egy éven belül immár harmadszor blokkolja a YouTube oldalaihoz való hozzáféréseket. Az indok ezúttal is ugyanaz, mint a korábbi két esetben: a honlapon olyan videók jelentek meg az elmúlt hetekben, amelyek súlyosan sértik Musztafa Kemal Atatürk török államalapítót és emlékét, és az országban ez bűncselekménynek számít. A felhasználókat arról tájékoztatták, hogy a blokád egy török bíróság döntése miatt van érvényben múlt hét csütörtök óta és egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig lesz érvényben.

Mint ismeretes, Törökországban tavaly március 7-én tiltották be először - egy isztambuli bíróság döntése alapján - a YouTube-ot egy Musztafa Kemal Atatürkről megjelent sértő amatőr videó miatt. A YouTube mintegy kétszázezer tiltakozó levelet kapott a klip megjelenése után. Miután a honlap a videót eltávolította, március 9-én a legnagyobb török távközlési szolgáltató, a Turk Telecom feloldotta a letiltást. Ezután tavaly szeptemberben a sivasi bíróság számos Abdullah Gül köztársasági elnököt és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt sértő felvétel megjelenése miatt ismét elrendelte a videomegosztó portál bezárását.

A YouTube ellen már más ország is blokádot hirdetett: Thaiföldön a helyi kormány csak nemrég szüntette meg a hozzáférések blokkolását, miután az oldal működtetői vállalták, hogy felszerelnek egy tartalomszűrőt, amely felkutatja a thaiföldi törvényeket sértő felvételeket. Ez a blokkolás tavaly szeptember eleje óta tartott. A civil szervezetek mind Törökország, mind Thaiföld esetében a tiltólistára helyezést, és azt a szabad online véleménynyilvánítás és a sajtószabadság megsértésének nevezték, valamint óvtak az eset következményeitől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xikita #14
    nem a politikusok, hanem a "megvezethető bírka emberek", de hidd el, ezekből van a kevesebb. egyébként a törökök, számára sértés ha learabozzák őket, mert tényleg nem azok.

    peace!
  • Sith #13
    Azért hozzá kéne tenni hogy Török ország nem ép a terroristáiról híres talán Mehmet Ali Agca az egyetlen kívétel, nem arról van szó hogy szentek de Török országban nem ép elvakult vallási vezetés működik.

    Valahol megértem a dolgot, mármint ha valaki teszem azt Szent Istvánt sértő videot tenne fel, azthiszem itthon mi is fel lennénk háborodva.
  • Frayer #12
    jovan baszki, de nem a politikusok robbantgatják fel magukat.
    De bár már ott tartanánk. Arra szivesen befizetnék.
    De az az érzésem, hogy ebben az életben nem igen fogok olyan politikust látni aki ha nem tetszik neki valami, fogja egy pár rudat és felrobbantja vele magát.

    Bár ott tartanánk már.
  • Xikita #11
    a magyarok örök ellensége, ők is? és ki a barátunk?
    a kollektív bűnösség soha nem vezet jóra, a bűnöket általában nem a nép, hanem a politikusok követik el a nép által. pl. parancsra, mert szerelemben-háborúban mindent lehet. te sem a magyar állam vagy, hanem a nép egy kis porszeme.
    ilyen alapon nem sok ország maradna a földön, ha mindenhova atomot szórnánk ahol megérdemlik. azt hiszem mi is kapnánk.
  • Frayer #10
    ohh gecc*, miért nem húzzól át törökországban és nyalod ott a törökök szaros valagát?
    Hát te nem tudod, hogy a török nép a magyarok örök ellensége? Ezek a barmok el akarták venni tőlünk az országunkat, csak akkor még voltak igazi magyarok az országban és nem adták oda, harc nélkül, nem úgy mint most. De az még a dicső magyar multban volt.
    Aztán ha olyan jó gyerekek akkor azt mivel magyarázod hogy hentes módjára kiírtottak egy fajt?
    Tudod, nemrégen volt az örmény genocidum, egyszer megcsinálták a világháború idelyén hogy mivel mindenki el van foglalva, nem veszik észre, hogy egyszer csak eltünik egy ország a keleti régióban.
    Hát akkoriban nem nagyon értek rá ilyesmivel foglalkozni a világban.
    Megcsinálták akkor, aztán később volt egy kis ejnye bejnye, meg megigérés hogy soha többet nem tesznek ilyet. Meg ők maguk sem értik hogy történhetett ez meg, biztos valami hiba miatt halt meg az a pár millió ember, nők és gyerekek is. ejnye bejnye, legközelebb jobban figyeljetek oda fiúk.
    Aztán most itt a 80 as években megint lehentelték még azt a kevés megmaradt örményt is. Megint értetlenül néztek a trökök, hogy biztos megint valami hiba volt a gépezetben. Ők nem akartak megölni több millió embert, véletlen volt.
    Mindegy hogy hány millió katonájuk van a nátóban, leszarom, nem az az érdem hogy hány katona hány embert gyilkol meg.
    A világ már ismeri ezeket a gyogyósokat, tudjuk hogy ezek úgy gondolkoznak hogy mindenki JOGOSAN ÉRDEMLI MEG A HALÁLT aki "hitetlen" azaz nem az ő vallásukat gyakorolja, tehát aki nem mohamedán azt dicsőség megölni mert akkor a paradicsomba jutsz 40 szűzzel, meg egyébb porno filmbe illő dolgokat művelhetsz velük gruppenben. Egyszóval ezért a meséért robbantgatják fel magukat az elmebetegek.
    Idő kérdése és ezek megfognak indulni felénk, majd meglátjátok, már most is nagyon erős az ellentét ezek között és a normális emberek között.
    Vannak ilyen utcai videok,hogy milyen ramazurit le tudnak vágni az utcán amikor nem tetszik nekik valami.
    Hiradóban volt hogy valami lapban megjelent mohamed karikaturája és meg akarták ezért támadni azt az országot, egy rakat hívő balhézott az utcán ott ordibáltak meg stb stb, aki néz tvt, tudja mi van ilyenkor, meg nyiltan megfenyegették az országot hogy küldik a terroristákat.
    Aki ezekkel egyetért az vagy bolond, vagy terrorista, vagy csak egyszerűen gonosz, utálja az embereket.
  • Xikita #9
    Felháborító buta dolgokat írtok.

    Törökország 1952 óta a nato tagja,
    A török hadsereg 1 054 750 katonájával a második legnagyobb hadsereg a NATO-ban az amerikai egyesült államok után. vajon ki dobna rájuk atomot?
    Az 1982. évi alkotmány demokratikus, világi, parlamentáris kormányformát ír elő, erős elnöki hatalommal és független bíróságokkal. Tehát ez egyetlen iszlám vallású ország ahol a vallás, és az állam két külön dolog!!!

    És ez nagy szó!
  • Darth Sith #8
    Tévedsz, az ovisok nem kínozzák a nőket és robbantgatnak.
  • szvini #7
    ezek nem normálisak, minek ilyeneknek internet? mint a rossz ovisok
  • JL666 #6
    A legfőbb ellenérv az EU-s csatlakozás ellen, hogy ezáltal nem lát6ják a videóimat, ez sértés, nem sertés...
  • archkoven #5
    Hát igen, ezek sok tekintetben nem érettek az eu-ra. Nézhetjük a rendőrség kihallgatási módszereit, vagy a nők helyzetét is...