Gyurkity Péter

Sony: itt az olcsó Blu-ray

Egyelőre még csak egy belső PC-s olvasó képében, ám végre a Sony részéről is megérkezett az olcsó Blu-ray, amely a cég termékei közül elsőként töri át a 200 dolláros határt. Hivatalosan is bajban a Toshiba?

A Sony saját oldalán is közzétette az új, BDU-X10S jelzésű meghajtó részleteit, amelyből kiderül, hogy az egyaránt támogatja a Blu-ray, a korosodó DVD, valamint a már-már szinte elfeledett CD-szabványokat. A vállalat jól láthatóan igyekszik még egy lapáttal rátenni a Warner bejelentése által okozott kavarodásra, amelynek eredményeként eldőlhet a nagy felbontású formátumok versenye.

A készülék viszonylag gyorsan meghódítja a PC-piacot, hiszen ezúttal egy belső változatról van szó, amely mindössze 199 dolláros áron kerül majd a boltokba. A megoldás egyetlen hátránya, hogy kizárólag a támogatott formátumok beolvasásával birkózik meg, így arról egyelőre felesleges álmodoznunk, hogy a kedvezményes árú készülékkel teleírjuk optikai háttértárolóinkat. Mindazonáltal első lépésnek nem rossz, és remélhetőleg belátható időn belül következnek majd az írók és újraírók is.


Nem ez az első Blu-ray meghajtó, amely áttöri a 200 dolláros szintet. Egyes online boltokban ugyanis például a Lite-On megoldása szintén 190-200 dollár között kapható, ám a Sony lépése megindíthatja a lavinát és minden bizonnyal sorra következnek majd az olcsó változatok a különböző gyártóktól. A BDU-X10S nem szűkölködik támogatott szabványokban: Blu-ray esetén a BD-ROM, BDAV, BDMV, BD-R és BD-RE beolvasása biztosított, DVD-nél a DVD-R/-R DL/-RW, DVD+R/DVD+R DL/+RW, valamint a DVD-RAM: DVD-ROM, DVD-Video, a CD-szegmensében pedig a CD-DA, CD-ROM (XA), CD Extra, Video CD, Photo CD, illetve CD Text korongokról olvashatjuk be a tartalmakat.

Csak remélni tudjuk, hogy a készülék minél előbb elér a hazai szaküzletekbe és útközben nem ugrik nagyot az ár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #76
    Az a gáz, hogy lehetséges lenne olyan villanykörtét, fénycsövet stb gyártani, ami soha nem ég ki.

    De az nem Üzlet, mint ahogy az örökéletű adathordozó sem.
    (Rossznyelvek szerint a kifogyhatatlan mennyiségű energiát adó berendezések se számítanak túl jó befektetésnek! De nem Mulderezünk;)
  • Inquisitor #75
    Most néztem hírekben, hogy a Paramount Stúdióról azt pletyizték, ő is a BD Only oldalra áll. A stúdió tagadta a dolgot ... ellenben a szak(g)sajtó kiszimatolta, hogy a CES-en nem fognak bejelenteni új HD filmeket. Ha csak nem történik Isteni Csoda vagy a Toshiba nem tesz valami váratlan és jó lépést, akkor a Blu-Ray lemezt lehet is nyertes fórmátumnak kihírdetni.
  • Inquisitor #74
    Első CD olvasom 22K volt, az első DVD olvasom szintén 22K volt, jó a DVD íróm már "csak" 11K volt anno, de ezért is csak akkor adnék ki 20K-t ha ...
    ... írna CD és DVD lemezt legalább (lásd Pioneer 202-es modelje)
    ... lenne full HD vagy legalább 1280-as NAGY tévém (ez a veszély jelenleg nem fenyeget)
    Amúgy (igaz igénytelenül tömörítve) egy kétrétegű DVD-re ráfér egy P1080-as HD/BD rip.
  • Inquisitor #73
    Hát nem is tudom, akkor ez csak olvasó? Az renben, hogy csak 200 dollár, de a Pioneer BD olvasó ÉS DVD/CD írója alig drágább, miért venné ezt bárki?
    Majd (talán) 100 dollár alatt ...
  • item #72
    Frissiteni lehet, de van olyan amivel már nem birkózik meg. Ettől függetlenül a PS3 ugye a Cell-re alapoz na ott igazából azthiszem van CPU kapcitás bármilyen idetartozó feladat elvégzésére. A szoftver az csak egy dolog,az asztali lejátszókban lévő chip az ami nem tudja úgy követni a dolgot mint pl a PS3.
  • L3zl13 #71
    Ilyen speciális megoldásokra nincs valódi piaci igény. Csak az általad is említett katonai adatok meg hasonlók.
  • L3zl13 #70
    Nem azzal vitatkozom, hogy jó-e a PS3, de szvsz minden asztali cucc is ugyanúgy upgradelhető.
  • kvp #69
    Engem csak a stabilitasa aggaszt ezekenk az adathorzodoknak. Mondjuk egyik sem tud versnyre kelni egy hd-rom stabilitasaval (platinalemezre, ionsuggarral) vagy kapacitasaval. Viszont egy stabil femfeluletes optikai adathordozot igazan kihozhatnanak. (nem lenne ujrairhato, nem lehetne belole tobbretegut gyartani, de biztosan kibirna legalabb szaz evet) Ezeket a stabiliabb technikakat jeleneg csak az usa-ban hasznaljak katonai adatok archivalasara.

    Alternativakent pedig meg ott van a microfuse-os eprom (ugyancsak ibm talalmany), ami a hagyomanyos eprom-ok leszarmazottja, es 3d-s diodas matrixban nagyon jo adatsuruseget lehet elerni vele. (egyszer irhato es csak az ionizalo sugarzas tud kart tenni benne)
  • dez #68
    mint ha
  • dez #67
    Mi a "közelről"? Én 2m-ről teljesen jól látom, talán még 3m-ről is.
    Szerintem ez nem "közelről", hanem az ésszerű nézési távolság 1m-es képnél. Még így is jóval kisebb a látszólagos méret, mintha moziban ülnénk.

    És itt jön a másik tényező, az árkülönbözet. Ha túl nagy, nem feltétlenül éri meg.