Napi Online

Hatalmas üzlet van az avatárokban

A látogatottsági adatok ugyan azt mutatják, hogy lassan kifulladóban van az Avatar-divat, de még így is dollár százezreket hoz a szolgáltatóknak az emberek játékszenvedélye.

A 20 éves Cyndi Lester nem mindennapi körülmények között ismerkedett meg jövendő férjével, Frankkal. Avatar képmása, azaz a személyiségét a virtuális térben megjelenítő Syndi mellett elsétált egy másik avatar, történetesen Franké, aki visszafordult, majd megjelent a képernyőn tömör véleménye: "Jó a hajad!". Ezt követően a valóságban is megismerkedtek, majd néhány hónapja összeházasodtak. Játékszenvedélyüket azonban nem vesztették el, ezért megszervezték virtuális lagzijukat is, amelyen természetesen avataruk volt a vőlegény és a mennyasszony - tudósít a Business Week.

Az egész a MapleStory online-játékban történt, amelyben a játékosok papírszörnyeket üldöznek és begépelt szövegekkel kommunikálnak egymással. Lester naponta két-három órát tölt el virtuális képmásáként a világhálón, és ez nem minden, nem jókora összeget el is ver a játékban. Havonta 100 dollárt költ avatarja új ruháira (7-9 cent darabonként), illetve fodrászára (5,70 dollár alkalmanként).

Ez a játék egyébként egy azok közül az újdonságok közül, amelyek versenytársai lettek az avatar-őrület fő site-jának, a Second Life-nak. A csatában a könnyebb navigálás, illetve a játékosok aprólékosabb személyre szabhatóságának lehetősége adhatnak előnyt egyik vagy másik webhelynek. A recept ugyanakkor azonos: a játékok ingyenesek vagy csak a régebbiek letöltéséért kell fizetni, míg az avatarok felcicomázása pénzbe kerül.



Az avatar-mánia Ázsiából indult. A Nexon Corp. által üzemeltetett MapleStory 2003 óta megy sikeresen Dél-Koreában. Az USA-ban ugyan csak tavaly szeptembertől elérhető, mégis 3 millió játékost szerzett, a világon összesen 50 millióan élvezik ezt a játékot. A Nexon legsikeresebb avatar-játéka egyébként a KartRider, egy hároméves gokartverseny, amelynek amerikai változatát az idei évben tervezik elindítani. A Nexon árbevétele évi 230 millió dollár, aminek 85 százalékát az avatarbiznisznek köszönheti.

Az üzletbe hamarosan beszáll néhány igazán nagy szórakoztatóipari cég, köztük a Sony, amely a PlayStation Home nevű, a PlayStation 3-hoz kapcsolódó játékával lép piacra. Ezt ingyen lehet majd letölteni a videojáték-konzolra. Hasonló lépést tesz a Nintendo, amely saját Wii nevű gépéhez fejleszt avatar-játékot. Ha figyelembe vesszük a többi többé-kevésbé békés vagy harcos online-társasjátékot, akkor azt kapjuk, hogy az ezekből származó összes bevétel az elmúlt négy évben megháromszorozódott, és az idén eléri az évi 760 millió dollárt.

A siker egyik tényezője, hogy könnyű részt venni ezekben a játékokban. Például a MapleStory vagy a KartRider figuráinak megjelenítése nem igényel különleges grafikus képességeket a felhasználó gépénél és nincs szükség ultragyors internet-hozzáférésre sem. A kétdimenziós személyeket könnyű a játékos ízléséhez igazítani, ehhez a megszokott legördülő menük állnak a rendelkezésére. Így aztán arra is könnyű rávenni őket, hogy új cuccokat vegyenek képmásuknak, például vörös gumicsizmát, vagy másként szabják át külsejét - csináltassanak neki csini új frizurát vagy kössék copfba a haját.

A Nexon akkor akart betörni az amerikai piacra, amikor a nagy sebességű internetezés elér egy bizonyos elterjedtséget, de végül nem volt más választása, mint a piacbővítés, mert hazájában már kezd lecsengeni az avatar-divat. A KartRideren jelenleg 100 ezren lógnak, szemben a 2005-ös 200 ezerrel. Az Ázsiában és az Egyesült Államokban is futó játékok tanulsága alapján egyébként elmondható, hogy nem számít, ki hova született, mindenütt ugyanolyan lelkesedéssel költenek két dimenziós képmásukra az emberek. Egy hónap alatt 600 ezer virtuális figurára 1,6 millió dollárt költöttek az Újvilág avatarosai a MapleStoryban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kobaljov #7
    kicsit mintha némi hírrel nyakonöntött ingyenreklám volna
  • waterman #6
    az a kép feljebb a second life-ból való, ugye? mert itt egy link a maple story honlapjára. kis gagyi supermario féle karakterek rombolnak jobbra balra. ha itt valakinek megtetszik a másik haja, akkor én csak azt tudnám mondani, hogy szánalmas.
    két ismerősöm is wow-függő, de arra inkább dobnék ki pénzt, mert jobban néz ki, mint mondjuk a second life (pláne, hogy átszámolva 15 dollár havonta) és azt csinál az ember amit akar. és nem kell a "játékokért" fizetni. külön élvezet mikor kínai farmerrel találozik és elkezdi óbégatni, hogy már megint itt farmol xian jun, lao chin, meg whoshi woo..
  • Tetsuo #5
    Ilyen biznisz kéne nekem is!
  • barr #4
    Nem hiszem hogy túl egészséges lehet az a kapcsolat ami így jött létre...
    Amúgy meg nem ennyire fekete-fehér a helyzet.Az h cigire vagy gépre költesz,azzal legalább még közöd van a valót élethez.De most komolyan, épeszű ember csak azért fizetne hogy egy a valóságtól teljesen elszakadt világban trendibb telefonja vagy frizurája legyen??Áhh,betegség...
    Azt viszont meg kell hagyni,hogy hatalmasaz szakítottak a Second Life koncepcióra épülő játékokkal,köszönhetően annak hogy ennyire birkák az emberek..
  • feamatar #3
    sztem ez sem nagyobb hülyeség mint amikor valaki cigire vagy akár a gépére vagy valami más hülyeségre köülti a pénzét; mindenkinek meg van a maga hülyesége, nekem is...
  • Mberke #2
    Cyndi nő!
  • csorfab #1
    Pff ez a Cyndi Lester egy beteg fasz lehet a feleségével, és mind az 50 millió játékossal egyetemben...