Napi Online

Megszűnik az OKJ-s rendszerinformatikus-képzés

A közelmúltban megjelent, 78/2007. (VIII. 31.) GKM-rendelet igen rövid időt, három hetet hagyott a felnőttképzők felkészülésére.

A megoldhatatlan feladat egyes területeken gyakorlatilag a képzések leállítását jelenti. A problémára levélben hívta fel a Felnőttképzők Szövetsége Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét, s a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkárától is segítséget kértek, hogy hasonló, teljesíthetetlen határidők a megjelenés előtt álló rendeletekbe lehetőleg már ne kerüljenek be.

A GKM-rendelet alapján 2007. október 1-jétől teljesen átalakulnak az informatikai szakképesítések Magyarországon - közölte lapunkkal Szabó Tünde, a Kék-Suli Oktatóközpont oktatásvezetője. Az eddig oktatható OKJ Rendszerinformatikus szak például ezen a néven nem tanítható többé. Helyette informatikai rendszergazda képesítést lehet szerezni, de ezen belül is szakirányt kell választani.

Egy nagyobb oktatóintézménynek nem okoz majd problémát, hogy milyen szakirányokat kínáljon leendő tanulói számára, de egy kisebb intézmény nem tud majd lépést tartani, hiszen a szakirányokhoz nincsenek meg az eszközei, tárgyi feltételei, egy-egy szakirány komoly hálózati eszközök meglétét igényli - érvelt Szabó. Hozzátette: a régi rendszer szerint indult képzések vizsgáztatása még megoldott, 2013 decemberéig van haladék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eax #17
    Alapvetoen egyetertek, de nyilvan papirtol is fugg. Az OKJ, es hasonlok tenyleg semmit sem ernek, de ha mondjuk CCIE-d van, akkor azert egybol maskepp allnak hozzad.
  • Neofita666 #16
    Pedig a programozókat megbecsülik, ha értenek hozzá, nézd csak meg az internetes álláskereséseket, minenhol programozót keresnek.
  • Neofita666 #15
    Ez sztem attól is függ, hogy hol tanulod. Sehonnani iskolában, ahol ugyanugy jár az OKJ képesítés a semmiért, és vannak olyan helyek, ahol kemény vizsgákkal kell bizonyítani. Én egy elég jó helyen tanulok, kb van 1000 oldal félévente, amit meg kell tanulni és 4-5 tantárgy ami folyamatosan változik. Ha meg elmész CISCO képzésre, ott a gyakorlatban is meg tudod tanulni. Természetesen, az embernek ha jó akar lenni, akkor utánna kell nézni mindennek. AZ OKJ csak egy alap, ami alapján el tudsz indulni.
  • homeless #14
    Ha nem beszélsz magabiztosan angolul, akkor most iratkozz be angol tanfolyamra. Ha már valamennyire ismered a nyelvet, akkor 1 év alatt lazán el lehet érni egy társalgási szintet. Ha még melette képzed is magad, akkor tuti lesz munkád. A lényeg, hogy az angol(vagy német) NAGYON fontos!

    Amúgy a különböző cégek vizsgái érnek rengeteget. Pl.: ccna, scsa, mcsa, stb... Ezeknek csak az a hátrányuk, hogy nehéz+drága a tanfolyam. Ami annyira nem is hátrány, mert ha minden hülye le tudná tenni, akkor szart se érnének.
  • Scroll #13
    A OKJ-s programozói nem ér semmit. Nekem (ez is) van, de ott nagyon gyengén tanítják, ha az ember külön nem gyakorol, tanul akkor NULL-la marad! Az osztályomból (20 ember) kb. négyen tudtunk magunktól programozgatni, amikor végeztünk! De egyikünk sem tudott volna komoly programozói munkát végezni. A dokumentálást mint olyat még csak nem is említik!!! "Tanítottak" matekot is, de az is kabaré volt. Sok múlott a tanárokon! Volt aki lazán vette, de volt aki becsületesen leadta és számonkérte az anyagot. Az utóbbiból volt kevesebb.
  • Razgon #12
    Szerintem a szoftverüzemeltetőnek volt létjogosultsága, ezt a képzettséget meg lehetett követelni olyan állásoknál, ahol kell szöveget szerkeszteni, e-mail-t küldeni stb. Tehát azért egy titkárnőnél, iskolatitkárnál nem ártott ez a "végzettség". Szerintem.

    A rendszerinformatikus az már csücskösebb, szerintem rendszerinformatikus abból lesz, aki folyamatosan képzi saját magát a témában. Egy iskolában ezt megtanulni lehetetlen, hiszen az iskolák tárgyi feltételei ritkán adottak ahhoz, hogy komolyabb rendszereken tanuljanak a diákok.
  • JZO #11
    Aki az informatikát OKJ-s tanfolyamon akarja elsajátítani, sikeres ember nem lehet. De még értékes sem.
  • kow83 #10
    Aki informatikát(Hardeware-től szoftverig) akar tanulni olvasson tutorialokat és külföldi blogokat.
  • Bandee1987 #9
    én még ebben a régi rendszerinformatikus képzésben vettem részt, nem volt rossz, tanitottak használható anyagot is. Most szétbontják az egész rendszerinfós képzést különféle szakágakra, rendszergizda, webmester, stb...
  • Neofita666 #8
    részben igazad van, számítógép kezelő, szovtverüzemeltető nem sokat ér, nekem a multimédia fejlesztő is megvan, amivel pedig lehetne mit kezdeni, de ezt se igen keresik sehol. Sztem a rendszergazdával már el lehet boldogulni, még a programozó amivel sokra lehet vinni. A többire tényleg kár az időt fecsérelni.